fbpx

Tízből kilenc gazdálkodó beruházást tervez 2020-ig

Írta: Szerkesztőség - 2016 január 11.

A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdaságok 87%-a tervez beruházást a következő öt év során. Több mint négyötödük gondolkodik a gazdaság fejlesztésében 2-3 éven belül. Melyek az aktuális trendek, milyen irányban fejlesztenek, illetve mely területen terveznek beruházásokat a gazdálkodók?

Az AgroStratéga 2015-ben már negyedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza. Az országos felmérésnek tavaly is szakmai partnere volt az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) és a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN Kft., a NUFARM Hungária Kft., a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a YARA Hungária Kft. is támogatta a kezdeményezést.

A kutatás 79-84%-ban a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében a döntéshozó; valamint 12-15%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók 14%-a gazdasági szervezetet képvisel, 15%-uk egyéni vállalkozó, többségük pedig őstermelő és családi gazdálkodó. A minta nagysága 1448 fő. A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és területalapú, illetve zöldítési támogatásban részesülő több mint 170 ezer gazdaságot reprezentálja. A kérdőívkitöltők által művelt terület nagysága összesen több mint negyedmillió hektár, átlagos birtokméretük pedig 179 hektár.

A megkérdezett gazdálkodók négyötödénél (80%) volt beruházás az elmúlt öt évben, és 87%-uk tervez beruházást a következő öt év során. Azaz tízből majdnem kilenc gazdaságban várható beruházás 2020-ig, a jelenleg futó európai uniós pályázati ciklus végéig. Ez hét százalékpontos emelkedést mutat a megelőző ötéves időszak adatához képest.

A gazdálkodás jövőbeni irányára vonatkozó kérdésre minden hatodik gazdálkodó (16%) felelte, hogy a gazdaság változatlan formában történő fenntartását tervezi középtávon (2-3 éven belül). A válaszok mindössze 1%-a vonatkozott a gazdaság visszafejlesztésére, megszüntetésére. A válaszadók 2%-a tervezi a gazdaság átadását, eladását, bérbe adását. Több mint négyötödük (81%) gondolkodik a gazdaság fejlesztésében a következő 2­-3 év során.

A gazdálkodók 44%-a a birtok méretének növelése mellett annak technikai, technológiai fejlesztését is célul tűzte ki. További egyötödük (21%) a meglévő birtok gépesítésének színvonalát fejlesztené, 16%-uk pedig a meglévő technikai, technológiai adottságok mellett növelné a birtok méretét. Tehát a gazdaságok kétharmadánál (65%) várható beruházás a gépparkba, 60%-uknál pedig termőföldvásárlással vagy földbérlettel a birtokméret növelése a cél.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány innen letölthető: itt!

Pólya Árpád – Varanka Mariann