Jelöletlen burgonyát semmisítettek meg Győr megyében
Ismeretlen eredetű, jelöletlen burgonyát semmisítettek meg Győr-Moson-Sopronban, közölte az MTI-vel csütörtökön a megyei kormányhivatal sajtóreferense.
Hírlevél
Nem akarsz lemaradni a mezőgazdaság cikkeiről? Add meg az e-mail címed, és mi elküldjük neked a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélreIsmeretlen eredetű, jelöletlen burgonyát semmisítettek meg Győr-Moson-Sopronban, közölte az MTI-vel csütörtökön a megyei kormányhivatal sajtóreferense.
A Földművelésügyi Minisztérium is részt vesz a rezsicsökkentésben.
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei…
A baromfiágazat folyamatosan emelkedő teljesítménye alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós tagországok önellátottsági rangsorában.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója almákat néz 2014. október 1-jén az Ökomenikus Segélyszervezet…
Olajtökmagot ürít pótkocsira egy speciális betakarítógép Karcag határában.
Olyan szabályozási rendszert kell kialakítani, amelyben a feldolgozó üzemeknek kizárólag a gazdálkodók legyenek a tulajdonosai.
Rendbontás nélkül ért véget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) figyelemfelkeltő akciója Budapesten a belvárosban kedden, késő délelőtt.
Rendbontás nélkül ért véget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) figyelemfelkeltő akciója Budapesten a belvárosban kedden.
Több mint 380 ezer lejárt minőségmegőrzési idejű, légylárváktól hemzsegő tojást foglalt le és semmisíttetett meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Bács-Kiskun megyei tojáscsomagoló üzemben.