Talajjavító mezőgazdasági gyakorlat

Hazánk állatállománya nagymértékben lecsökkent, ezért a szervestrágyára épített szervesanyag- és tápanyagpótlás csak a nagyobb állattartó telepek számára jelet megoldást. A legtöbb gazdálkodó és mezőgazdasági üzem számára a jó talajszerkezet fenntartásában és a helyes tápanyaggazdálkodási gyakorlat követésében egyre nagyobb szerep jut a helyes tarlóápolásnak és a takarónövényeknek, akár másodvetésű köztesnövényként, akár a vetésszerkezetbe illesztett főnövényként gondolunk rájuk.

Talajélet… Fontos szempontok az egészséges talajokhoz

A talajok fizikai és kémiai jellemzői egy adott intervallumon belül állandónak bizonyulnak, ezen belül azonban jelentős változásokat és javulásokat eszközölhetünk. Nagyon fontos a rendszerszemlélet. A helyes fajtaválasztásnak, az integrált növényvédelemnek, a precíziós gazdálkodásnak csak akkor van értelme, ha az egész folyamat egy talajmegőrző és talajjavító koncepció keretén belül történik. Ennek középpontjában mindvégig a talaj termőképessége áll, mert annak szervesanyag-készlete, humusztartalma, és a tápanyagok rendelkezésre állása szabja meg a növénytermesztés sikerességét, majd annak anyagi eredményességét. A magas színvonalú agrotechnika létjogosultságának hátterét az aktív talajélet adja.

A sok esetben beszűkült vetésforgó, a szervestrágya nélküli, intenzív talajművelés csökkent humusztartalmú talajokat eredményez. Mindnyájan tudjuk, hogy a hosszú ideig nyitva, és fedetlenül hagyott, túlművelt, tömörödött és elporosodott talaj nem lehet a siker záloga. A megfelelő talajszerkezet, a pórusok mérete és a humusz felelnek a tápanyagok, valamint a víz tárolásáért.

A talajban található humusz körülbelül 2%-a mineralizálódik, ezt kellene rendszeresen, évről-évre pótolnunk. Ez nem lehetetlen küldetés, ha odafigyelünk a megfelelő mikrobiológiai aktivitású talajélet biztosítására. Ez létfontosságú, mert ennek hiányában se a szalmatrágya, se a tarlómaradványok, se a talajjavító köztesnövények nem fognak megfelelően hasznosulni, lebomlani. Ha a talaj pH-értéke megfelelő, akkor a talaj élőlényei nagytömegű szervesanyag feldolgozását teszik lehetővé. A túlzott műtrágya és növényvédőszer használat miatt elsavanyodott talajokban azonban nem tudnak működni se a baktériumok, se a gombák. Ebben az esetben hiába juttatunk ki cellulózbontó baktériumokat, az intenzív szárbontás elmarad. Pedig a tarlómaradványok értékes nyersanyagok, biomassza-trágyák, amelyek szerves növényi maradék formájában tartalmaznak megkötött CO₂-t. A talajban tárolt szerves szén nélkül szintén nem beszélhetünk talajéletről.

A humuszsavak (humin- és fulvosavak) ideálisan hatnak a talaj pH-értékére. Megfelelő értéknél a lebontó szervezetek robbanásszerűen felszaporodnak, akár oltóanyagot, baktériumtrágyát használunk, akár az őshonos mikroszervezetek térnyerésében gondolkodunk – a megfelelő pH-értéket biztosítanunk kell az egészséges talajéletet működéséhez. A jó pH-értékű (6-7), biológiailag aktív talajnál van igazán értelme a szárbontásnak, és az azt követő köztesnövények vetésének. A zöldtrágyanövények helyett érdemesebb köztes- vagy takarónövényekről beszélni. A zöldtrágya- növények a köztesnövények egy gyorsan, nagy biomasszát adó csoportját jelentik csupán. A létrejövő szén-körforgásnak az említett anyagok csak a szükséges, de nem az elégséges feltételeit adják.

Az intenzív növénytermesztéstől hosszú út vezet a talajkímélő művelési rendszerekig. Hosszú távon számottevő térnyerésük várható, mert a klímaváltozással, a szabályozási környezet szigorodásával, és a társadalmi elvárásokkal szemben nem lesz más lehetőség a termelési szint és a jövedelmezőség fenntartására; nem beszélve a környezetvédelmi szempontokról. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre egyenlőtlenebbé váló csapadékeloszlás kihívások elé állítja a mezőgazdaságot (is).

A fenntartható gazdálkodás, és az új agrárkultúra alapját a termőföld védelme és építése jelentik. Fő részeit a talajtakaró növények és a forgatás nélküli művelési rendszerek (no-till, striptill) adják majd. A növényi maradványok talajfelszínen hagyása, az állandó talajtakarás, a talajtakaró növények vetése nemcsak a szervesanyag-utánpótlást biztosítják, hanem segítenek a klímakárok kivédésében is. Természetesen mindezekhez elengedhetetlen a korszerű agrotechnikai háttér biztosítása!

