fbpx

VM: 1,5 milliárd forinttal több forrás a kérődző állatokat tartók számára

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 23.

Budapest, 2013. május 22., szerda (MTI) – Mintegy másfél milliárd forinttal több forrást ad a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén a Kérődző Szerkezetátalakítási Programban részt vevő gazdáknak – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az idén 14 milliárd forint áll rendelkezésre a juh- és szarvasmarhatartók számára.

Ezt Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár mondta a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) küldöttközgyűlésén, szerdán Herceghalmon.

A VM 2013-ban is meghirdeti az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve leküzdésére, valamint az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeire fordítható támogatást.

Folytatódik a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták génmegőrzésének, valamint a tejágazatnak a szerkezetátalakítási támogatása.

A tejtermelők összesen 9 milliárd forintos forrása állategységenként mintegy 33-35 000 forintot jelent a gazdálkodóknak.

 

VM: 1,5 milliárd forinttal több forrás a kérődző állatokat tartók számára

 

Az államtitkár kiemelte: 2012-ben a teljes mezőgazdaság bruttó kibocsátásából – ami meghaladta a 2000 milliárd forintot – az élőállat és állati termékek részesedése 35,4 százalék volt.

Az Európai Unió tagországaiban az állattenyésztés részesedése a mezőgazdaság teljes kibocsátásából 41 százalék.

Az abrakfogyasztó ágazatok Magyarországra jellemző magas együttes aránya egyedülálló az Európai Unión belül – tette hozzá.

Czerván György tájékoztatta a küldöttközgyűlés résztvevőit a Közös Agrárpolitika (KAP) aktualitásairól.

Kiemelte: 2014 átmeneti év lesz, az egységes területalapú (SAPS), valamint a különleges és az elkülönített támogatások a jelenlegi feltételekkel folytatódnak – tartalmazza a közlemény.

 

 

MTI 2013. május 22.