fbpx

Rekord terményt hozott idén az Élelmiszerlavina

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 20.

Több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával.

Az Élelmiszerlavina program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termesztettek, majd ezt oda-adták a környéken élő időseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.

A 2014-es Élelmiszerlavina program az alábbi településeken zajlott:

Pályázó szervezet neve

Település neve

Alföldi Szociális Szövetkezet

Kiskőrös

Bodolyabér Község Önkormányzat

Bodolyabér

Magyarszék Községi Önkormányzat

Magyarszék

Márok Község Önkormányzat

Márok

Mentálhigiénés Egyesület

Békés

Szabadkígyós Község Önkormányzata

Szabadkígyós

Zsadány Községi Önkormányzat

Zsadány

Elfogadlak Alapítvány

Arló

Dédestapolcsány Község Önkormányzata

Dédestapolcsány

Pácin Község Önkormányzata

Pácin

Rudabánya Város Önkormányzata

Rudabánya

Sályért Közhasznú Egyesület

Sály

Szerencs Város Önkormányzata

Szerencs

Pitvaros Község Önkormányzata

Pitvaros

Együtt Nagycsaládosok Egyesülete

Szentes

Soponya Nagyközség Önkormányzat

Soponya

Civil Összefogás a Nehéz Helyzetű Emberekért Regionális Közhasznú Egyesület

Székesfehérvár

Táp Község Önkormányzata

Táp

Igazgyöngy Alapítvány

Berettyóújfalu

Lőrinci Város Önkormányzata

Lőrinci

Jászboldogháza Községi Önkormányzat

Jászboldogháza

Zagyvarékas Község Önkormányzata

Zagyvarékas

Bakó-Biofalu a Családért Közhasznú Nonprofit Kft.

Csesztve

Karancsalja község Önkormányzata

Karancsalja

Abony Város Önkormányzat

Abony

Dány Község Önkormányzata

Dány

Zsámbok Község Önkormányzata

Zsámbok

Kaposfő Község Önkormányzata

Kaposfő

Kelevíz Község Önkormányzata

Kelevíz

Kisbajom Község Önkormányzata

Kisbajom

Csengersimáért Közhasznú Egyesület

Csengersima

Biri Község Önkormányzata

Biri

Nyírtura Község Önkormányzat

Nyírtura

Szakoly Község Önkormányzata

Szakoly

Csörnyeföld Község Önkormányzata

Csörnyeföld

Vidéken Élők Esélyeiért Egyesület

Lenti

Tudat Mezsgyéjén Alapítvány

Magyarszerdahely

inden szempontból rekordot jelentett az Élelmiszerlavina történetében az idei év. A jótékony-sági kezdeményezés révén 2014-ben 37 önkormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékű vetőmagot, amelyeket összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetettek el tavasszal. A támogatottak hátrányos helyzetű országrészekből kerülnek ki, olyan települések is szerepelnek a nyertesek között, ahol már generációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerik a mezőgazdasági művelést.

A program révén idén csaknem 170 tonna termény került nehéz sorsú emberekhez. Az Élelmiszerlavina ebben az évben 13 ezer emberen segített, a mezőgazdasági munkákba a településeken több mint ezer embert vontak be a pályázók.

A program fontos hozadéka a kézzelfogható segítségen túl az is, hogy a benne tevékenykedők megtanulhatják, hogy a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, s ezáltal visszataláljanak a munka világába. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kiskertekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja.