fbpx

Jó a talajnak, az állatnak – új tanulmány a csillagfürtről

Írta: Kohout Zoltán - 2025 szeptember 06.

Kevesebb kártevő és jobb talajállapot, javuló húsminőség, stabil hozamok – felsorolni sem könnyű, hányféle előnye van egyes csillagfürt-fajtáknak a mezőgazdaság több ágazatában.

Jobb, több hús csillagfürt-takarmánnyal

Egy romániai kutatás a fehér csillagfürt (Lupinus albus) sertéstakarmányozásban való alkalmazását vizsgálta, mint a szójadara részleges helyettesítőjét. A kísérletben 54 hízlalásra fogott sertést etettek különböző arányban fehér csillagfürtmaggal kiegészített takarmánnyal. Az eredmények alapján a fehér csillagfürt etetése ugyan csökkentette a végső testtömeget, a napi súlygyarapodást és a takarmányfelvételt, ugyanakkor jelentős javulást hozott a hús minőségében. A hús vörössége és textúrája kedvezőbb lett, a zsírsavprofilban pedig különösen az n-3 zsírsavak és az eikozapentaénsav aránya emelkedett. Mindez azt jelzi, hogy a fehér csillagfürt értékes fehérjeforrás lehet a sertéstakarmányozásban, amely javítja a hús piaci értékét és technológiai tulajdonságait.

csillagfürt
Fotó: Shutterstock

Jobb talaj, kevesebb kártevő

Magyarországon a fehér mellett a kék (Lupinus angustifolius) és a sárga (Lupinus luteus) csillagfürt is jelen van a vetésszerkezetben. A növény több szempontból is értékes a hazai mezőgazdaság számára: pillangós lévén jelentős nitrogénmegkötő képességgel bír, ezáltal javítja a talaj termékenységét és csökkenti a műtrágyaigényt. Mélyre hatoló gyökérzete lazítja a talajt, fokozza a vízmegtartó és légáteresztő képességet, ami különösen fontos az Alföld szárazodó területein. A vetésforgóban való alkalmazása támogatja a talaj biodiverzitását és segít megelőzni a kártevők, betegségek felszaporodását. Szárazságtűrésének köszönhetően stabil hozamokat biztosít a klímaváltozás sújtotta években is. Takarmánynövényként szintén értékes, hiszen alternatív, magas fehérjetartalmú forrás az állattenyésztés számára, amely hozzájárulhat a szójaimport mérsékléséhez.

▼Hirdetés

▼Hirdetés