Az agrárárakat első ránézésre ma is a kínálat és kereslet rajzolja ki. Csakhogy egyre több olyan tényező tolakszik be a képbe, amely korábban „háttérzaj” volt: vámok, piacvédelem, klímapolitikai döntések, bioüzemanyag-szabályok, energiahordozók ára. A kérdés csak az, hogy ezek mennyire teszik kiszámíthatatlanná a piacokat hosszabb távon.
Az elmúlt negyedévszázad piaci előrejelzései között akadt sok jó találat, de tévedések is. A legnagyobb „piacfordító” változó sokáig az időjárás volt: túl hideg, túl nedves, túl száraz. Emellett persze politikai események is jöttek-mentek – de összességében stabil, jól értelmezhető mozgatórugók működtek. A rendszer egyik fő támasza pedig Kína óriási nyersanyagéhsége volt szinte minden fontos agrártermékből.
Öt politikai tényező, amely átírja a piacokat
Az utóbbi két évben a helyzet alapvetően változott. A túltermelés vagy hiány továbbra is a legfontosabb árképző, csakhogy már nem csak a vetésterület és az időjárás dönt, a politika is képes hiányt vagy többletet „eltakarni”, átrendezni. Öt tényező különösen erős hatású:
• a globalizáció kifulladása: a szabadkereskedelem helyett egyre több ország (az EU is) az önellátás, védővámok, kétoldalú megállapodások felé fordul,
• az USA szerepvesztése több kulcsterméknél (szója, kukorica, búza) megfigyelhető,
• Kína lassulása az agrárimportokra is visszaüt,
• a klímapolitika különösen látványosan a bioüzemanyagoknál válik piaci tényezővé,
• közben az olcsóbb fosszilis energia is átrendezi a versenyt azok között, akik a fosszilis mixet tartják, és azok között, akik drágább megújulókra állnak.
Vámok a szabadkereskedelem helyett: kiszámíthatatlan árhullámok
A kereskedelem piacvédelmi funkciója nem tegnap kezdődött. A nagy szabadkereskedelmi elképzelések (például a TTIP) vitákba fulladtak; a Brexit szimbolikus törés volt; a Mercosur-ügy máig húzódik. Ehhez jönnek a szankciók és különvámok – például műtrágyaügyben Oroszországgal szemben –, amelyek politikailag indokolhatók, de a kereskedelmi rendszer szempontjából töréspontokat hoznak. Ugyanígy torzítanak az EU vámjai a kínai importtal szemben, vagy a politikai alapon meghúzott kínai vámok a kanadai repcére.
Közben a kereskedelmi áramlások változnak és nehezen előre jelezhetők. Egy bejelentés képes megugrasztani (vagy épp leütni) az árakat: ha például USA-Kína-megállapodás körvonalazódik a szójaimportokról, azonnal reagál a piac; ha a politikai ígéretek nem teljesülnek, visszarendeződés jön.
A geopolitika közvetetten is erős, a háborúk (európai szemmel különösen az ukrajnai) tartósan új helyzeteket teremthetnek. Egy esetleges ukrán EU-csatlakozás – ha bekövetkezik – bizonyos uniós piacokon (például cukor, baromfi) tartós szerkezetváltást okozhat. A globálpiaci árak közben akár kevésbé mozdulnak, de országonként komoly ármozgások jöhetnek.
És ott a devizaárfolyam kérdése is, ugyanazzal a világpiaci árral más belföldi ár és exportképesség jön ki 1,17 USD/EUR körül, mint 1,05 USD/EUR-nál. A drágább euró nyomás alá teszi az exportot – nemcsak gabonában, bármilyen versenyző ágazatban.
USA és Kína: két „nagy motor” lassulása, elfordulása
Az „America First” mögött részben az áll, hogy az USA sok klasszikus ágazatban veszít világpiaci súlyából. Míg több technológiai területen továbbra is vezető, a hagyományos iparban és az agrárpiacokon több terméknél visszaszorulás látszik. A globális élelmiszerigény növekedését egyre inkább olyan termelők elégítik ki, mint Brazília, Oroszország vagy India (például rizs, marhahús, cukor). Ezeket a részesedéseket visszaszerezni nehéz, legfeljebb megtartani lehet – és sokszor azt is csak erős politikai eszközökkel.
Ennek egyik következménye, hogy több terméknél az USA egyre inkább a belső piac felé fordul. Jó példa erre a bioüzemanyag-politika: az etanol- és biodízel-szabályozás régóta szolgálja azt a célt, hogy bizonyos mennyiségeket „kivegyen” a piacról. Ma, amikor a szója Kína nélkül nehezebben értékesíthető nagy tömegben, a biodízel-keverési arányok emelése – főleg hazai növényi olajra támaszkodva – piacszervező eszközzé válik.
