fbpx

Több tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból a tavaszi ellenőrzési akcióban

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 26.

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) – A március elején kezdődött tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés során az ellenőrök mintegy 20 ezer bel- és külföldi tételt vizsgáltak meg, amelyek 3 százalékát, 5,4 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból – mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

Hozzátette: március 4-14. között a szakemberek 2522 ellenőrzést végeztek, 108 alkalommal adtak figyelmeztetést a feltárt szabálytalanságok miatt, 50 esetben bírságot róttak ki.

A bírság összege együttesen 7,25 millió forint volt. Az ellenőrzések alapján 79 folyamatban lévő eljárásban további mintegy 9 millió forint bírság kiszabása várható – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár kitért arra: az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával a megyei kormányhivatalok irányítása alá tartozó élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok, illetve a növény és talajvédelmi igazgatóságok szakemberei végzik.

 

Az elvégzett ellenőrzések során 384 élelmiszer-előállító helyet és 1996 élelmiszer-forgalmazásban résztvevőt vizsgáltak.

Ez utóbbi vizsgálatok során hiper- és szupermarketeket, továbbá vásárokat, piacokat, nagykereskedőket, logisztikai központokat és vendéglátóhelyeket is ellenőriztek.

Emellett 142 esetben állatszállítmányokat is megvizsgáltak a szakemberek.

Kardeván Endre utalt arra, hogy a különböző létesítmények ellenőrzése során a higiéniai hiányosságokat 5,6 százalékos arányban kifogásolták az ellenőrök.

Míg a dolgozók képzettségével, illetve egészségügyi alkalmasságával kapcsolatos anomáliák miatt 2,8 százalékos arányban emeltek kifogást.

A termékek minőségével és összetételével kapcsolatos szabálytalanságok aránya 2,3 százalék volt, a nyomon követhetőségre vonatkozó hiányosságokat 2,3 százalékos arányban kifogásolták.

Az ellenőrök vizsgáltak takarmány-előállítással és -forgalmazással foglalkozó szervezeteket is, amelynek alkalmával hatvan létesítmény felülvizsgálatára, illetve 8 létesítmény nyilvántartásba vételére került sor.

Az ellenőrzések eredményeként 13 esetben kellett intézkedni.

Az állatszállítások ellenőrzésekor – ez 67871 darab állat vizsgálatát jelentette – a hatósági állatorvosok hiányosságot nem állapítottak meg.

A szakemberek a mostani ellenőrzések során kiemelten vizsgálják a pácolt, füstölt nyers, vagy főtthús-készítményeket.

Továbbá a tojásokat, az édesipari termékeket, a különféle borokat és szeszes italokat, valamint a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket.

Kardeván Endre az MTI kérdésére elmondta: a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés előreláthatólag húsvétig, de nem kizárt, hogy az ünnepet követően is tart.

 

MTI 2013. március 25.