fbpx

Pályázati aktualitások

Írta: Szerkesztőség - 2020 április 14.

Februárban társadalmi egyeztetés céljából közzétettek egy tervezetet a Vidékfejlesztési Program keretein belül, a Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése címmel. Április második felétől tervezték a pályázatok beadását, de valószínűleg a koronavírus következtében kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel csúszni fog a pályázat közzététele. A megjelenéstől számítva legalább 30 nap felkészülési időt kell biztosítani a támogatási kérelmek összeállításához. Mivel lapzártáig nem jelent meg a végleges pályázati felhívás, ezért az előzetesen közölt tervezetből állítottunk össze egy rövid tájékoztató kivonatot az érdeklődők számára, bízunk benne, hogy ezzel is többeket közelebb segíthetünk a fejlesztési elképzeléseik megvalósításához. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez még nem a végleges pályázat, ezért folyamatosan kövessék figyelemmel a híreket, mert a közölt információk változhatnak!

Betegségmegelőző fejlesztések

A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázata számos technológia alkalmazásával csökkenthető – a pályázati támogatás alapvető célja ezek beszerzésének, kiépítésének elősegítése. A járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat számára kínál támogatási lehetőséget.

A beruházások támogatására elsődlegesen nem a versenyképesség növelésének alapvető eszközeként kell tekinteni, hanem olyan lehetőségként, amelyek révén az állattartók képesek lehetnek napjaink egyik legégetőbb problémakörére, az állategészségügyi kockázatok csökkentésére, azok bekövetkezésének megakadályozására hatékonyan fellépni. A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének valószínűsége számos elérhető technológia alkalmazásával minimalizálható.

Az 1. célterületen kizárólag baromfitartáshoz (házityúk, pulyka, kacsa, pézsmaréce, lúd, gyöngytyúk), míg a 2. célterületen kizárólag sertéstartáshoz kapcsolódó projektekhez nyújtható támogatás.

Támogatásra jogosultak

  1. Mezőgazdasági termelő, aki a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben• legalább 6.000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezett, és• árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.
  2. Kollektív beruházás (termelői csoport, termelői szervezet, mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, szociális szövetkezet)* Termelői csoport és termelői szervezet esetén a csoportban résztvevő tagoknak a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételét össze kell számolni, és az összeszámolt árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből kell, hogy származzon. Továbbá a csoportban részt vevő tagok legalább 50%-ának vonatkozásában igazolni kell a legalább 6.000 euró értékű üzemmérettel való rendelkezést a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában.

* Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet az üzemméreti és árbevételi előírásokat önmagában és a tagjain keresztül (a termelői csoportra és termelői szervezetre vonatkozó szabályozás szerint) is teljesítheti.

* Többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, illetve köz- ponti költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a kormány előzetesen hozzájárult, és az erről szóló dokumentumot (pl. kormányhatározat) csatolta.

Nem támogatható, aki felhívás keretében már részesült támogatásban.

 

Támogatható tevékenységek:

Önállóan támogatható beruházások

Mindkét célterület esetében kizárólag a járványos állatbetegségek kockázatát csökkentő járványvédelmi tevékenységek támogathatóak az alábbiak szerint és mindkét célterület kapcsán egységesen.

  1. A járványvédelemhez kapcsolódó építéssel járó tevékenységek – Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása:

– telepi hullatároló kialakítása és korszerűsítése;

– kéz- és lábfertőtlenítő kialakítása a beléptetéshez;

– gumicsizma mosó kialakítása;

– kényszerzuhany kialakítása;

– telepi létesítmények összekötése zárt folyosóval, zárt (kialakítása: legalább fedett, oldalán madárháló) állatmozgatási útvonalak (hajtófolyosó) kialakítása;

– telepi fertőtlenítőkapu telepítése;

– vadmadár és rágcsálók bejutását megakadályozó kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése;

– kerékfertőtlenítő medence kialakítása, korszerűsítése;

– eszközbeléptető helyiség kialakítása;

– állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában;

– állatrakodó átalakítása, lefedése, korszerűsítése.

  1. Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése – Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése:

– telepi hullaégető beszerzése;

– fertőtlenítő permetezők beszerzése;

– nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés beszerzése;

– seprőgép (fertőtlenítőfúvókákkal, szivattyúval) beszerzése;

– mosórobot beszerzése;

– eszközbeléptető doboz beszerzése;

– ködképző berendezés beszerzése;

– UV (germicid) lámpák beszerzése;

– nyílászárók ellátása szúnyoghálóval és szabadba nyíló ajtókhoz légfüggöny beszerzése;

– madárháló beszerzése.

Önállóan nem támogatható beruházások

  1. Telepi takarmánytárolás, és kezelés korszerűsítése – max. 3 millió Ft támogatáso fix takarmánybehordó vonal kiépítése a kerítés vonalától az istállóig,

o telepi takarmányhigienizáló beszerzése,

o takarmánykeverő épület kialakítása, fejlesztése;

o mobil telepi takarmánykiosztó, takarmányszállító kocsi beszerzése;

o takarmánytároló kialakítása, áttelepítése, mindkét esetben kizárólag a kerítés vonalába.

  1. A telepen belül megvalósítandó, a munkakörülményekhez kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés – összes elszámolható költség max. 15%-a lehet

o szociális épület építése a kerítés vonalában,

o szociális épület átalakítása a fekete-fehér elv alapján (fekete-fehér öltözőrendszer biztosítása) zuhanyzási és teljes átöltözési lehetőséggel,

o szociális célú öltöző konténer (fekete-fehér elv alapján) beszerzése.