A rendszer egyik alapvető eleme a nyári betakarítású növényeket követő tarlóhántás, vízmegőrző tarlóápolás. A sekélyen végzett tarlóhántás megszünteti a kapillárisokat, ezáltal segíti a talaj vízháztartását, csökkenti a párolgást. A művelet kedvez az árvakelések és gyomok kicsírázásának. Kedvező feltételek alakulnak ki a talajélet szempontjából. A megfelelő pH-értékű talaj fellazított rétegében tovább javulnak a bekevert szármaradványok, és növényi részek lebontását végző mikroorganizmusok élet- és szaporodási feltételei. Fontos a megfelelő műszaki háttér. A jó minőségű tarlóápolást a korszerű arató-és cséplőgépek szecskázói, pelyvaterítői teszik lehetővé. Az egyenletesen eloszlatott, optimális méretű maradványokat leggyakrabban tárcsás boronákkal (nehéz-és rövidtárcsák), szántóföldi kultivátorokkal, ásóboronákkal, mulcskultivátorokkal dolgozzuk be a talajba. Ha a megfelelő huminsav-technológiával a szárbontó-baktériumoknak kedvező feltételeket teremtettünk, és a növényi maradványokat a tarlóápolás során bedolgoztuk a talajba, akkor elkezdhetjük a vetésforgónkhoz és a talajtani viszonyokhoz, táblaadottságokhoz illeszkedő takarónövény használatunkat megtervezni. Mielőtt hozzálátunk a talajjavító gazdálkodási gyakorlat bevezetéséhez, fontos a kiinduló körülmények vizsgálata, rögzítése. Az adatok ellensúlyozzák a költségeket, a folyamat mérhetővé válik. A talajvizsgálati eredményeket később műholdfelvételekkel, drónfelvételekkel és hozamtérképekkel egészíthetjük ki. Az inputanyagok differenciált kijuttatásának és egy precíziós gazdálkodási rendszer bevezetésének is az okszerű talajjavítás és a diverzifikált vetésforgó adja a hátterét, alapját.

Talajainktápanyag-utánpótlása

A talaj nitrogénkészlete pillangós növények másodvetésével növelhető (herefélék, bükkönyfélék, csillagfürt), ezáltal csökkenthető az utóvetemény számára kijuttatandó műtrágya mennyisége. A tápanyag feltárását és a műtrágyázás hatékonyságát erős karógyökerű köztesnövénnyel (mustár, olajretek, meliorációs retek, pohánka, takarmányrepce) javíthatjuk. Az már egy más kérdés, hogy ezt követően van-e lehetőségünk táblatérkép alapján történő differenciált tápanyag-kijuttatásra.

Hasonlóan építhetünk egy megfelelően összeállított, és optimális tőszámú talajtakaró-keverék esetén a komponensek gyom- és kártevőelnyomó hatására (homoki zab, rozs, facélia), ami pedig a növényvédőszer felhasználásunk csökkentésében segít. A facélia fonálféreg (nematóda) gyérítő hatása lassan közismertté válik.

Növénykórtani szempontból folyamatos a fejlődés, a külföldi nemesítő házak kínálatában megjelentek a multi- és nematóda-rezisztens mustárok és olajretkek. Komplex rendszerről beszélünk, ne felejtsük el, hogy a növényvédőszer tilalom vonatkozik a zöldítésre is. Növénykórtani szempontból is fontos a megfelelő keverék összeállítása. Nyilvánvaló, hogy repce elé szigorúan tilos keresztesvirágzatúakat vetnünk.

Ha a takarónövény vagy takarónövény-keverék nem illeszthető be köztesnövényként, akkor érdemes valamelyiket főnövényként a vetésforgóba illesztenünk, például vetőmagcélú termesztéssel. Ha köztesnövény-keveréket választunk, mindig figyeljünk oda, milyen növényt szeretnénk utána termeszteni. Gondoljunk a köztesnövények megfelelő vetésidejére, a vetés és a későbbi bedolgozás módjára. A vetésforgóhoz és a talajtani viszonyokhoz, táblaadottságokhoz illesztett keverékeket a főnövény igényei határozzák meg. A tavaszi főnövény elé könnyen kifagyó keveréket válasszunk, és kerüljük a szeptember 15-e után történő vetést, mert ezt követően a növényeknek már nem lesz idejük az elvárt mennyiségű biomassza megtermelésére. Csakis így növelhetjük a megfelelő mértékben talajaink humusztartalmát. Az egyes növények eltérő biomassza- és tápanyagszolgáltató-képességgel rendelkeznek. A tavasszal és ősszel is megsemmisíthető (terminálható), leforgatható keverékek elősegítik a talaj regenerálódását, termékenységének fenntartását. Talajszerkezetjavító hatásuk nem csak a művelőtalp betegségek (eketalp, tárcsatalp) megszüntetésében segíthet, hanem a megfelelő pórusméret kialakításában is. A megoldandó problémák és az elérni kívánt célok között gyakran találjuk még a szél és vízerózióval szembeni védelem fontosságát. A nagy gyökértömeget adó növények által termelt gyökér- váladékok (exudátum) a talaj kémiai egyensúlyának kialakításában segítenek.

Az elsavanyodott talajunkon, ahol nem állnak rendelkezésre a humuszképződéshez szükséges körülmények, teljesen feleslegesen erőltetjük a támogatási rendszer érdekében az aratás és az őszi vetés közé betervezett „hatvan napos” keverékeket. A magas nedvesség- és alacsony széntartalmú anyag leforgatása után bomlás helyett rothadni fog, számos növénykórtani problémát felvetve, ráadásul nedvesség- és tápanyagveszteséget jelent. Inkább állítsuk helyre talajunk pH-értékét huminsav-technológiával, használjunk szárbontó baktériumokat, és csökkentsük a műveletek számát, valamint csökkentsük a művelés mélységét is. Két főnövény között pedig használjuk ki a köztesnövények nyújtotta előnyöket. Az összetett folyamatban a változás fokmérője a humusztartalom lesz. Az újraindult talajélet megfelelő mikrobiális hátteret ad a humuszképződéshez, ezáltal pedig talajunk termőképessége növekszik, kultúrállapota javul. Művelési költségünk hosszútávon csökken (kevesebb műtrágya, növényvédő szer, gázolaj), főleg ha élhetünk a precíziós gazdálkodás nyújtotta lehetőségekkel.

Söjtöri Andor

+36 30 516 8289

+36 30 499 0587