fbpx

Térváz Kft. új projektje

Írta: Szerkesztőség - 2015 június 04.
15 | 05 | 27. 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A kiskunhalasi Térváz Építőipari Kft. 56,09 millió forintot nyert el a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért c. kiíráson 2014-ben. A projekt keretében meglévő csarnoképületük homlokzatának és tetőzetének korszerűsítése, illetve napelemes rendszerrel történő ellátása valósult meg. 
A kiskunhalasi székhelyű, főként könnyűszerkezetes csarnokok tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Térváz Kft. 2014-ben vissza nem térítendő támogatást nyert el saját tulajdonú, acélszerkezet-gyártó és összeszerelő csarnokának korszerűsítésére.
A projekt 2014. novemberében kezdődött meg, segítségével a meglévő négy hajós gyártócsarnok két hajójának homlokzata és a tetőzete is megújul, valamint az épületet napelemes rendszerrel látják el, hogy az eddiginél is kedvezőbb körülmények között folytathassák munkájukat. A projekt 2015. májusában fejeződött be, eredményeként a gyártócsarnok hőtechnikai jellemzői jelentősen javulnak, ennek segítségével a vállalkozás növelheti hatékonyságát, mindezt megújuló energia felhasználásával.
A 80,4 millió forint összköltségű beruházásnak köszönhetően vállalkozás 4 új munkahelyet teremt.
További információ kérhető:
Térváz Kft.
Tel: +36 77 422 982