Güttler Kft.

E-mail
info@guttler.hu
Telefonszám
+36 (62) 533 690

Güttler alapítása

A Güttler mögött több mint 30 éves tapasztalat és egy mérnök-gazda áll.
Fritz Güttler Úr, a cég alapítója, az 1960-as években fogalmazta meg – akkor még újdonságnak számító elvárását – a sekély és tömör magágy szükségességét. Az egységesen sekély magágy ezt követően etalonná vált a talajművelésben.

A három rétegű Güttler magágy

Az 1970-es években – mikor a nagyobb teljesítményű és súlyú traktorok elterjedté váltak, a megváltozott igényekhez fejlesztette a három rétegű magágy szerkezetet.

„A talajt olyan mélységben kell lazítani, ami a traktornyomok lazításához szükséges. Az ez alatti rétegeket pedig tömörítsük.”

Egy olyan hengert fejlesztett, amely öntisztító, és mindenekelőtt megfelel az ideális magágy elképzeléseinek, azaz:

  • Legalul tömör záróréteg
  • Felette laza és finom szemcsés
  • Felül pedig durva szemcsés

Vetés utáni hengerezés, egyenetlen vetésmélység,
elhúzódó kelés.

A hengerezést követő vetés során a vetőmag azonos mélységbe kerül.

Mi a három réteg funkciója?

  •  
  • A legalsó réteg felel a vízmegtartásért, a jobb magbeágyazódásáért.
  • A második, laza és finom szemcsés réteg segíti a zavartalan, egyenletes csírázást és növekedést.
  • A felső durva szemcsés réteg pedig védi a talajt az eróziótól és a deflációtól.

A csapadékot az alsóbb réteg felé vezeti, páralecsapódási felületként is funkcionál, illetve a talajunk nem fog lecserepesedni.

Ennek lesz az eredménye egy jobb magágy, melyben a növények egyöntetűen kelnek ki és fejlődnek. Így a növényállományunk azonos fejlődési fázisba kerül ezért a növényvédelem hatékonyabban megvalósítható.

A Gütter Magágy® létrehozásában különösen fontos szerepet kap a prizmahenger®.
Ez a szabadalmaztatott henger, amelyet hosszú évek óta próbálnak másolni, egy egyedülálló technológia, amely lehetővé teszi a kiváló rögtörést, a nagy hantok elmunkálását és nehezen művelhető, kötött talajok művelését. Kiváló, más típusok által elérhetetlen öntisztító hatással rendelkezik.

Akik áttértek a Güttler henger használatára,

egyöntetűen arról számoltak be, hogy a bokrosító hengerezéssel növelték a betakarított termés mennyiségét, gyorsabban, hatékonyabban készítettek magágyat, illetve nedves időjárási körülmények között is tudják használni, kiszáradt rögös területeken pedig a rögtörés legkiválóbb eszköze.

Spóroljon az üzemanyagfelhasználáson

A Güttler a termékpaletta bővítésnek köszönhetően új koncepciót helyezett előtérbe, mellyel a gazdák, Önök tudnak a legtöbbet nyerni. Az új gázolajkímélő technológiáinkra elkészítettük a teljes SuperMaxx sokoldalú kultivátor termékcsaládunkat. Így a Güttler magágykészítési kínálata teljessé vált.

A szerkezet legyen egyöntetű és kopásálló

Ne legyenek benne gyengébb láncszemek, és legyen biztosított a hosszútávú üzemeltethetőség és a könnyen szerelhetőség.

Térüljön meg gyorsan

Járuljon hozzá a hozamnövekedéshez, az üzemanyag spóroláshoz, ezáltal legyen gazdaságos és a gazda számára gyorsan megtérülő!

A magyar és a német tervező csapatunk ezen alapelvek szerint dolgoznak, és fejlesztik műszaki megoldásainkat.