fbpx

Mertek nagyot álmodni: ez is mezőgazdaság

Írta: Sándor Ildikó - 2024 szeptember 03.

Családi gazdaság kategória – Szender Kert

Szendrei Bence
Szendrei Bence

A Szender Kert egy több mint 10 éve, 2013-ban alapított családi őstermelő vállalkozás Ebesen, melyet a korábban debreceni szakácsként dolgozó Szendrei Bence és felesége, Eszter valósított meg. „Már annak idején is a mostani kertet láttunk magunk előtt. Az volt az elképzelésünk, hogy egy olyan kertet hozzunk létre, amelyik nemcsak esztétikus, de bőtermő is.” Kezdetben főleg fűszernövényeket, mikrozöldeket termesztettek éttermek számára, az idő előrehaladtával viszont folyamatosan bővítették kínálatukat. Jelenleg már szinte mindenféle zöldség és gyümölcs termelésével, szaporításával, valamint állattartással is foglalkoznak.

Tíz évvel később a falusi vendégasztal-szolgáltatás keretein belül a vendéglátásba is belefogtak, a teraszukra és maguk után Szender Kertre keresztelt álomvilágukba invitálják a kulináris élményekre és a mezőgazdaság sajátos tálalására is nyitott nagyközönséget. A vendégeket a falusi „Kádár-kocka” 1000 m2-es kertjében két üvegház, veteményes, gyümölcsös, baromfiudvar, kerti tó, de még folyamirák-tenyészet is fogadja. Sajátos közegben, „kicsiben”, mégis kézzelfogható a palántanevelés folyamatától a komposztáláson és mulcstechnológián át a baromfikeresztezés ugyanúgy, mint a vegyszermentes növényvédelem, a permakultúra, a fűszernövény-termesztés vagy épp a csibe-, a fürj-, a fácán- és kacsakeltetés.

A Szender Kert fiatal megálmodóihoz közben csatlakozott még két őstermelő család, így közösen igyekeznek előállítani minden alapanyagot, amire szükségük lehet, valamint a faluban még másik hasonló kertet is művelnek, összesen 2000 m2-en.

Nem iskolában tanulták a gazdálkodást, autodidakta módra, saját tapasztalataik alapján alakítottak ki egy körforgásos rendszert, amelyben minden általuk ültetett növény az általuk begyűjtött magról vagy dugványról lett szaporítva. Kertjükben saját komposztot és trágyát használnak, az állataiknak hála, saját termelésű magkeverékeikkel etetik a jószágaikat, így állataik, növényeik, saját elkészítés után a látványkonyhájukból kerülnek hétvégente a hozzájuk betérő vendégek tányérjára. Így bocsájt útjára évente akár 3000 palántát, 2000 vendéget vagy akár 300 folyami rákot is két ebesi álmodozó-gazdálkodó.

Elindult az MLB közönségszavazása. A következő linken Ön is leadhatja szavazatát:
https://agrotrend.hu/magyarorszag-legszebb-birtoka-kozonsegszavazas/