A talaj termékenységének fenntartását, a termesztett növények táplálását évszázadokon keresztül szinte kizárólag szervestrágyával, azaz az állattartásból származó istállótrágya felhasználásával biztosították.
Mit is nevezünk szervestrágyának?
A jogszabályi meghatározás (27/2006.(II.7.) kormányrendelet, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről) szerint: „szervestrágya az állatállomány által ürített trágya, illetve a trágya és az alom keveréke, feldolgozott formában is, idetartozik különösen a hígtrágya, az istállótrágya”.
Az istállótrágya fogalma nem szorul magyarázatra, de a hígtrágya meghatározása esetenként vitára ad okot.
Szintén jogszabályi megfogalmazással (90/2008.(VII.18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól): „Hígtrágya az almozás nélküli állattartás folyékony halmazállapotú mellékterméke, amely állati bélsárból, vizeletből, elcsurgó ivóvízből és technológiai vízből áll és kizárólag hidraulikusan szállítható.
Termőföldön történő felhasználás szempontjából a hígtrágyával azonos elbírálás alá esik az almozásos állattartásnál keletkező, az állati bélsárnak és vizeletnek, valamint a csurgalék és technológiai víznek az alom által fel nem vett folyékony halmazállapotú része, a trágyalé is.”
A hígtrágya és az istállótrágya felhasználása között van egy alapvető különbség, ugyanis az istállótrágyát a gazdálkodó engedély nélkül, a jogszabályokban előírt korlátozások figyelembevételével kiszórhatja a saját földjére, vagy eladhatja, átadhatja másnak.
Hígtrágyát viszont csak a talajvédelmi hatóság engedélyével lehet termőföldre kijuttatni, az engedélyezés alapja pedig a talaj és a hígtrágya részletes vizsgálatán alapuló talajvédelmi terv.
A műtrágya gyártás fejlődésével, az olcsó műtrágyák elterjedésével a szervestrágya használata az 1960-as évektől visszaszorult, ami összetett okokra vezethető vissza.
A műtrágyával szabályozottan juttatható ki a növények számára szükséges tápanyag, lényegesen kisebb mennyiségeket kell mozgatni, a műtrágyát csak megveszi és kiszórja a gazdálkodó, nincs gond, munka a tárolással, kezeléssel, érleléssel.
A szervestrágya használat ugyanakkor a nagyüzemi állattartás, ezen belül az alom nélküli tartás elterjedésével a hígtrágya felhasználás irányába tolódott el.
Kevesebb istállótrágya keletkezett, amit nagyrészt az állattartó telepek környéki táblákra juttattak ki.
A szerves trágyázási forgó az optimális 3–4 év helyett 15–20 évre növekedett.
Míg az EU-s országokban a tápanyag-utánpótlás közel 50-50 %-ban történik szervestrágyával és műtrágyával, hazánkban ez az arány jelentősen a műtrágyák irányába tolódott el.
Az utóbbi években a műtrágya árak jelentős növekedése, illetve a szervestrágya kedvező hatásának újbóli felfedezése (környezettudatosság növekedése?) hatására.
Ma ismét egyre többen érdeklődnek az istállótrágya iránt, de a felhasználás bővülésének gátat szab az állatállomány jelentős csökkenése.
Az 1990-es évek elején az állatállomány a korábbi kétharmadára apadt, egyúttal ezzel arányosan kevesebb istállótrágya képződött. Az állománycsökkenés mérsékeltebb ütemben, de azóta is folytatódik.
A 2010. december 1-jei összeírás alapján általában csökkent, az állatfajokon belül csak a baromfiállomány bővült az egy évvel korábbihoz képest.
A szarvasmarhák száma több évtizedes mérséklődést követően a 2000-es évek végén stabilizálódott, miután 2000 és 2010 között 850 ezerről 681 ezerre csökkent.
2010-ben a sertésállomány nagysága nem érte el a 3,1 milliót, 2005–2009 átlagát tekintve a 13%-ot is meghaladja a csökkenés.
A juhállomány 2000 óta 20 százalékkal, alig több mint egymillióra (1016 ezer) csökkent.
A baromfiállomány (2010-ben 42 millió darab) összességében az előző öt év átlagát 6%-kal haladja meg.
Az istállótrágya nagy érték, használata a szervesanyag-pótlás mellett javítja a talaj kémiai fizikai vízgazdálkodási tulajdonságait, lazítja szerkezetét, élénkíti a talajéletet.
Könnyen bontható szervesanyag-tartalma a mikroorganizmusok tápláléka, nehezen bomló szervesanyagai révén pedig hosszú távon a humuszanyagok mennyiségét növeli.
