termőföld

A minimálisan örökölhető föld területét is meghatározná a Magosz.
Agrárcentrumait, azok vezetőt és új termékét, a Barázda termőföldvásárlási hitelt mutatta be a Takarék Csoport a 79. OMÉK-on.
Megvitatták a talaj, talajélet, talajvédelem oktatását képzését és szemléletformálását.
A termőtalaj, mint az olaj, jelentősen fogytában van. Kezünkben a lehetőség még most, hogy ezt a folyamatot visszafordítsuk. Tegyünk a Földünkért!
Egyre kisebbek a földterületek, de továbbra is szépen nőnek az árak.
Nem lehet ekkora mennyiségben termeli a világ egyik kedvenc italát.
A kamara erdészeti szakmai kiállítók jelentkezését is várja a rendezvényre.
Manapság sok gyártó-forgalmazó a precíziós mezőgazdaság hívószavával próbálja Önöket, termelőket magához csábítani
Ötvös Tibor jánoshalmi gazdasága folyamatosan dobogós a termésversenyeken
A magyar szántóföld átlagára végre elérte az 1,5 millió forintot.
Óvjuk, tápláljuk 2019-ben is a termőtalajaink egészségét
Pár év alatt másfélméteres humuszréteg felejteti el az ekét, és csökkenti a műtrágyázást a Sersia-földeken.
Világszerte az elmúlt ötven évben 90 százalékkal csökkent a termőföld mikroorganizmus-tartalma, azaz 10 százalékra esett vissza.
Nem lesz „hatósági ár” a termőföldek eladásakor, és lesz fellebbezési lehetőség a települési agrárgazdasági bizottságok ajánlása ellen.
A magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát, hanem a termőképességét is meg kell tartani, hívta fel a figyelmet egy a Vas Megyei Agrárkamara által rendezett termésverseny díjátadóján és gazdafórumán az agrárminiszter
Tóth Tibor a talajtani társaság elnöke precíziós gazdálkodásról, klímaváltozásról, talajvesztésről és öntözésről
Nem újság, hogy a repcét ilyenkor nyár végén, szeptember elején vetjük az őszi vetésű növényeink közül elsőként. Az sem hírértékű a tapasztalt...
„A talajba jutott elhalt növényi részeket a talajbaktériumok és gombák enzimjeikkel elbontják, így a szénhidrátokból, zsírokból, fehérjékből,...
Tenczer Tibor termelő az egyik legegészségesebb, de egyben legérzékenyebb és szeszélyes gabonáról