Közben ott a másik nagy kérdés: mi lesz Kínával? Hosszú ideig „porszívóként” szívta fel a tömegárukat, stabil keresleti alapot adva (hús, tejpor, gabona, olajos magvak). Most több irányból gyengülhet ez a támasz: demográfia (népességcsökkenés, idősödés), gazdasági gondok, deflációs jelek, túlkapacitások. Ha a belső válság miatt a termelés és a fogyasztás egyszerre fékeződik, az takarmánygabonák és az olajos magvak piacán is visszaüthet. A képletet bonyolítja, hogy a kínai termelékenység is változhat: például a hozamok emelkedése (új fajták, technológiai váltások) csökkentheti az importigényt.
Ki veszi át Kína szerepét?
Ha Kína kevésbé vásárol, a kulcskérdés az lesz, hogy ki fogja megvenni Dél-Amerika vagy Európa (Oroszországot is ideértve) többleteit? Logikus jelölt Afrika, ahol a népesség nő a leggyorsabban – de rövid távon a vásárlóerő és a hús- és tejfogyasztás bővülése nem biztos, hogy elég gyors. India szintén nagy népességű, de a fogyasztási szerkezet (például vallási okokból alacsonyabb húsfogyasztás) és az önellátási törekvés más pályára teszi. Így azok az országok lehetnek valódi „új motorok”, amelyek nagy népességet és elég magas vásárlóerőt kombinálnak: például Indonézia, a Fülöp-szigetek, Vietnám – és bizonyos szempontból Mexikó. Ugyanakkor a termelés sok terméknél gyorsabban nő, mint a kereslet (kivéve például a tejipar egyes szeleteit), ami eleve feszültséget tart a rendszerben.
A klímaváltozás közben nemcsak terméskockázat, hanem kereskedelmi útvonalakat alakító tényező is. Egyes térségekben termelés esik ki (hőség, elsivatagosodás), máshol új területek válnak művelhetővé vagy a határterületek hozama javul. Ha például Oroszországban a gabonatermelés észak felé tolódik és nő, az a Fekete-tenger térségének exporterejét tovább erősítheti – már ma is nagy súlya van a világ búzaexportjában.
A klímapolitika a versenyt is átírja. A belső piacon a szabályok „semlegesek” lehetnek, exportban viszont könnyen hátrányt jelentenek. Az EU külső határain megjelenő karbonköltségek (CBAM) például a műtrágyaárakon át drágíthatják az uniós gabona előállítását, így a tömegtermékeknél romolhat a versenyképesség olyan exportőrökkel szemben, mint Oroszország, Ausztrália vagy Argentína. A magas minőség eddig előny volt, de extrém inputköltségek mellett az előállítása is nehezebb döntés.
Ugyanakkor a klímapolitikának van „piacerősítő” oldala is, főleg a bioüzemanyagok terén. Ha Indonézia valóban 50%-os pálmaolaj-dízel bekeverést céloz, az a pálmaolaj-kínálaton keresztül minden növényi olaj árát mozgatja. Ha az USA érdemben növeli a biodízelhez szükséges mennyiségeket, az tartósan átrendezheti az olajosmagvak és gabonák egymáshoz viszonyított árszintjét – akár vetésszerkezetet is módosítva ott, ahol gyorsan reagálnak (például szója vs. repce).
Végül az energia: ha a fosszilis energiahordozók tartósan olcsóbbak, az versenyelőnyt ad azoknak, akik erre építenek. Az EU ebben nehezebb helyzetben lehet – és nemcsak közvetlenül a mezőgazdaságban, hanem az ipar energiaárain keresztül is. A magas energiaárak gyengítik a versenyképességet, és ha a gazdaság egyre inkább a belső piacra szorul, az a vásárlóerőn keresztül visszahat a magasabb értékű élelmiszerek keresletére is.
Az elmúlt 20 évben a piacokat leginkább az időjárás okozta termésingadozások és a viszonylag stabilan növekvő kereslet mozgatta. Ma viszont a kereslet nem egyenletesen nő, a demográfia eltérő pályákra teszi a régiókat, és a politika – vámokkal, szankciókkal, klíma- és energiadöntésekkel – újra domináns árképző tényezővé vált. Ez a következő években is velünk maradhat: a piaci mozgások kevésbé lesznek előre jelezhetők, és nagyobb szerepet kap a kockázatkezelés, az alkalmazkodás és a gyors reakció.
A DLG 2025. decemberi elemzése, valamint Thomas Künzel és Christian Bickert beszélgetése alapján összeállította: Sándor Ildikó
Agrárágazat Tudástár: Agrárpiaci árképzés – Az agrárpiaci árképzés azt a folyamatot jelenti, amelyben a mezőgazdasági termékek világ- és belföldi ára a kínálat és kereslet mellett politikai, kereskedelmi és pénzügyi tényezők hatására alakul ki. Az agrárpiaci árképzés ma már nemcsak termés- és készletszint kérdése: vámok, szankciók, klímapolitikai szabályok, bioüzemanyag-előírások és devizaárfolyamok is közvetlenül befolyásolják. Az agrárpiaci árképzés így egyre inkább geopolitikai és gazdaságpolitikai döntések függvénye.
