fbpx

Több műtrágyát vettek a gazdák, mint egy éve

Írta: Barna Ferenc - 2023 augusztus 12.

Közel 20 százalékkal nőtt a műtrágyaforgalom a második negyedévben az előző évhez képest, ebben szerepet játszott az input anyagok áresése – tudtuk meg az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából.

Tápanyagok a talajnak
A talajmegújító gazdálkodáshoz megfelelő tápanyag-utánpótlás szükséges

Olcsóbb lett a műtrágya

A vizsgált időszakban a műtrágyák majdnem mindegyike olcsóbb lett, akad olyan is, amelyik majdnem feleannyiba kerül, mint egy éve.

Más mezőgazdasági inputanyagból is több fogyott éves összevetésben, a csapadékos idő 14 százalékkal növelte a gombaölők iránti keresletet. Gyomirtóból ugyanakkor 16 százalékkal kevesebbet vettek a gazdák, amit az intézet azzal magyaráz, hogy a tavalyi készleteiket a szárazság miatt nem kellett felhasználniuk a termelőknek. Ennek eredményeként a növényvédők forgalma április elejétől június végéig összességében 6 százalékkal csökkent 2022 azonos időszakához képest.

A műtrágyapiac átalakulás előtt áll

Az elmúlt három évben a műtrágyapiacon komoly ellátási problémák merültek fel a világjárvány, a gyártás bizonyos ideig való felfüggesztése, az energiahordozók (elsősorban a földgáz világpiaci árának) nagymértékű befolyása, illetve egyes termékek esetében az importfüggőség miatt.

Az EU szabályozása is arra ösztönzi a gazdákat, hogy a talajélet fenntartása szempontjából előnyösebb növényi és állati eredetű tápanyagokat, biostimulátorokat és talajoltó készítmények keressék.

Ezek a készítmények – a jelenlegi körülmények között – a műtrágyához képest nagyobb biztonsággal állnak a termelők rendelkezésére.

Forrás: AKI

CÍMKÉK