Az istállótrágya kijuttatásával visszakerül a talajba a terméssel elvitt mikroelemek jelentős mennyisége.
Sajnálatos módon a gazdálkodók hosszú ideig csak a műtrágyázás előnyeit és a szervestrágya használat nehézségeit vették figyelembe.
Ezért egyre több volt a szabálytalanul tárolt, kezelt, felhasználatlan istállótrágya, ami már környezeti veszélyeket rejt magába.
Sok helyen nincs a trágyalé talajba szivárgását, elfolyását megakadályozó tároló, melynek a kiépítése igen sokba kerül.
A magas üzemanyagárak miatt az istállótrágya szállítása is igen költséges.
A kijuttatás helyét nem minden esetben az agronómiai szempontok, hanem a rendelkezésre álló pénzösszeg határozza meg.
Ez az oka, hogy a keletkezés helyéhez közeli területeket esetenként túltrágyázzák, míg a távoli helyekre szerves trágya sohasem, vagy ritkán jut.
Az Európai Unió a felszíni és felszín alatti vizek védelme érdekében szigorúan szabályozza a szervestrágyák felhasználását.
A nitrátdirektíva abból indul ki, hogy a mezőgazdasági eredetű nitrogén kibocsátás veszélyeztetheti a vizeket, oka lehet a nitrát felhalmozódásnak elsősorban a felszín alatti vizekben.
A tiszta, egészséges ivóvíz biztosítása elsődleges szempont, ezért rendelt el korlátozásokat a mezőgazdasági termelők, elsősorban az állattartók számára, az országok által meghatározott nitrátérzékeny területekre vonatkozóan.
Az EU rendelet betartása minden tagállam számára kötelező, bár az egyes országok szabályozása között vannak eltérések.
Magyarországon két jogszabály határozza meg nitrátérzékeny területeken a szervestrágyák kezelésével, tárolásával, felhasználásával, az adatszolgáltatással kapcsolatos előírásokat ( Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat), mégpedig a 27/2006.(II.7.) kormányrendelet és a 59/2008.(IV.29.) FVM rendelet.
Mivel Magyarország mezőgazdasági területének mintegy fele, nitrátérzékeny, ahol a szabályok betartása szigorúan kötelező, ezért nagyon fontos ezek ismerete.
A jogszabály nitrát érzékennyé minősítette a nagyobb állattartó telepeket és a belterületek jelentős részét is.
A nitrátérzékeny területeket a MEPAR blokkok szerint jelölték ki.
A szabályozás egyaránt érinti az állattartással foglalkozókat (állattartó telepeket) és a növénytermesztőket.
Állattartásra, tárolásra vonatkozó fontosabb előírások
Az állattartó telepek legfőbb negatív környezeti hatása a trágyakezelés (gyűjtés, tárolás, hasznosítás) elavult technológiáihoz köthető.
Nem felelnek meg a környezetvédelem követelményeinek, pontszerű szennyezést okoznak, ezért van az, hogy a nitrátdirektíva széles körben foglalkozik a trágyatárolás szabályozásával.
Állattartó telep és trágyatároló nem létesíthető olyan területen, ahol fennáll a felszíni, vagy felszín alatti víz szennyeződésének veszélye.
Többek között árterületen, vízbázisok védőterületén, árvízi tározó területén, fakadóvizes, illetve vízjárta területen, valamint felszíni víztől 100 m-en belül.
Alapszabály, hogy hígtrágya semmilyen módon nem juttatható felszíni vizekbe.
Fontos a trágyatároló kapacitás meghatározása, mivel szervestrágyát a nitrátérzékeny területeken csak bizonyos időszakokban lehet kijuttatni.
Mind a hígtrágya, mind az istállótrágya esetében 6 havi mennyiség tárolására elegendő kapacitásnak kell rendelkezésre állnia.
A trágyatároló műtárgyak méretezésekor számolni kell a szélsőséges időjárási viszonyokkal (lásd 2010. évi csapadék, a trágyatárolók idő előtt megteltek).
Hígtrágya kizárólag műszaki védelemmel ellátott, szivárgásmentes, korróziónak ellenálló, legalább 20 év élettartamú tartályban, vagy medencében tárolható.
Az istállótrágyát az előírások szerint szivárgásmentes, szigetelt alapú, a trágyalé összegyűjtésére alkalmas gyűjtőcsatornával és aknával ellátott trágyatárolóban kell tárolni.
