fbpx

Tavaly a kertészet a mezőgazdasági kibocsátás 15,8 százalékát adta

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 30.

Budapest, 2014. október 30., csütörtök (MTI) – A kertészeti ágazat adta a magyar mezőgazdasági kibocsátás 15,8 százalékát a múlt évben, a növénytermesztésen belük pedig 26,9 százalékot tett ki – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten az Agrya szakmai konferenciáján.

Tavaly a kertészet a mezőgazdasági kibocsátás 15,8 százalékát adta

Feldman Zsolt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) a kertészettel foglalkozó szakmai fórumán elmondta, a magyar kertészeti ágazat kibocsátásának értéke tavaly mintegy 366,3 milliárd forint volt, ami 2010-hez képest 27 százalékos növekedés. A teljes mezőgazdasági kibocsátás értéke a múlt évben elérte a 2313 milliárd forintot.

Hozzátette: a zöldség-gyümölcs ágazat a múlt évben 2,3 millió tonna terméket állított elő. Az ágazat külkereskedelmi egyenlegének értéke 110 milliárd forint körüli volt: az export értéke folyó áron 2013-ban 258 milliárd forintot tett ki, ami 2010-hez képest 30 százalékkal volt magasabb.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy Magyarországon a közvetlen kifizetések finanszírozására a mezőgazdaságban 2015-2020 között 8,062 milliárd euró áll rendelkezésre. Ez – 300 forintos euró árfolyamon számolva – mintegy 2500 milliárd forint lesz a jelzett időszakban.

Feldman Zsolt beszélt a fiatal gazdák támogatásának lehetőségéről is. A jövő évtől fiatal gazdának az a 40 évnél fiatalabb gazdálkodó tekinthető, aki 2015-ben kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy gazdaságát az első fiatal gazda támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. A támogatás igénybevételének felső területi korlátja 90 hektár. A fiatal gazdák számára a tagállami átlag támogatás 25 százaléka adható többlettámogatásként. A plusz támogatás a számítások szerint 67,5 euró – mintegy 20 ezer forint – lesz hektáronként.

A helyettes államtitkár jelezte: a termeléshez kötött támogatások között szerepel a zöldség és a gyümölcs is. A termeléshez kötött támogatási éves keretösszege mintegy 200 millió euró, mintegy 60 milliárd forint. Ebből a zöldség-gyümölcságazat támogatására 2015-2020 között évente mintegy 20,5 milliárd forint jut. Támogatható a zöldségnövények, az ipari zöldségek termelése, valamint a gyümölcsültetvényeket és a bogyósok is.

Példaként elmondta: a zöldségnövények termeléshez kötött támogatására jövőre mintegy 2,4 milliárd forint adható majd. Az ipari növények ugyanilyen elven működő támogatására mintegy 3 milliárd forint áll rendelkezésre a tervek szerint, a gyümölcsültetvényekre pedig éves szinten mintegy 5 milliárd forint fordítható.

Laczka Éva, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese a fórumon többek között arról beszélt, hogy Magyarországon a mezőgazdasági terület aránya 63 százalék. A mezőgazdasági tevékenységhez mintegy 2 millióan kötődnek. A mezőgazdaság aránya a magyar GDP-ben 3-4 százalék, az agrobiznisz mutató – ami a mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységeket is magában foglalja – 10-12 százalék.

A kertészti termelésben használt terület a magyar mezőgazdasági terület 4,7 százaléka volt az elmúlt évben. A KSH adatai szerint tavaly a kertészeti termelésben 168 ezer gazdaság vett részt, 960 ezer háztatás kapcsolódott hozzá. A gazdaságokon belül 86 801 szakosodott kertészeti termelésre és 2,2 hektár átlagos területet használt.

MTI 2014. október 30.