fbpx

Probiotikus technológia az állattartásban

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 20.

Az állatok környezete évszázadokig csupán a természet hatásaitól (éghajlat, víz, táplálék) függött és nagyon sok helyen ez még ma is így van. Ezzel szemben az állattartás, állattenyésztés ma már elsősorban meghatározott technológiai rendszerekben folyik, ezért az emberi tevékenység, a tartástechnológia az, amely leginkább befolyásolja életminőségüket, egészségi állapotukat, termelésüket, és ugyanez igaz a legtöbb kisebb létszámú telepre is.

Az állatokat mesterséges környezetükben számos stressz hatás éri, ezek azonban megfelelő technológiák alkalmazásával jelentősen csökkenthetők.

A probiotikus technológiának szerte a világon számos mezőgazdasági és környezetvédelmi célú alkalmazása ismert.

A természetben, táplálékainkban is előforduló baktériumok, gombafajok (tejsavbaktériumok, fotoszintetizáló baktériumok, élesztők) kombinációján alapuló biológiai eljárás igen hatékony és nem fenyeget nem kívánatos mellékhatásokkal.

Hazánkban a technológiát a veszprémi székhelyű Greenman Kft. képviseli.

A Greenman Animal probiotikus mikrobiális oltóanyag alkalmazásával az állattartás környezetének mikroflórája optimalizálható.

A változatos, természetben és táplálékainkban is megtalálható mikroszervezetek ezen fajkombinációjában minden állatfajnál előnyösen használhatók a fajnak, hasznosítási típusnak megfelelő technológiába integrálva minél több területen.

 

A technológia hatásmechanizmusának fő pontjai az alábbiak szerint érvényesítik előnyös hatásukat az állattartásban:

Rothadási folyamatok helyett erjedés:

Istállókezeléssel a rothadó alom, trágya fermentációja figyelhető meg.

Ammónia és kénhidrogén képződése jelentősen csökken.

A rothadással járó ammónia és egyéb illatanyagok csökkenése miatt a legyek elmaradnak a kezelt területről.

Kiszorításos mikroflóra kontroll:

A rendszeres istállókezeléssel folyamatosan biztosítjuk egy kedvező mikroflóra fenntartását az egész ólban, ami folyamatos védelmet nyújt patogén szervezetekkel szemben.

Ezt nagyobb hatékonysággal biztosítja, mint a folyamatos fertőtlenítőszer használat, ami a legtöbb esetben egyébként sem oldható meg.

Bioaktív anyagok termelése:

A Greenman probiotikus mikróba keverék amellett, hogy rendkívül nagy aktivitású antioxidáns, számos életfolyamatot kedvezően stimuláló mikróbiális anyagcsereterméket tartalmaz.

A Greenman Animal alkalmazásának hatása összefoglalva a következőkben jelenik meg:

 

  • Ólakban, istállóban ködösítve vagy permetezve pozitív hatással van az állatok közérzetére és vitalitására.
  • Visszaszoríthatóak a káros mikrobák és az általuk létrehozott rothadási folyamatok.
  • Megkötődnek a kellemetlen szagok, ezáltal a legyek elszaporodása és kellemetlenkedése is csökken.
  • Megakadályozza a káros gombák fejlődését a takarmányban és az alomban ez által nemcsak ezek elfogyasztását akadályozza meg, hanem a gomba spórák belégzésének lehetőségét is.
  • Egészségesebb állatok.
  • A légkör védelme (állatok, gondozók egészségét károsító gázkibocsátás -ammónia- csökkentése).
  • Jobb (általános- és hő-) stressztűrőképesség.
  • Tenyészállatok jobb termékenységi mutatói.
  • Jobb minőségű termék (szermaradvány csökkenés, ízletesség, eltarthatóság, stb.).
  • Kedvezőbb hozamok, takarmányértékesítés és költséghatékonysági mutatók.
  • A trágya minősége javul, érése felgyorsul.
  • A képződő trágya igen értékes talajoltóanyag, ugyanakkor kisebb környezeti ártalmakat hordoz.

 

Ezek a hatások együttesen a környezet kímélete mellett egészségesebb állatokat eredményeznek.

A Greenman Animal állatgyógyászati ápolószer alkalmazható sertés-, szarvasmarha-, baromfi-, juh-, kecske- és nyúltenyésztésben.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ökológiai gazdálkodásban elfogadott készítmény.

 

Ajánlott felhasználási módok:

  • Istálló előkészítés
  • Magasnyomású tisztítóval a Greenman Animal oldattal érdemes letisztítani az ólat (padozat, fal, mennyezet, szellőzőnyílások).
  • Istálló kezelése
  • Fertőtlenítés, szagtalanítás évszaktól függően változó hígításban permetezve a padozatra, falakra, alomra, az első két hétben 2-3 naponta, később hetente.
  • Istálló párásítás
  • Első hónapban minden 2. napon később heti két alkalommal: melegebb hónapokban 1:10 hígításban
  • Trágyakezelés
  • Az összegyűjtött, Greenman Animal-el rendszeresen kezelt trágyát halomba javasolt rakni. 15-30 nap múlva szerves trágyaként használható.

