Roszik Attila az ágazatot sújtó időjárási és piaci kihívásokról
A méltán híres DélKerTÉSZ egyik tagvállalataként működő Moroko-Farm Kft. és a vele szorosan együttműködő Roszik családi gazdaság színes portfóliót kezel. Az integrált és bérelt területekkel összesen csaknem 1800 hektárt művelő csoport szántóföldi zöldségtermesztést végez, zöldborsót, paradicsomot, csemegekukoricát állít elő. Az idei tematikát természetesen az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb aszálya adja. Roszik Attilával, Az Év Agrárembere 2021-es kertészeti kategóriagyőztesével, a cég és a családi gazdaság egyik vezetőjével beszélgettünk.
Idén öntözéssel sem sikerült tartani a sokéves átlagot
– Már az utóbbi évek mindegyikében érezni lehetett, hogy tartós probléma a szárazság. Az éves országos átlagnak alig több mint fele, 350 milliméter hullott tavaly és tavalyelőtt is. Idén pedig lényegében a múlt ősztől folyamatosan súlyos vízhiánytól szenvedtek a földjeink. Télen is alig volt csapadék, idén pedig szeptemberig összesen 102 milliméter hullott – mondja a Roszik Attila. A klímaváltozás egyik leginkább jellemző tünetét írja le azzal, amit rögtön hozzátesz: az ősz első hónapjában aztán ugyanannyi esett, amennyi azelőtt 8 hónapig összesen…
– Ugyanez a változékonyság jellemzi az üzleti környezetet is. Ami ma bölcs megfontolásnak tűnik, holnapra nagyon rossz döntésnek bizonyul, máskor egy hirtelen támadt ötlet beválik. nagyon nehéz ma tervezni…
Azért, hogy a változékonyságban mégis valami stabilitást teremtsenek, a gazdaság jelentős öntözőkapacitásokat működtet és fejleszt. Azonban ez sem válasz mindenre. – Tavaly már kétszer annyit kellett öntöznünk, mint 2020-ban, idén pedig kétszer annyit, mint tavaly, vagyis a két évvel ezelőttinek már a négyszeresét kellett kijuttatnunk. Ezzel együtt is az öntözött kultúrák 75-80 százalékos termésátlagot produkáltak a normál, átlagos évekhez képest. Ennek az a magyarázata – fejti tovább a gazdaságvezető –, hogy négy komoly hőhullám nehezítette a növények dolgát, 40 fokos hőséggel, erőteljes UV-sugárzással, amit már önmagában az öntözés nem ellensúlyoz. Már 32 fok felett túlélésre hajt a növény, nem a terméshozatalra – mondta Roszik Attila. Miután a gazdaság 460 hektáron vetőmag-előállítással is foglalkozik, a kiesés jelentős. Igaz, az ő esetükben kedvező körülmény a hibridvetőmag-felvásárlóval kötött szerződésük, amely biztosítja a megtérülést még ilyen esetben is. – Akik viszont teljesen a terméshez kötötten kell, hogy értékesítsék a terményüket, és ugyanígy jártak a szezonban, azok jelentős veszteségeket szenvedtek el (erről írt az Agrárágazat a Mezőmag Kft.-ről írott, júliusban megjelent riportjában: az ugyancsak Szarvas térségében működő, többek között szaporítóanyag-előállítással is foglalkozó nagygazdaság több száz milliós veszteséget kénytelen elkönyvelni a katasztrofális szárazság miatt – KZ). Minket is az ment meg a még nagyobb bajtól, hogy jelentős öntözési lehetőségeink vannak. Ha ez nem lenne, legalább 3-4 éven át kellene pozitív eredményt hozó teljesítményt produkálni, hogy a veszteségeinket kompenzálni tudjuk, és elérjük az idei évkezdetet – mondja a gazdaság vezetője.
Úgy ítéli meg, a kialakult helyzetben újra előtérbe kerül a kárenyhítési rendszer hibás volta is. – Az árbevétel-alapú szisztéma ott okoz hátrányt a gazdaságoknak, hogy nem veszi figyelembe a magas inputár-emelkedést, gyors áremelkedést. Így a rendszer képtelen arra, hogy valós értékmegtérülést biztosítson – teszi hozzá.
Harc a kártevőkkel, a talajromlással
Ugyancsak komoly fenyegetések érik a paradicsomkultúrát a Szarvas mellett elterülő gazdaságban. Annak ellenére, hogy ebben a szegmensben is nagy kiterjedésű, 120 hektár paradicsomot két szomszédos lineár rendszer alatt termeltek, idén katasztrofális következményei voltak a száraz melegnek, s még inkább a mikoplazmás fertőzésnek.
– Korábban is meg-megjelent ez a fertőzés, sőt, olaszországi tanulmányútjaimon is láttam, mire képes ez a betegség. Eddig nálunk 1-2 százalékos terméskiesést okozott, idén viszont egyszerűen leterítette a kultúrát: az egész területet 100 százalékban megtámadta, és csaknem 40 százaléknyira csökkent a betakarítható termény mennyisége – összegzi a következményeket Roszik Attila. A fertőzést az ugyancsak a klímaváltozással nagyobb tömegben megjelenő valamely kabócák testnedvei terjeszthetik, és a faj előrejelzése és az ellene való védekezés lehetőségei korlátozottak. A rovarok elszaporodását szintén segíti az időjárás-változás, hiszen a példátlanul enyhe teleket nagyobb számban vészelik át, mint korábban.
ROSZIK ATTILA növénytermesztő mérnökként, növényvédelmi szakmérnökként 2015 óta ügyvezetője a Moroko-Farmnak, társtulajdonosa a 2010-ben édesanyjával alapított családi gazdaságnak, illetve a 2020-ban alapított Tecnofruit CSMT-nek. A három társaság integrációjában termelő gazdaságok is a DélKerTÉSZ tagjai, így az értékesítés a TÉSZ-en keresztül történik. Gyermekei és unokaöccse ugyancsak a gazdaságban dolgoznak. Roszik Attila egyben a NAK-nál és a FruitVeB-nél is országos küldött, a NAK Békés megyei szervezetének növénytermesztésért felelős alelnöke, a DélKerTÉSZ igazgatósági tagja.
A gazdaság egyébként kétféle, vetett és palántázott technológiás paradicsomtermesztést folytat. Az erős karógyökerű, vetett paradicsom a „nehezebb műfaj”, hiszen magasabb talajhőmérsékletre, illetve a gyenge kezdeti vigor miatt gondosan előkészített, laza felületű, nedves talajra van szüksége, amelyet könnyen áttör a még vékony csíra. Ez az érzékenység és sérülékenység különösen olyankor nagy hátrány, amikor – mint például idén nyáron – erős és forró szelek porral söpörtek végig a tájon, Attila elmondása szerint szinte legyalulva a veteményt.
A palántázásban bevezetett szigorú, precíz és megbízható technológia révén a gazdaság ma jól szervezett ütemben működteti ezt a szegmenst. Most már ott tartanak, hogy a palántanevelők közreműködésével 9-10 hektáron ültetik a palántákat naponta, így durván 16-18 nap alatt végeznek a 130-150 hektáros paradicsom-termőterületen a kiültetéssel.
A szántóföldi zöldségtermesztést ugyancsak két, bár nyilván másfajta tényező helyezi nyomás alá. A termelési-előállítási költségek emelkedése a gazdálkodók, az energiaárak emelkedése a feldolgozók oldaláról. – A mi inputáraink 3-4-szeresükre nőttek. A feldolgozóknál, ha egyedül csak a vezetékes gáz árát veszem, az 6-8-szorosára is nőhetett. Megértem, még ha nem is kedvező ez, hogy ők sem tudnak magasabb árat kínálni az alapanyagért. És akkor még hátra vannak azok a kockázati tényezők: az időjárás, a kabóca és az elszállt gázolajár, illetve a gyorsan gyengülő forint, amikkel nem tudunk előre kalkulálni – foglalja össze Roszik Attila.
A gazdaság – már amennyire csak a gazdasági lehetőségei megengedik – ettől függetlenül igyekszik a talajok tápanyag-szolgáltató képességét megőrizni. Négy-öt éves körforgásban szerves trágya kijuttatásával „fűszerezik” a termőföldeket, amit szalmáért cserébe kapnak vagy pénzért vásárolnak a környék állattartóitól. – Nem könnyű hozzájutni – ismeri el a gazdaságvezető, ezért aztán sokszor a komplexeket és a biogáztermelés során keletkező fermentlét is felhasználják a tápanyag-mérleg egyensúlyban tartására, a talajélet javítására. E gondosság eredményességét a talajvizsgálatok is megerősítik: a jellemzően 30 aranykorona feletti földeken a nitrogénben gazdag, némi káliumot és foszfort is tartalmazó fermentlé hasznos szervesanyag-utánpótlást biztosít. – Egy hátránya azonban van: a nagy mennyiség kijuttatása jelentős taposási terhelést okoz a talajokon – mutat rá a technológia árnyoldalára.
