fbpx

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban – friss piackutatási adatok

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 19.

Az AgroStratéga 2018-ban már hetedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, preferenciáival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz.

Cikksorozatunkban lépésről lépésre betekintést adunk legfrissebb kutatási eredményeinkbe. Célunk nem kevesebb, mint az agráriumban dolgozók, a mezőgazdasági termelésből élők igényeinek megismerése, a problémák feltárása, ezzel is hozzájárulva azok megoldásához, az ágazat fejlesztéséhez. A kutatási eredmények megismerésével a vertikum minden résztvevője nyer, mivel az adatok jelentős részéhez ingyen is hozzá lehet jutni, hiszen a cél végeredményben közös: a hazai mezőgazdaság fejlesztése.

Mint minden évben, idén is számos újdonsággal szolgálunk a felmérés eredményei iránt érdeklődőknek. A válaszadók döntéshozói kompetenciájára vonatkozó kérdéskör a pénzügyi területtel bővült, az egyes alapanyagok beszerzésére vonatkozó kérdéseket viszont összevontuk, terményértékesítés helyett pedig az értékesítés terén betöltött szerepre kérdeztünk rá. Továbbá a kérdőív átalakításával az állattenyésztők médiahasználatáról is gyűjtöttünk adatokat. A tápanyag-utánpótlás és a zöldítés a növénytermesztés fókuszában van, ezért rákérdeztünk a talaj termőképességének fenntartása, növelése érdekében alkalmazott és tervezett eljárásokra is. Tavaly először mértük fel a szakmai kiállítások, vásárok, rendezvények és konferenciák ismertségét és látogatottságát, valamint a szakmai pályázatok és díjak ismertségét. A nagy érdeklődésre tekintettel ez idén sem maradhatott ki a kérdések közül, sőt bővült a vizsgált szakmai kiállítások, vásárok, rendezvények és konferenciák köre.

A válaszadók 70%-a növénytermesztéssel, 25%-a vegyes gazdálkodással (növénytermesztéssel és állattenyésztéssel), 5%-uk pedig állattenyésztéssel foglalkozik. A mintában szereplők 45%-a 50 hektár feletti, 29%-uk pedig 100 hektár feletti területen gazdálkodik; átlagos birtokméretük 175 hektár, az általuk művelt terület nagysága közel negyedmillió hektár. Több mint kétharmaduk gazdálkodó, 17%-uk egyéni vállalkozó, 16%-uk pedig gazdasági szervezetet (társas vállalkozást vagy nonprofit szervezetet) képvisel.

A növénytermesztéssel foglalkozó válaszadók 87%-a foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel. A kertészeti növények termesztése és a gyepművelés ennél jóval kisebb arányban (1–30%) jellemző.

Az állattenyésztéssel foglalkozó kérdőívkitöltők 58%-a foglalkozik szarvasmarha (tejelő és húsmarha), 39%-uk sertés, 33%-uk kiskérődző (juh és kecske) és 26%-uk baromfi tenyésztésével. Az egyéb állatok 18, lovak tenyésztése pedig 13%-ban jellemző.

A fenti megoszlások összege azért nem 100%, mert a gazdaság egyszerre több kultúracsoport termesztésével, illetve több állatfaj tenyésztésével is foglalkozhat.

A kutatás 81–86%-ban az alapanyag-, gép- és alkatrészbeszerzésben, továbbá az értékesítésben és pénzügyekben döntéshozó; valamint 12–14%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Az adószám nélküli őstermelők, az önellátásra termelők és a hobbigazdálkodók válaszait nem vettük figyelembe az értékeléskor. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és egységes agrártámogatási kérelmet benyújtó gazdaságokat reprezentálja. A minta nagysága 1400 fő. A piackutatás országosan reprezentatív. A hiánypótló felmérés eredményeit az ágazaton belül több területen is felhasználják, az egyetemi oktatóktól az ágazat beszállítóinak és vevőinek döntéshozóin keresztül a szakpolitikusokig. A kutatás megállapításaiból rendszeresen születnek szakcikkek és szakértői hozzászólások, melyek a vezető mezőgazdasági szaklapokban és szakportálokon, valamint az AgroStratéga szakmai blogján jelennek meg. Az eredmények hivatkozásként bekerülnek szakdolgozatokba, doktori disszertációkba, hazai és nemzetközi kiadványokba, magyarul és idegen nyelven egyaránt.

Az országos felmérésnek ebben az évben is szakmai partnere az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) és a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége). Idén új partnerünk a MÁSZ (Magyar Állattenyésztők Szövetsége). E három szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN, az AGRISK, az AGROFIL, a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL, a SAATEN-UNION és a YARA is támogatja a kezdeményezést.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető a képre kattintva vagy az alábbi linkről: https://agrostratega.hu/letoltesek.html

Pólya Árpád – Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu