fbpx

Varga Bálint: alapvetően nem károsította a hideg idő a szőlőültetvényeket

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 21.

Budapest, 2013. március 20., szerda (MTI) – Alapvetően nem károsította a hideg idő a szőlőültetvényeket – mondta a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője szerdán az MTI-nek Budapesten, a badacsonyi borászok második fővárosi bormustráján.

 

 

Varga Bálint elmondta: a gazdasági válság miatt Magyarországon visszaesett a borfogyasztás.

Ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt években a kedvezőtlen szőlőtermés miatt a gazdaságok áremelésre kényszerültek.

Az ügyvezető példaként említette saját pincészetét, amely tavaly 10-15 százalékkal, az idén pedig 15-20 százalékkal emelte középkategóriás termékei árát.

Varga Bálint hozzátette, hogy hasonló áremelésekről tud más cégeknél is.

Elmondta: Magyarországon nagyjából 24-25 liter bort isznak fejenként az emberek évente, míg korábban ez a mennyiség mintegy 30 liter volt.

 

MTI 2013. március 20.