fbpx

V. Németh Zsolt: a vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be

Írta: - 2013 december 05.

A helyi hús igényeket kielégítő vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerdán Fábiánsebestyénben, a Csongrád megyei községben uniós támogatással kialakított vágópont átadásakor.

 

 

V. Németh Zsolt: a vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be

 

A vágópontok kielégíthetik az őstermelők, kistermelők igényeit, az egyszerűsített szabályok pedig lehetővé teszik az általuk előállított termékek piacra jutását is – mondta a politikus.

Az országban számos nagy kapacitású húsüzem található, ezek azonban 100-120 kilométerre találhatók egymástól.

A kisebb kapacitású vágópontok segítik a vidék sokszínűségének megőrzését, és a helyi termékek előállítását – közölte az államtitkár.

A helyi termékek terjedése nem csak az élelmiszer-biztonság szempontjából fontos, komoly a környezetvédelmi jelentősége is, hiszen nem kell az árut sok száz kilométerre szállítani, pazarlóan csomagolni – tette hozzá V. Németh Zsolt.

A jogszabályok immár lehetővé teszik, hogy a helyben előállított élelmiszer-alapanyagokat közbeszerzési eljárás nélkül fölhasználhassák a közétkeztetésben, és egyszerűsített szabályok mellett értékesítsék a termelés 40 kilométeres környezetében – tudatta a politikus.

Az államtitkár közölte, december elején 10 milliárd forintos nagyságrendű pályázati forrás nyílik meg többek között állattenyésztési, élelmiszer-ipari fejlesztések támogatására, korszerű eszközök, technológiák beszerzésére.

Farkas Sándor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a Kinizsi 2000 Zrt. vezérigazgatója elmondta, az agrárvállalkozás a fábiánsebestyéni önkormányzattal közösen hozta létre a Fábiánsebestyéni Húsüzem Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t.

A cég sikeres pályázatot nyújtott be egy a korábban bezárt húsüzem mellett egy vágópont kialakítására.

A 64 millió forintos beruházással, 25 millió forintos uniós támogatással kialakított vágóponton a tervek szerint heti száz sertést, juhot és húsz szarvasmarhát vágnak majd állandó orvosi felügyelet mellett – közölte a vezérigazgató.

Hozzátette: a vágóponton lehetőség lesz bérvágásra is.

Szintén pályázati támogatással tervezik a korábbi húsüzem újraindítását, így a közeljövőben már magasabb feldolgozottságú termékekkel is megjelenhetnek a piacon – közölte Farkas Sándor.

 

MTI 2013. december 4.