 

Hígtrágya kezelése:

1 l/m3, melynek dózisa növelhető, ill. csökkenthető a hatástól és az alkalmazás ütemétől függően.

Tőgykezelés:

Fejés előtt és után a tőgy tisztítása 1:1000 hígítású Greenman Animal oldattal, mely a fejésben használt eszközök leöblítésére is ajánlott.

Gyulladt tőgyre kb. 1 cm3 Greenman Animal permetezendő. A tőgygyulladásban szerepet játszó baktériumok szaporodását gátolja, a gyulladást mérsékli és a szöveti regenerációt segíti.

Patakezelés:

1 liter Greenman Animal patamosdatóba 20 marhánként.

Első hónapban naponta cseréljük, később másnaponta.

Sebkezelés:

Sebek kimosására, sérült vagy fertőzött bőrfelület kezelésére 10%-os hígításban naponta 2-szer.

A Greenman Probiotikus termékcsalád másik terméke a Pro-Biotyk(em15) alkalmas állataink itatásában, takarmányozásában adalékanyagként történő használatra.

Ez a készítmény egy probiotikus takarmány adalék.

Ekkor a bélcsatorna mikroflórájának javításával a hagyományos probiotikumok hatásait várhatjuk.

E mikroszervezetek által termelt kedvező bioaktív anyagok és antioxidánsok további előnyt jelentenek az esetleges bélhám károsodások gyorsabb regenerációjával, gyulladáscsökkentésével.

Említésre méltók még a mikrobák termékei között található fehérje és zsírbontó enzimek, biodetergensek, amelyek a takarmány jobb feltárását, emészthetőségét, értékesülését támogatják.

 

 

A Greenman Probiotikus technológia bevezetése lehet fokozatos, egyes aktuálisan problémás területekre összpontosító az állattartásban, azonban a minél kiterjedtebb használat biztosítja a leglátványosabb eredményeket.

Hazánkban számos állattartó telepen, gazdaságban alkalmazzák sikerrel a Greenman termékcsaládot.

Több hazai szarvasmarha telepen alkalmazzák a Greenman Animal-t láb fürösztőben csülök problémák kezelésére, ammónia koncentráció csökkentésére és a legyek számának csökkentésére.

 

 

 

Juhászatokban juh hodályok kezelése használják.

A téli időszakban légzőszervi problémákat okozó ammónia koncentráció mérséklésére, a trágyás alom tömegének csökkentésére, bakteriális, gombás eredetű körömproblémák visszaszorítására heti rendszerességgel permeteznek 10% töménységű Greenman Animal probiotikus készítményt.

 

 

 

 

Nagy állománysűrűségű baromfi telepeken is több helyen alkalmazzák a készítményt a magas ammónia koncentrációk megszüntetésére, a légzőszervi problémák megelőzésére.

Néhány telepen a kezelések hatására elhagyták az istállótakarításban a vegyszeres fertőtlenítést (költségmegtakarítás végett), ennek ellenére mégsem romlott a Salmonella státuszuk.

 

 

 

 

Nyúlistállók kezelésének célja a rossz levegő-, higiéniai állapotokra érzékeny házi nyúl tartáskörülményének javítása költséghatékonyan, vegyszerek nem kívánt mellékhatása nélkül.

Általában jelentős javulás tapasztalható a Greenman Animal-al történő kezelések hatására a levegő minőségében valamint javul az állatok általános ellenálló képessége.

Jelentősen csökkenthető általa a gyógyszer és vegyszer felhasználás.

Javul az anyák kondíciója, termékenysége és a súlygyarapodás.

 

 

 

 

Sertés telepeken kocafiaztatókban és battériás növendék istállókban is használják a készítményt erős szag és légy problémák megoldására.

A permetezéseket a padozatra, falazatra, berendezési tárgyakra, állatokra végzik.

Általában a harmadik kezelés után már kedvezőbb állapotok alakulnak ki és a szagok is csökkennek.

 

 

 

Vízi szárnyas tenyésztésben fiatal lúd növendékállományban használják a Greenman Animal-t évek óta.

Eredetileg tüdőpenészes problémák miatt kezdték használni istálló és alompermetezésre.

Biztonságosan jó felnevelési mutatók, legyek visszaszorulása a tapasztalat.

Lúd törzsállományoknál a bélgyulladásos problémák jelentősen csökkentek.

Egyre több libanevelő tér át alkalmazására.

 

 

A készítmények megvásárolhatóak közvetlenül a gyártónál (Greenman Kft., Veszprém, Házgyári út 16.), valamint webáruházban: www.greenman.hu, és az Alpha-Vet üzletkötőknél.

 

A Greenman termékek jellemzői:

  • Összetevőik természetes eredetűek, vegyszerektől mentesek.
  • Biztonságos, környezetbarát, egészségbarát készítmények.
  • Genetikailag módosított szervezetektől mentesek.
  • Élő, aktív, probiotikus mikroorganizmusokat tartalmaznak.
  • Ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények (Biokontroll).

Bővebb információ: www.greenman.hu