fbpx

Rio Alto Kft. – Állattenyésztő birtok kategória

Írta: Sándor Ildikó - 2020 július 03.

A Sziklás-hegység hangulata Somogyban

 

Minden az észak-amerikai Alberta tartományban kezdődött, még 1883-ban, a Rio Alto Ranch 300 marhájával. Vörös és fekete angusok azóta már a Duna-Dráva Nemzeti Park 550 hektárján is legelnek, hisz az induló állományhoz 4 tisztavérű kanadai vörös angus bika és 3 tehén, valamint fagyasztott embrió és spermakészlet érkezett a ranch elit állományából. Mellette 78 magyar tarka üsző is bekerült a magyar csordába, és 25 évvel ezelőtt elindult egy húsmarha-genetikai csoda.

A ma már magyar magántulajdonban lévő vállalkozás és a genetikai kísérlet Mihalecz András nevéhez fűződik, aki az angus mellett a Murray Grey előnyeire, genetikájára is felfigyelt, sőt a szívünkhöz közel álló Magyar Szürke jó tulajdonságait is becsempészte a jövő húsmarhájának genetikájába. A tenyésztő célja, hogy segítséget nyújtson a magyar és kelet-európai gazdáknak a marhahústermelés minőségének és hatékonyságának javításában, a kanadai vörös angus genetikája és a nyugat-kanadai technológia bemutatásával. Ehhez a szakaszos legeltetés, a télen is kizárólagos szálastakarmány-etetés, a gondos gazda, valamint Pintér Ibolya telepvezető munkája az alap, a kolomp hangja, az ősgyep és a természetvédelmi területen legelő gulya látványa pedig az ajándék. Így születik a somogyi csoda, ott kint, a somogyudvarhelyi és berzencei legelőn.