fbpx

Középpontban a talajélet – új év, új szemlekör

Írta: Barna Ferenc - 2023 február 02.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Csernozjom Kft. ebben az évben is elindította a több állomásos szemlekör sorozatát, melynek középpontjában szokás szerint a növény- és talajélettan áll színesítve terepi talajvizsgálattal. A szakmai továbbképzés célközönsége a gyakorló növénytermesztők, akik ismereteiket akarják bővíteni a témában.

Helyszíni szemléltetés, másnap alkalmazható tudás

Az előző években az ország több mint 15 helyszínén tartott a fent említett három cég partnereivel határszemle típusú továbbképzéseket, amelyen a gazdálkodók ismereteit frissítették és bővítették a talajtan, a terepi talajvizsgálat, a talaj- és növényélettan, a növényi stressz élettan és fejlődéstan, a biostimulátorok felhasználása, valamint a klímavédelem és az időben, térben specifikus növénytermesztés területén.

A szervezők vallják, hogy a gyakorló szakemberek számára nyújtott, konzultáción alapuló felnőtt továbbképzésnek helye van az agráriumban, és a határszemlével, helyszíni szemléltetéssel egybekötött ismeret-átadás szinte másnap használható tudással képes segíteni a növénytermesztésben dolgozókat a mezőgazdaság kitettsége (pl. klímaváltozás, talajdegradáció, uniós szabályozások, inputanyag árak növekedése, egyre erősebb „marketingzaj”) miatt jelentkező problémák hatékony és gyors megoldásában.

Időpontok/helyszínek:

  • 2023. február 8. (szerda) 13:00-15:00 – ZALAEGERSZEG (Zalagroup Agrár Kft.);
  • 2023. február 24. (péntek) 10:00-12:00 – CSÁKVÁR (Csákvári Zrt.);
  • 2023. február 28. (kedd) 10:00-12:00 – KAMUT (Kovács István gazdasága);
  • 2023. március 1. (szerda) 10:00-12:00 – SZERENCS (Szerencsi Mezőgazdasági Zrt., Jajhalom tanya);
  • 2023. március 3. (péntek) 10:00-12:00 – PÁPA (Agroprodukt Zrt., Bonafarm Cégcsoport).

Tematika:

  1. Talajszelvény feltárása, helyszíni talajvizsgálat elvégzése, majd a talajképző- és talajdegradációs folyamatok meghatározása és gyakorlati jelentőségük bemutatása.
  2. A tápanyag-gazdálkodás racionális alapjainak feltérképezése a modern technika segítségével, a talajszkenner bemutatása a gyakorlatban.
  3. A talaj biológiai szempontok szerinti leírása, a talajélet feltételeinek értékelése, a talaj biológiai minősége javításának lehetséges módjai.
  4. A szervesanyag-gazdálkodás helyes gyakorlata a helyi adottságok és feltételek tükrében.
  5. A helyszínen megtalálható szántóföldi kultúra növényélettani jellemzése.
  6. Áttelelő kultúráink fejlődésének bemutatása, a terméselemek szerepe a végső hozam szempontjából, technológiai lehetőségek a terméspotenciál jobb kihasználására.
  7. Az adott növénykultúrában aktuális és várható környezeti hatások elemzése, a stressz-menedzsment és a biostimulátorok felhasználásának növényélettani alapjai.
  8. Személyes konzultáció a megjelent szakemberek kérdései alapján.

Szakmai előadók:

  • a helyi gazdaságok növénytermesztési ágazatvezetői, agronómusai;
  • Dr. Vona Márton és Vona Viktória ügyvezető igazgatók – Csernozjom Kft.;
  • Daoda Zoltán szakmai igazgató – AGRO.bio Hungary Kft.;
  • Szabó István üzletág-fejlesztési igazgató – Pro-Feed Kft. Növényegészség Üzletág.

Részvételi feltételek:

Előzetes regisztrációra az esemény weboldalán van lehetőség.

A sikeres regisztrációról email-ben értesítjük, melyben szerepelni fog a részvételi díj fizetéséhez szükséges információ.

(Az összeg a Csernozjom Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Pro-Feed Kft. termékeinek jövőbeli vásárlása esetén mindhárom cég esetében 5.000 forint + ÁFA értékben jóváírásra kerülhet a regisztrált résztvevők számára 2023. június 30-ig, az AGRO.bio Hungary Kft.-nél 50.000.- Ft + ÁFA vásárlása szükséges.)

A promóció és a rendezvény részletei az AGRO.bio Hungary Kft. weboldalán is elérhetőek.

További információk, részletes tájékoztatás kérhető Daoda Zoltán szakmai igazgatótól (telefonszám: +36 20 956 2208 vagy email: [email protected]).