  1. Karanténistálló kialakítása.
  2. Bálatakaró ponyva beszerzése (minimum 12 mx25 m méretű).
  3. Higiéniai sorompó beszerzése.
  4. Vízkezelő-fertőtlenítő berendezés beszerzése.
  5. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák (napkollektorok alkalmazása, biomassza-alapú és hőszivattyús-rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, napelemes-rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása) alkalmazása. Kizárólag a pályázat keretében beszerezni vagy fejleszteni kívánt járványvédelmi rendszerek energiaellátását szolgálhatja ki.
  6. Telepi rágcsálómentesség elősegítése az épületek körüli kulé kavicsborítással.
  7. Projekt előkészítő költségek, mérnöki díjak, projektmenedzsment, kötelező tájékoztatás biztosítása.

Elképzelhetőnek tartjuk a szakmai egyeztetés lezárását követően, hogy a tervezeti anyaghoz képest újabb beruházási elemekkel bővítik ki az előzetesen meghatározott támogatható tevékenységek körét, mert vannak még bőven olyan fejlesztések, amelyek hozzájárulhatnának az állattartó telepek egészségügyi helyzetének javításához.

Nem támogatható tevékenység

  • A trágyatárolók építésére, illetve az istállón kívüli trágyakezelés megvalósítására irányuló, a VP54.1.1.6-15 kódszámú felhívásban támogatott tevékenységek.
  • Erőgépek beszerzése.

A támogatás igénybevételének feltételei

Engedély vagy bejelentés köteles építési tevékenység esetében a támogatási kérelemhez elegendő az engedélyezési eljárás megindítását igazoló dokumentumot, valamint a hatósághoz benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt csatolni. Nem engedélyköteles építési tevékenység esetén csatolni szükséges a hatósági szolgáltatás iránti kérelem keretében megkért, az illetékes építésügyi hatóság által kiadott nyilatkozatot arról, hogy az építés nem engedélyköteles, valamint a hatósági szolgáltatás iránti kérelem mellékleteként benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt.

Hálózatra termelő napelemes projekt esetén a szolgáltató felé benyújtott igénybejelentőt a támogatási kérelem mellékleteként be kell nyújtani.

Gépberuházás esetén kizárólag első üzembe helyezésű, a támogatási kérelem benyújtásának évétől számított legfeljebb két éve gyártott gépek, technológiai berendezések beszerzése és beépítése támogatható.

Értékelési szempontok

A tartalmi értékelési szempontok alapján maximálisan 100 pont adható. Nem támogathatók azok a kérelmek, amelyek esetében a fenti szempontrendszer alapján a kérelemre adott összpontszám nem éri el a minimális 40 pontot, továbbá az üzleti terv minőségére adható maximum 60 ponton belül a 25 pontot.

Kötelezettségvállalás

A fenntartási kötelezettség a projekt pénzügyi befejezésétől számított 5 évig terjed. A fenntartási kötelezettség időtartama alatt a projekt tárgya nem idegeníthető el, nem adható bérbe.

Amennyiben a kedvezményezett munkavállalókat foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot. A bázislétszámot a benyújtást megelőző naptári év foglalkoztatotti átlaglétszáma adja.

A fejlesztéssel érintett ingatlannak a benyújtás pillanatától rendezett tulajdoni és használati viszonyokkal kell rendelkeznie.

A támogatói okirattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni kell.

Megkezdés, megvalósítás

Támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető. A projekt megvalósítását a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti.

Felújítás vagy bővítés esetében a kincstár által lefolytatott, előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg a beruházás.

A projekt megvalósítása során legalább 1 mérföldkövet szükséges tervezni, legfeljebb 4 mérföldkő keretében valósítható meg a beruházás, illetve hívható le a támogatási összeg.

A projekt fizikai befejezésére a támogatói okirat hatálybelépésétől számított 24 hónap áll rendelkezésre.

Támogatás forrása, mértéke, összege

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2 milliárd Ft. A támogatott projektek várható száma 200-250 db. A viszonylag alacsony forrásösszeg a pályázatok elbírálásáig még emelkedhet abból kifolyólag, hogy a ciklus végéhez közeledve viszonylag sok támogatott projektet nem valósítottak meg, így a felszabaduló pénzek itt átcsoportosítást követően felhasználhatóvá válhatnak majd.

A támogatás maximális mértéke a közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%a, míg a nem közép-magyarországi régióban a felmerülő kiadások 50%-a  lehet. Fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott fejlesztés 10%-kal megemelt intenzitásra jogosult. Kollektív módon kivitelezett projekt plusz 10%-kal megnövelt támogatási mértékre tarthat igényt.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – maximum 20 millió forint. Az igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt beruházási támogatási összeg 50%-a lehet. Előleg igénylése esetén kell az előleg összegével megegyező összegű biztosítékot nyújtani, ami lehet készpénzletét, garanciavállaló nyilatkozat, garanciaszervezet által vállalt kezesség, biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény.

A pályázat benyújtása

A támogatást igénylő egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely egy megvalósítási helyre vonatkozhat. A támogatási kérelem ügyfélkapun keresztüli elektronikus benyújtására 2020. április 24-től 2022. április 25-ig van lehetőség. Szakaszos elbírálás alkalmazása esetén a benyújtási lehetőség felfüggesztése csak a felhívásban rögzített szakasz zárásának időpontját követő naptól lehetséges. Az első értékelési szakasz határnapja 2020. május 11., a másodiké 2020. május 25. lesz.

Somogyi Tibor, Tavaszi Attila
Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda