fbpx

STEYR – Vissza a gyökerekhez

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 19.
Steyr Multi

Vissza a gyökerekhez


Az STEYR MULTI legelső bemutatkozása a nagyközönségnek a Wels-i Agrária kiállításon történt.

Azóta számtalan kiállításon, bemutatón vett részt és nem csak az elkötelezett STEYR hívők figyelmét vonta magára.

Kijelenthetjük, hogy a  St.Valentini traktorgyár leghíresebb, legfontosabb és egyben a legtöbb számban eladott  9000 MT szériájának méltó utódjaként került a mezőgazdasági traktorok porondjára.

Sok szakértő egyöntetű véleménye szerint a 9000 MT széria volt az utolsó igazi STEYR gyökerekkel rendelkező traktor.

A többi típus közös alvázra épül a CNH testvérmárkáin belül.

Erről a „több márka egy égisz alatt” stratégiáról az elmúlt 12 évben véget nem érő vita alakult ki.

A gyártócég az új MULTI piacra dobásával még inkább a „kék Testvértől” való különbözőséget és elkülönülést hivatott szolgálni.

A testvérmárkák és az osztrák STEYR MULTI között elenyésző különbségeket fedezhetünk fel a sebességváltót kivéve.

 

 

Steyr 4115 Multi

Osztrákoktól a magyaroknak is


Az első bemutatón büszkén hangsúlyozták az osztrákok, hogy a MULTIt teljes egészében St. Valentinban fejlesztették, tervezték és Ausztriában építették.

Amellett, hogy a STEYR gyár fejlesztési központjában folyt a tervezés, több stratégiai partnerrel együttműködve születtek meg a legújabb technológiai megoldások.

Ennek kézzelfogható jelei megtalálhatóak az új MULTIN, bár több jelentős komponens, mint például a motor vagy a kabinváz más CNH-s szériában is megtalálható.

Mindenképpen említésre méltó a vadonatúj, a ZF által gyártott sebességváltó, amely 2×4 csoportban és azon belül 4 terhelés alatt kapcsolható fokozattal rendelkezik.

További előremutató fejlesztésként említhető a komfortosabbá vált kabinkialakítás, a teljesen átdolgozott multikontroller, az első híd és nem utolsó sorban az önálló olajtartállyal rendelkező hátsó hidraulika.

A STEY MULTI, egy olyan új, többfunkciós traktor, mely tökéletesen illik a mai igényekhez, igazodva az állattartás területén és a vegyes gazdálkodásban támasztott magas követelményekhez.
Mindezek mellet megfelelő kiegészítőkkel a kommunális és az erdészeti ágazatban is sokoldalúan használható, amely szintén a STEYR sokszínűségéről tanúskodik.
Kijelenthetjük, hogy az osztrák mérnökök létrehoztak egy, a mai mezőgazdaság modern követelményeinek maradéktalanul eleget tevő innovatív traktor-koncepciót.
Nagyvonalúan kialakított ergonomikus vezetői környezet

Nagyvonalúan kialakított ergonomikus vezetői környezet

3 modell „Made in Ausztria”


A korábbi előd 9000 MT sorozathoz hasonlóan a STEYR MULTI széria piacon történő bevezetésekor szintén három modell várja az érdeklődőket.

A meghajtást egy modern 3.4 literes FPT (FIAT POWERTRAIN TECHNOLOGIES) motor biztosítja, COMMON RAIL befecskendezéssel.

A károsanyag-kibocsátás szintjét – az aktuális TIER 3 B – a hűtött külső kipufogógáz visszavezetés és részecskeszűrő biztosítja.

Az előd motorhoz képest 15 LE teljesítménynövekedést realizálhatunk.

A STEYR 4095 MULTI 73 KW/99 LE teljesít, a STEYR 4105 MULTI motorházteteje alatt 79 KW/107 LE  erőforrás dobog, de a csúcsmodell a STEYR 4115 MULTI, amiben pedig 84 KW/114 LE impozáns teljesítmény lakozik,  természetesen ECE R – 120 norma szerint.

A maximális nyomatékot 1500 motorfordulatnál éri el, melyet a gyártó erősorrendben 407, 444, illetve 461 Nm forgatónyomatékkal határoz meg.

 

4 kihelyezett gyorscsatlakozó pár
4 kihelyezett gyorscsatlakozó pár
4 fokozatú terhelés alatt kapcsolható sebességváltó

A legnagyobb előrelépés ebben a szériában a sebességváltó területén történt.

A 9000 MT széria legtöbbször kifogásolt része a sebességváltó volt, melynek fokozat-kiosztását mindenki kevésnek tartotta (16 X 8), valamint a fő tartományokban tapasztalt nagy áttételi különbségek nehezítették a gazdák munkáját.

A STEYR mérnökei szívügyüknek tekintették ennek a csorbának a kiköszörülését, ezért közösen a ZF sebességváltó gyárral egy teljesen új, terhelés alatt kapcsolható sebesség és irányváltó hajtóművet fejlesztettek ki, ami a STEYR MULTI sorozatba kerül beépítésre.
Két főcsoport választható: szántóföldi valamint országúti, emellet 4 csoport és azon belül 4 terhelés alatt kapcsolható fokozat.
Ennek köszönhetően 32 előre és 32 hátra sebességfokozat áll rendelkezésre.
A 40 km/h maximális sebességet már csökkentett fordulatszámon éri el a korszerű motor.
A TLT kínálatban is megtalálhatóak a Steyr gének. Szériában a MULTI felszereltségéhez tartozik a 4 fokozatú TLT hajtás: 540, 540E, 1000 és 1000E.
Opcióként rendelhető az útarányos kardánhajtás is, mely kifogástalanul használható például hígtrágyaszóró használata esetén, jobb és bal forgással.
Az első TLT hajtás már 1900 1/perc motorfordulatnál eléri a 1000 1/perc kardánfordulatot.
Steyr traktor kasza

Független hidraulika rendszer


A mindennapos munkafolyamatok igényeihez igazították a hidraulika kapacitást is, az elődhöz képest magasabb teljesítménnyel.

Az új STEYR MULTI ismét független olajháztartással rendelkezik, kapacitása 33 liter. Széria felszereltséghez tartozik a 60 l/perces fogaskerék szivattyú, opcióként azonban rendelkezésre áll egy 100 l/perc teljesítményű axiál dugattyús szivattyú is.

Az új STEYR MULTI 4 hátsó és 2 első hidraulika kihelyezett gyorscsatlakozó párral, valamint a hozzájuk tartozó hidraulika vezértömbbel lehet felszerelni.
Ezek vezérlése mechanikusan és elektromosan is történhet.
 A hátsó 3 pont függesztő szerkezet maximális emelőkapacitása 5400 kg-ra lett növelve.
Az első híd tartóbak kialakítása rendkívül felhasználóbarát, így a súlytartó bármikor lecserélhető egy fronthidraulikára.
A MULTI mellső hídjának tengelyterhelhetősége 2250 kg.

Multicontroller és joystick


Megújultak a kabinban található kezelőszervek, melynek köszönhetően a kezelőfelület még ergonomikusabbá vált, így minden funkció logikusan és pontosan kapcsolható.

A Multicontroller, a váltó, a kuplung és a hidraulika funkciói átrendeződtek, ezáltal kapcsolásuk egyszerűbb és biztonságosabb lett. A Multicontroller-rel számos funkció kezelhető, többek között a kar tetején található nyomógomb segítségével a rögzített motorfordulatszámok között választhatunk.

Az új fejlesztésű kisméretű joystick a karfa jobb oldalán található, amellyel például kényelmesen kezelhetjük a homlokrakodót.

Az új STEYR MULTI 3 kiviteli variációban jelenik meg a magyar piacon (Basis, Comfort és Profi), hogy minden felmerülő igénynek megfeleljen, amit a magyar gazdák támasztanak ebben a kategóriában.
A teljes paletta szállíthatóságáról és árfekvéséről kérjük, érdeklődjön a STEYR gyár magyarországi hivatalos importőrénél.