fbpx

Rossz éve volt a repcének, és jó az árpának

Írta: Kohout Zoltán - 2020 szeptember 08.

Augusztus közepére nagyjából befejeződött a kalászosok aratása – hát, a kép nem az igazi…

 

Aratás 1,5 millió hektáron

Durván 70 ezer hektár híján augusztus derekára befejeződött a kalászos gabonák betakarítása. Az 1,4 millióból 1,33 millió hektáron a búza, a rozs, az árpa, a tritikálé és a zab aratása szinte teljesen véget ért, míg például a szemes cirok betakarítása még folyt a nyár végén: a munka 20%-ával végeztek addig.

 

 

A kalászosok már a raktárban

Az összes kalászosgabona-termés majdnem eléri a 7 millió tonnát, aminek bő kétharmada búza, ötöde árpa. Az őszi búza betakarított területe közel 900 ezer hektár, termésmennyisége 4,7 millió tonnát tett ki, termésátlaga a tavalyihoz képest nem változott (országosan 5,3 t/ha). E szegmensben a legalacsonyabb termésátlagot Pest megyében (4,3 t/ha), a legmagasabbat Somogy megyében (6,4 t) érték el a gazdák. Tavaszi búzát 2020-ban majdnem 8 ezer hektáron vetettek, 44%-kal nagyobb területen, mint 2019-ben. Itt az összes mennyiség (36,8 ezer tonna) 55%-kal volt több. A durumbúza 27 ezer hektárján az aratás végéhez közeledtek a gazdák augusztus első felében: a betakarított mennyiség (121 ezer tonna) sajnos csaknem kétharmadára csökkent a tavalyihoz képest.

 

 

Jól termett az árpa

Őszi és tavaszi árpából összesen a tavalyinál 9%-kal nagyobb területről, 264,1 ezer hektárról 11,3 százalékkal több termést, összesen 1,4 millió tonnát takarítottak be. A termésátlag országosan 5,6 t/ha, ami bő 2%-kal több, mint tavaly. A tavaszi árpa 4,2 t/ha termésátlaga szinte megegyezik a tavalyi értékkel. A tritikálé termésátlaga 4,1, a rozsé 3,1 és a zabé 2,9 tonna volt hektáronként.

 

 

Nagyon visszaesett a repce

Az őszi káposztarepce két szempontból sem bizonyult sikernövénynek. A vetésterület ugyan 5%-kal 311 ezer hektárra nőtt – ami jó hír lett volna, ha nem következik be még ezt számításba véve is termésmennyiség-visszaesés: 11,4%-kal kevesebbet, 762,2 ezer tonnát arattak csak tavalyhoz mérten. Ráadásul a termésátlag is csökkent majdnem 17%-kal. A termésátlagok Győr-Moson-Sopron megyében voltak a legalacsonyabbak (1,2 tonna/ha), míg Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a legmagasabb (3 tonna/ha).

 

 

15-18 tonnás a csemegekukorica

A csemegekukorica betakarítása országosan 35-40%-ban történt meg a nyár végéig. Az átlagtermés Veszprém megyében volt a legkisebb (6,3 t/ha) és Csongrád-Csanád megyében a legnagyobb, 21 t/ha. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 18,5 t/ha, Tolna megyében 18 t/ha, Hajdú-Bihar megyében 17 tonna, Békés megyében 15 tonna átlagtermést értek el a gazdák hektáronként.

 

 

Gyümölcsök: oda a barack fele…

A meggy szedése a végéhez közeledett a jelentés napján. A meggytermés országos átlaga 11,8%-kal kisebb a tavalyinál, 4,9 tonnát tett ki hektáronként. A termésátlag vonatkozásában, míg Veszprém megyében mindössze 1,4 tonna meggy termett hektáronként, addig Heves megyében 8 tonna fölötti termésátlagot értek el a gazdák. A kajszi termésmennyisége rendkívül alacsony szinten, 5,6 ezer tonna körül alakult, termésátlaga nem érte el az egy tonnát hektáronként. Az őszibarack szedése a jelentés időpontjában 76,8%-on állt, a termésátlag 3,5 t/ha volt, ami csak fele a tavalyinak.

Forrás: AKI