Extrém sok aszályos nap, eltűnt talajvíz és kiszáradt kutak, növénytermesztési és gabonaszállítási problémák – ez jellemzi a Homokhátság csaknem 1 millió hektárját. Az utóbbi 40 évben csak tervek születtek, most már akkora a baj, hogy újabb 40 év kellene a vízutánpótlás helyreállításához.
A teljes kiszáradás küszöbén
A Szegedi Tudományegyetem kutatója, Sipos György szerint a Duna–Tisza köze, különösen a 8714 km²-es Homokhátság területe a teljes kiszáradás küszöbén áll – írja a Telex. E térségben több mint 623 ezer ember él, de a vízhiány olyan mértékű, hogy a FAO már 2020-ban félsivatagos területként azonosította. Az utóbbi 40 év alatt a talajvíz szintje drasztikusan csökkent, a vízháztartás helyreállítása pedig legalább ugyanennyi időt venne igénybe. (A talajvízszintek csökkenéséről lásd megrázó videónkat!) A Homokhátságon több mint 1 millió kút lehet – pontos nyilvántartás nincs –, de sok közülük már kiszáradt. A talajvízszint egyes helyeken már 6 méternél is mélyebben van, a természetes pótlódást pedig a csapadék intenzív jellege és a rossz talajszerkezet is gátolja.
Kezelhetetlen klímaválság
Mint arról gyakran ír az Agrárágazat is: a klímaválsággal járó időjárás-változás egyik legsúlyosabb következménye a csapadékeloszlás extrém átalakulása. Az utóbbi aszályos években ugyan csökken valamelyest az érkező vízmennyiség – a korábbi 600 helyett 450-500 mm. Nagyobb baj az, hogy ez nem kiegyenlített ritmusban, hanem özönvízszerű esőzések formájában érkezik, majd ezt hosszú, száraz időszak követi. Az általában túlművelt, eketalp szerkezeti problémák jellemezte, forgatott, növénytakaró híján lévő táblák ezeket az anomáliákat nem tudják kezelni. A nagy mennyiséget nem tudják fokozatosan felvenni, sem megtartani. A takarónövényes, mulcsos művelés hiányában a homokhátsági szelek tovább erodálják a termőtalajokat. Az elmúlt 26 évből – idézi a Telex – 13 év aszályos volt, és az utóbbi 4 évben már csak az időszak 44%-a (644 nap) volt aszálymentes. Az aszály nemcsak a mezőgazdaságra van negatív hatással, hanem az ivóvíz-ellátásra, hajózásra, vízenergiára és a természetes élőhelyekre is. A hajózás külön fejezetet érdemelne, miután a hazai gabonaexport egyik olcsó logisztikai lehetősége (volt) a dunai kiszállítás. A hajózható napok számának csökkenésével azonban évente több százmilliárdos kárt szenved a mezőgazdasági terménykereskedelem.
Vonzó terv készül – lesz-e hozzá víz?
Az utóbbi évtizedekben számos megoldási lehetőség felmerült. Duna-Tisza-összekötő csatornarendszer, átfogó erdősítés, majd az utóbbi időkben a vízvisszatartás, a felszín alatti utánpótlás, valamint a tájalapú mezőgazdasági művelés van napirenden, illetve egy átfogó terv a Duna–Tisza közi Homokhátság vízpótlására. Miután a Kárpát-medencét súlyosan érinti a klímaváltozás, a légköri párásodás szempontjából különösen rossz adottságú Alföldön és Homokhátságon kár várni a több esőre. Vizet a továbbra is a folyókból várhat a régió. Erről a Válasz Online írt nemrég: Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság frissen kinevezett főigazgató-helyettese szerint komoly szemléletváltást tükröz, az ökológiai szemléletű kutatók, hidrológusok évek óta szorgalmazott terveit tükrözi az az állami terv, amely 1800 milliárd forintot költene a Homokhátság vízpótlására. Kérdés persze, lesz-e elég víz a két nagy folyónkban azután, hogy a Duna 10, a Tisza 30%-os vízhozam-veszteséget szenvedett el csak az utóbbi 10 évben. Várhatóan szükség lesz tehát tisztított szennyvíz, esővíz felhasználására is. Továbbá olyan regeneratív talajművelési technológiák mielőbbi bevezetésére, amik nem forgatják-szárítják a termőtalajt, hanem növénytakaróval, csökkentett forgatással segítik megőrizni a benne lévő nedvességet.
