Centralizáció és lendület a holland tejtermelőknél

Írta: Kohout Zoltán - 2021 augusztus 26.

A holland mezőgazdaság tejtermelőinek befektetési hajlandósága érezhetően megnőtt 2021 –ben állapította meg az AgriDirect piackutató cég Roggelben végzett kutatása.

 

Szarvasmarhatelep

 

Az idei év tavaszán közel 20 százalékuk tervezett istállóberuházást vagy befektetést az ágazatban. Ugyanez a megelőző években nem érte el a 15 százalékot sem. A holland tejtermelők tizede felújítási munkákat tervez, míg 7 százalékuk istállóépületeket építtetne; 3 százalékuk pedig javítana istállói fenntarthatóságán. A Roggeler szakértői szerint a beruházást tervező tejtermelők 40 százaléka tervez istálló-tetőcserét, 32 százalék padló- és istállóberendezést érintő átalakításokat. A tejtermelők tizede már a felmérés idején elindíttatta a kivitelezéseket, 20-20 százalékuk az idei év második vagy a jövő év első felében lép.

Mindeközben a Holland Statisztikai Hivatal némi visszaesésről tanúskodó adatait idézi a Fendt hírportálja: idén nyáron 15260 tejgazdaság működött ott, ami 470-nel, mint tavaly ilyenkor. Emellett a tejelőtehenek száma is csökkent 21 ezer példánnyal, így szűk 1,6 millió állatot tartanak számon, viszont az átlagos állományméret 2 tehénnel 103 állatra nőtt.

 

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán