XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen

500 kiállító és több mint 50 ezer látogató vett részt a vidék egyik legjelentősebb hazai szakmai expóján. A rendezvény nemzetközi jellegét nemcsak a 25 külhoni kiállító jelzi, hanem a vásár és bemutató közép-európai mércével mérve is kitüntetett volta. Örömteli adalék, hogy csaknem 2000 fi atal mezőgazdász diák is a látogatók között volt.

Van okunk a büszkeségre, a magyar állattenyésztés ünneplésére, melynek méltó helyszíne a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amely az év legnagyobb állattenyésztési rendezvénye” – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a kiállítás megnyitóján, és hozzátette: a vidékfejlesztési program keretében az állattartó gazdaságok beruházásaira 120 milliárd forintot különítettek el, 43 milliárd forintot az agrár-környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó intézkedésekre, és 33 milliárd forintot az ökológiai gazdálkodás támogatására. Az elmúlt évek sikerei közé sorolta Farkas Sándor, hogy az afrikai sertéspestistől sikerült megvédeni a magyar sertésállományt, továbbá kiemelte a kormány forgalmiadó-csökkentő intézkedéseit a sertéshúsra és a különböző hústermékekre. „Idén a kormány több mint 19 milliárd forintot szán a sertéságazat, és több mint 13 milliárd forintot a baromfiágazat állatjóléti támogatásaira” – hangsúlyozta az államtitkár.

Minden, ami állattenyésztés

Az állattenyésztés nyolc ágazata: a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, a díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat és vadászat mutatkozott be, valamint az állattenyésztéshez kapcsolódóan tenyészállatok bírálata, csikós- és solymászbemutató, vadhúsfőző- és állat-fajtaverseny, vadászati konferencia és lópatkolás, sertésárverés és vadászkutya show – felsorolni sincs hely azt a bőséges kínálatot, amit megnézhettek a látogatók a háromnapos kiállításon, Hódmezővásárhelyen.

Állattenyésztési Termékdíjas pályázatok

Az idén már 19. alkalommal hirdették meg az Állattenyésztési Termékdíj pályázatokat. A szakmai zsűri elnöke Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója volt, akinek a bírálatokban két szakember segítette munkáját: Dr. Sallai László, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának adjunktusa és Dr. Annaházi László, az Anipharma Kft. ügyvezető igazgatója. A kiállítás szervező 2 kategóriát alakított ki, amelyre összesen 23 pályázat érkezett be.

1. Takarmányozás, állategészségügy (11 pályázat).

2. Agrárinformatika, tartástechnológia (12 pályázat).

A zsűri minden kategóriában sorrendet állított fel, hat szempont alapján minősítették a pályázatokat. A Nagydíjat az a cég kapta, amelyik pályázata mindegyik között a legtöbb pontszámot szerezte. Az I. kategóriában egy, a má-sodikban kettő sorozat (I.-II.-III.) díjat adott ki a zsűri.

Nagydíjas az UBM Feed Kft.

A zsűri elismerését: a pecsenye- és hízott kacsa-tápsorok fejlesztése fajspecifikus táplálóanyag szükségleti értékek, és emésztési együtthatók meghatározásával című pályázatukkal érték el. Az UBM elsőként határozta meg a kacsatápok fejlesztésének keretében a legfontosabb takarmány-összetevők tényleges aminosav-emészthetőségi értékeit kacsákra vonatkoztatva. Kísérletekkel kimutatták, hogy a takarmányértékesítést elsősorban a limitáló aminosavak tényleges emészthetősége határozza meg az energiaszintekkel összehangoltan. Az eredmény egy olyan tápsor, amely hatékonyabb, környezetkímélőbb kacsamáj- és kacsahús-előállítást tesz lehetővé.

Díjazottak:

I. Kategória – Takarmányozás, állategészségügy

I. díj: Adexgo Kft. – Gluko Rep kombinált kiegészítő takarmány bőtejelő tehenek szaporodásbiológia problémának javítására.

II. díj: Fanon d.o.o. – Rupiol Sunline – innovatív kérődző takarmányozás.

III. díj: EPF Kft. – LF SILOMAX – tejelő tehenek rostemésztését segítő fermentációs kivonat.

II. Kategória – Agrárinformatika, tartástechnológia

I. díj: DeLaval Kft. – VMS V300 automatikus fejőrendszer.

I. díj: Dilaco Lighting Kft. – Az agrárvilágítás új generációja.

II. díj: Bos Plus Kft. – Milkingo Dairy Pulsator tester – okos eszközhöz kapcsolható fejőházi ellenőrzőműszer.

II. díj: Schauer Agrotechnik Gmbh – Automatikus vályútisztító-rendszer.

III. díj: Stalltechnik Gmbh – Comfort – Biztonságos nyakfogó szarvasmarháknak.

III. díj: Schauer Agrotechnik Gmbh – BeFree 2.0 – állatjóléti fiaztatórekesz.

Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért pályázatok

Nagydíjas a szentesi ÁrpádAgrár Zrt. pályázata

A nagy múltú cég a „High-tech” Palántanevelés a helyi adottságokra épített gazdaságfejlesztéssel című pályázatával érdemelte ki az elismerést. (Lásd részletes írásunkat a 44. oldalon!)

I. kategória: Inputanyagok, termesztéstechnológia

I. díj: Agrova Kft. – A Phylazonit Technológia a fenntartható mezőgazdaság szolgálatában.

II. díj: Apha-Vet Kft. – a HumicQuattro növénykondicionáló készítményéért

II. Kategória: Technika-technológia:

I. díj: Agro VIR Kft. – az AgroVIR Global – Információs Platform a hatékonyabb gazdálkodásért.

II. díj: Agrovíz Kezelési Kft. – az AsMet – új arzénmentesítő megoldás a melegházi zöldségtermesztésben.

Az ország legszebb haszonállatai

Immár 26. alkalommal hirdették meg az állattenyésztési napokon a haszonállat szépségversenyt is, ahol sertés-, juh-, tejelő- és húsmarha-, ló-, valamint baromfifajták közül választotta ki a hazai és nemzetközi bírákból álló szakmai zsűri a nagydíjas fajtagyőzteseket. – Az értékelés minden esetben szubjektív. A bírák azokat a küllemi tényezőket veszik figyelembe és ítélik meg az állatoknál, amelyek meghatározzák funkcióját, azaz vágóértékét, termelését– nyilatkozta Fekete Balázs kiállításigazgató.

Az ország legszebb tehene

A legszebb holstein-fríz nőivarú egyedek összevetése alapján a kiállítás nagydíját a Göndör névre keresztelt, fekete színezetű holstein-fríz szarvasmarhával a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt. nyerte meg. A díjnyertes tehén nemcsak szép, már negyvenezer liter tejet is adott ez idáig.

Magyartarka Tenyésztői Nagydíj

Az 1398 kat. számú Lulu bemutatásáért a Derecske Petőfi Mg Kft. kapta.


Az ország legszebb tehene, Göndör

A bikák legszebbika(e)

A legszebb Charolais tenyészbikáért járó díjat Németh György az akasztói Charolais Farm tulajdonosa vehette át a Franciaországból származó, 4 és fél éves, és ezerháromszáz kilós állatért.

 


Németh Györgyé az ország legszebb Charolais bikája

Húshasznú szarvasmarhatenyésztési díjak

A kiállításon 50 tenyészet, 130 állatát bírálta a többségében francia bírákból álló szakmai zsűri. A Húshasznú Szarvasmarhatenyésztési Nagydíjat, a húshasznú fajtagyőztes tenyészállatok összevetése alapján az Imár Bt., Balatonalmádi kapta, a 0478-as fülszámú limousin borjas tehén bemutatásáért.

Sertéstenyésztési díjak

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 22 kocasüldő csoporttal, 12 kansüldővel, 4 hízó csoporttal, 1 vemhes süldő csoporttal, 1 koca 15 malacával és 1 óriássertéssel vett részt. Összesen 96 tenyészsertés került bemutatásra és bírálatra. A kiállítás Sertéstenyésztési Nagydíját Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő nyerte a 108-as katalógusszámú Pietrain X Hampshire kansüldőjével, aki az állat bemutatásáért a kiállítás legszebb kansüldője díjat, valamint két első és második díjakkal a legeredményesebb kiállító díját is megkapta.


Hét díjat kapott Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő

Baromfitenyésztési díjak

Az ország minden tájáról 14 kiállító 56 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt, 6 fajtacsoportban összesen 18 kategóriadíj, valamint 2 különdíj és 1 nagydíj került kiosztásra. A baromfi kiállítás nagydíját a jászszentlászlói Integrál Group Kft., kapta a lúd fajtacsoportok bemutatásáért.

Juh- és kecsketenyésztési díjak

A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 44 tenyésztője 72 juh és 2 kecske tenyészállat csoportban mutatta be a szövetség tenyésztési programjában szereplő 14 juh- és 2 kecskefajtát. A kiállítás nagydíját Vad Andrea hódmezővásárhelyi tenyésztő érdemelte ki ile de france, berrichon du cher és magyar merinó tenyészállataiért.

Lótenyésztés díjak

A lótenyésztési bemutatók az utóbbi években a Mezőhegyesen kitenyésztett fajtákra, azaz a Furioso-North Star-ra, a Gidránra, és a Nóniuszra terjedtek ki, kiegészülve a dunai ló, a lipicai és a magyar hidegvérű fajtákkal. Ebben az évben a kiállítás kiemelt fajtája a Nóniusz volt. A lótenyésztés nagydíját Fábiánné Donáth Erzsébet, battonyai tenyésztő kapta a 4605 Nonius XII156 „Ballada” nevű, fekete színű nóniusz kanca bemutatásáért.


A kiállításon fogathajtó versenyeken is szurkolhattak a nézők

Lejtényi György a MÁSZ díjazottja

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Horn Artúr-díjjal ismerte el Lejtényi György munkásságát. „Maradandót alkotott a hazai szarvasmarha teljesítményvizsgálat új szervezetének létrehozásában, eszközállományának fejlesztésében. 1998-ban, kezdeményezésére terjesztette ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a tejtermelés ellenőrzést a kistermelők addig teljesítményvizsgálatba nem vont tehenészeteire is. Vezetése alatt a Teljesítményvizsgáló Kft. a tejtermelő tehenészetek gazdálkodását támogató szolgáltatásainak kifejlesztésével és elterjesztésével nemzetközileg is elismert színvonalat ért el” – olvasható a méltatásban.

Dr. Benk Ákos kapta a Sófalvy Ferenc Vándordíjat

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2014-ben a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá fajta nemesítési és fajta fenntartási tevékenység elismerésére alapította meg a Sófalvy Ferenc Vándordíjat.


A miniszteri különdíjat az Abaúji Papp Charolais Kft. homrogdi tenyészet kapta Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

Eszterhai Csaba kapta az „id. Tóth Imre” vándordíjat

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 10 éves jubileuma alkalmából alapította meg az „id. Tóth Imre” vándordíjat. A díj egy évig ahhoz a juhtenyésztő szakemberhez kerül, aki a juhtörzskönyvezés területén hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjjal 1000 eurónak megfelelő pénzjutalom jár. A díjat idén Eszterhai Csabának ítélte oda a szövetség, aki több évtizede dolgozik a juhtenyésztés és törzskönyvezés területén, és évek óta a bírálóbizottság vezetője a tenyészállat kiállításokon.

Baranyai Sándor kapta a Csukás Zoltán emlékdíjat

A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége által 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére alapított díj, bronz emlékplakett, díszoklevél

és 500 eurónak megfelelő pénzösszeg.

Gamós András kapta Az Év Tenyésztője díjat

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete a kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok, tenyésztést irányító szakembereinek díjazására hozta létre Az Év Tenyésztője díjat.

Babochay György kapta a lótenyésztési díjat

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben alapította meg a Kozma Ferenc Díjat. Babochay György kiemelkedő tenyésztői munkáját, a lótenyésztés sikeressége érdekében végzett munkásságát Kozma Ferenc lótenyésztési díjjal ismerte el.

Miniszteri különdíj

Dr. Nagy István agrárminiszter különdíját az Abaúji Papp Charolais Kft. homrogdi tenyészet kapta a színvonalasan kiállított charolais tenyészállataiért. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a Legszínvonalasabban Bemutatkozó Tenyésztő Szervezet díját a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete érdemelte ki a kimagasló színvonalú tenyészállatbemutató és bírálatok megszervezéséért.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont Tenyésztési Nagydíját a kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes kapta.

Tekintse meg a kiállításról készített videónkat is: www.agraragazat.hu

Tartalom közti banner a cikk végére
no