Komoly hozzáállás
Miután a zöldségágazat jelentős kézimunkaerő-igényt támaszt, kíváncsiak voltunk, hogyan boldogul ezzel a Moroko. Roszik Attila most még kedvező helyzetről számol be, de érzékelteti: a közeljövőben komoly probléma lesz a munkaerő-utánpótlással. – Csak a palántázáshoz 20-25 főre van szükségünk, továbbá a paradicsom kapálásához szintén ugyanennyire, és a családi gazdasághoz egy 21 hektáros almás is tartozik: ott is szükség van emberekre, akik az ápolási munkákban és a szüretkor a gépekkel együtt haladnak. Most még azt mondhatom, hogy hatékony, jól szervezett és elegendő a munkaerő. Azt viszont már most tapasztaljuk, hogy a szántóföldi zöldségtermesztésben és a gyümölcsösben dolgozó munkásokat teljesen magukra hagyni nem lehet, akkor van igazán teljesítmény, ha a munkafelügyelő kíséri, ellenőrzi, segíti, irányítja őket. Fiatalok nagyon kevesen jönnek, tehát ha azt kérdezné, 5-10 év múlva is lesz-e elég ember, azt mondanám: nem – mondja a gazdaságvezető. Egy fokkal jobb most még a helyzet gépkezelők terén: van 5 fiatal szakemberük, akiket ők maguk tanítottak be. – Muszáj volt nekünk kiegészíteni az iskolában kapott tudásukat, mert az lényegében semmire sem volt elég – minősíti a jelenlegi mezőgépészképzést húszéves szakmai múlttal a háta mögött Attila. Meg is indokolja, mi a kritikája lényege. – A mi időnkben egy hét elméleti iskolai oktatásra legalább egy hét gyakorlat jutott. Ott aztán az öregtől azt is megtanulta minden tanuló, amit a könyvekből sosem. Értem én, hogy a szakközépiskoláknak, egyetemeknek nincs pénzük a legkorszerűbb technikákat megvenni az oktatáshoz, de a gyakorlati képzés megszervezése nem feltétlenül pénzkérdés. A fiatalok, akik ma kijönnek a gazdaságokhoz, többségükben alkalmatlanok a felelős, önálló munkavégzésre – húzza alá a szakember.
A probléma ezzel az, mint sok más zöldség- és gyümölcstermesztő gazdaságban. A kézimunka-igényes szegmensek nagy részében – a málnától a homoktövisen át az eperig vagy a paradicsomig – sok munkafázis nem gépesíthető. Vagy ha igen, akkor nagyon drágán beszerezhető gépekkel. – Magam is láttam az olasz Ferrarinál automata palántázógépet. Nos, az ára is épp olyan volt, mint amit a neve sugall… – érzékelteti, hozzátéve: a hosszabb vegetációs idejű olaszországi gazdaságokban persze hamarabb megtérül egy 50-60 milliós ilyen technika, mint Magyarországon, ezért komoly gépkezelő tudás és hozzáállás kell a gép üzemeltetéséhez.
Példaértékű a délmagyarországi összefogás
A másik lehetőséget Roszik Attila is az olyan szerveződésekben látja, mint amilyen a dél-magyarországi kertészetek sokaságát összefogó DélKerTÉSZ. A sok rossz hír és a hazai termelési-értékesítési szövetkezéseket korábban jellemző viszontagságok után üdítő hallani, ahogyan a szakma minősíti ennek a TÉSZ-nek a tevékenységét. – Már Ledó Ferenc elnöksége alatt megalapozták azt a rendkívül jól szervezett, korrekt, szakmailag elkötelezett működést, amit most Nagypéter Sándor folytat. Nem csak az én véleményem ez: nemrég egy a tagság körében végzett felmérés is valahol 80 százalék feletti elégedettséget mért. Ez nagyon biztató. És látszik a folyamatos fejlesztéseken is, hogy a TÉSZ milyen minőségű munkát végez. Hogy mást ne mondjak, a most folyó 2,7 milliárdos nagyberuházásnál pár milliós pontossággal belőtték a kivitelezés aktuális pénzügyi egyenlegét, vagyis még a durva infláció idején is megtalálták azokat a pénzügyi lehetőségeket, amikkel egyensúlyban tartják a beruházást. Komoly szakértői gárda segíti a TÉSZ keretein belül mind a hajtatott, mind a szabadföldi termelést és termelőket.
Interjúalanyunk azért is emeli ki a TÉSZ e pozitív vonásait, mert nyugat-európai tapasztalatai arról győzték meg, hogy az ilyen, megbízható alapon és kellő lojalitással működő szerveződéseké a jövő. – Olaszországban, ha az integrátor azt mondja a tagságnak, hogy holnaptól ezt és ezt a kultúrát így és így védd a fertőzéstől, holnapután ezt és ezt a technológiát alkalmazd, akkor ott nincs külön okoskodás, egyénieskedés, csakazértis-gondolkodás. Mindenki követi a közös technológiát, cserébe számíthat rá, hogy ugyanaz a közösség meg is tartja, meg is segíti, amikor a piacon érvényt kell szerezni az érdekeiknek – teszi hozzá Roszik Attila. Ezt idehaza hiányolja: jobb árakat, az inputanyag-forgalmazókkal szemben jobb beszerzési pozíciókat, a felvásárlókkal, a kereskedelemmel szemben jobb áralku-pozíciókat foglalhatnának el.
Kohout Zoltán
