fbpx

Több műtrágyát vettünk kevesebbért

Írta: Szerkesztőség - 2020 június 05.

A műtrágyák közül az év elején legnagyobb igény a mészammon-salétromra volt.

 

 

Többet olcsóbban

Egy százalékkal, 52 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben értékesített műtrágya nettó árbevétele 2019 azonos időszakához képest, miután a műtrágyaárak átlagosan 10 százalékkal voltak alacsonyabbak. A jelentések szerint a műtrágya-forgalmazók 710 ezer tonnányi árut adtak el közvetlenül mezőgazdasági termelőknek januártól áprilisig (623 ezer tonna egykomponensű, 86 ezer tonna összetett műtrágyát). Így a teljes műtrágya-értékesítés 12 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – és egykomponensű nitrogénműtrágyából 13 százalékkal, 71 ezer tonnával, összetettből pedig 6 százalékkal, 5 ezer tonnával vettek többet.

 

 

Nagyot ment a MAS

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2020 első negyedévében. A teljes műtrágyaforgalom 48 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 55 százalékát a MAS tette ki: 343 ezer tonnát adtak el belőle – adta hírül az AKI. Az összetett műtrágyák közül 2020-ban a legnépszerűbb összetétel, az NPK (nitrogén-foszfor-kálium) 8-24-24-es 14,2 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 2 százalékát, az összetett műtrágyák értékesítésének 16 százalékát tette ki.