Igen nagy problémát jelent, hogy a trágyatárolásra vonatkozó előírásokat sajnos még nagyon sok telepen nem tudják teljesíteni, bár a jogszabályokban előírt határidők rövidesen letelnek.
Mélyalmos trágya és karámföld tárolás, érlelés nélkül azonnal kijuttatható a termőföldre, amennyiben azonban tárolják, az istállótrágyára vonatkozó szabályokat kell betartani.
Sok esetben tapasztaljuk, hogy az istállótrágyát hónapokon, sőt éveken keresztül a határban, földút mellett, tábla szélén tárolják.
Ez több szempontból is káros, elsősorban azért, mert a trágyából a nitrogén gyorsan szivárog lefelé a talajban és veszélyezteti a talajvizet.
Másrészt nem felel meg az előírásoknak, ugyanis nitrátérzékeny területen szervestrágya ideiglenes trágyakazalban, tábla szélén maximum két hónapig tárolható és csak az ott felhasználásra tervezett mennyiség.
November 15-április 1. között elszivárgás elleni védelem nélküli ideiglenes trágyakazal nem lehet mezőgazdasági táblán.
Az ideiglenes trágyakazal helyét évente változtatni kell és figyelni kell arra, hogy 100 m-es körzetben ne legyen vízfolyás, vagy tó és a talajvíz ne legyen 1,5 m-nél magasabban.
A szabályok megsértői számíthatnak mind a földhivatal, mind a talajvédelmi hatóság büntetésére.
Felhasználásra vonatkozó fontosabb előírások
Nitrátérzékeny területen gazdálkodók számára 2001 óta alapvető előírás, hogy a maximálisan kijuttatható szerves eredetű nitrogén mennyisége 170 kg/ha/év lehet.
A gazdálkodók ezzel már tisztában vannak és figyelembe is veszik a tápanyag gazdálkodás tervezésekor.
A már említett 59/2008. FVM rendelet mellékleteiben sok hasznos adat található a szervestrágyák nitrogén tartalmáról, annak hasznosulásról és a növények tápanyag igényéről a megfelelő dózis kiszámításához.
Fontos tudni, hogy nitrátérzékeny területeken szervestrágya és műtrágya is, csak bizonyos időszakokban szórható ki, így tilos trágyát kijuttatni november 15-február 15-ig (ez alól az őszi kalászosok fejtrágyázása kivétel, amit már február elsején lehet kezdeni).
Fagyott, hóval fedett, vízzel telített talajra szintén nem juttatható ki semmilyen trágya, amit sajnos még ma is sokan megszegnek, mondván, hogy fagyott talajon könnyen elmennek a gépek.
Ezzel nem csak a környezetet veszélyeztetik, de saját maguknak is veszteséget, kárt okoznak, hiszen a talaj felengedésével, a hóolvadással a trágya hatóanyag tartalma nem helyben érvényesül, hanem elfolyik.
Hígtrágyát betakarítás után csak abban az esetben lehet kijuttatni, ha a területre vagy másodveteményt, vagy őszi kultúrát vetnek.
Lejtős területen gazdálkodóknak nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy egy esetleges erózió ne hordja le a kijuttatott trágyát.
Ezért hígtrágya hagyományos módon (repítőtárcsával) nem használható 6 %-nál meredekebb lejtőn, 15 % fölött pedig istállótrágya is elsősorban csak ültetvényekben használható, megfelelő erózióvédelem mellett.
Bár minden területen azt halljuk, hogy csökkenteni kellene az adminisztrációs terheket.
A nitrátérzékeny területen gazdálkodó növénytermesztőnek, illetve minden állattartó gazdának, aki személyes szükségletén felül tart állatot, nyilvántartást kell vezetnie és évente jelentést kell küldenie a talajvédelmi hatóságnak.
Az adatszolgáltatás beküldhető elektronikusan, vagy papíron az illetékes kormányhivatal növény-és talajvédelmi igazgatóságához.
Az adatlapok kitérnek az állatlétszámra, természetesen állatfajonként, a keletkezett, a tárolt és a felhasznált szervestrágyára, illetve hígtrágyára, a trágyatárolás módjára, valamint a mezőgazdasági területen felhasznált szerves és műtrágya eredetű nitrogén mennyiségére.
A kötelező adatszolgáltatást sokan felesleges tehernek érzik, és nemigen akarózik teljesíteni.
De tudni kell, hogy ezekből a jelentésekből megyei és országos összesítések készülnek, és ez képezi az alapját Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat négyévenkénti felülvizsgálatának, illetve a szintén négyévente az EU felé kötelezően leadandó ország jelentésnek.
Szabóné Kele Gabriella
