fbpx

Árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas

Írta: Barna Ferenc - 2022 október 28.

Átadták az itthon mintaprojektnek számító, a több mint 35,8 milliárd forintból megvalósult, az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas Tisza-Túr árapasztó tározót a magyar-ukrán határ melletti Milotán.

Tisza-Túr árapasztó tározó
A komplex vízgazdálkodási rendszerként működő tározó a mezőgazdaságon is segít aszály esetén (fotó: Közösségi média/Dr. Tilki Attila)

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója

Elmondta, hogy a komplex vízgazdálkodási rendszerként működő tározó árvizek idején 50 centiméterrel képes csökkenteni a Tisza vízszintjét, valamint jelentős szerepe lesz a vízpótlásban és abban, hogy egyensúlyban tartsa a térség vízháztartását.

Az ország ezen részének 1998 és 2010 között bőven kijutott a vízgazdálkodási problémákból, többször rekordárvizekkel kellett megküzdeniük a szakembereknek és a településeknek, a 2001-es árhullám idején egy gátszakadást is orvosolni kellett. A térség folyóit 2000-ben cián- és nehézfémszennyezés érte Romániából, az utóbbi években az Ukrajnából a Tiszán, illetve Romániából a Szamoson és a Krasznán érkező szemét és nagy mennyiségű petpalack okozta problémák mellett az elmúlt tíz év aszályos időjárása egyaránt gyarapította a kihívásokat.

Tisza-Túr árapasztó tározó
A létesítmény a térség vízbiztonságát növeli (fotó: Közösségi média/Dr. Tilki Attila)

Az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlesztettek

A Felső-Tisza mentén végrehajtott kisebb-nagyobb beruházásoknak köszönhetően emelkedik a térség vízbiztonsága. A jelenlegi fejlesztéssel még nincs teljesen készen a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszere, be kell fejezni a Túr töltéseinek erősítését, valamint szükséges egy új híd építése a Tiszán Kisar és Tivadar között.

A Túr töltésfejlesztési tervei elkészültek, a híd megépítése azonban kérdésessé vált, mivel a jelenlegi szabályozás szerint a beruházáshoz nem lehet európai uniós forrásokat felhasználni.

A szakemberek keresik a megoldást a Nyírség és a Hajdúhátság vízpótlására, a tervezés már elkezdődött.

Tisza-Túr árapasztó tározó
A tározó képes csökkenteni a Tisza vízszintjét árvíz esetén, de a térség vízpótlásban is szerepet játszhat csapadékhiány esetén (fotó: Közösségi média/Dr. Tilki Attila)

42 millió köbméter víz befogadására alkalmas

A Tisza, a Túr és a magyar-ukrán határra vezető 491-es főút között elhelyezkedő, 16 négyzetkilométeren megépült létesítmény 42 millió köbméter víz befogadására alkalmas. A Tisza bal partján megépített, másodpercenként 870 köbméter vízátbocsátó képességű vízbeeresztő műtárgy segítségével a tározó rövid idő alatt feltölthető, a vizek leeresztésére pedig a Túr jobb partján Tiszakóródnál alakítottak ki egy leeresztő műtárgyat.

A tározó körüli közel 18 kilométer hosszú töltés új aszfaltburkolatot kapott, hét kilométeren fejlesztették a Túr töltéseit, három mobil árvízvédelmi fal épült, felújítottak tizenhét zsilipet és átereszt, valamint 47 kilométeren végezték el a környező csatornák rekonstrukcióját.

A Tiszabecsnél létesített, naperőművel működtetett elektromos szivattyúteleppel lehetőség lesz a Tisza vizét a meglévő belvízi csatornarendszerbe vezetni, így a terület állandó vízborítást kap; a rendszerbe bekapcsolt holtmedrekből, illetve anyagnyerőhelyekből folyamatosan tud szivárogni a víz a talajba, növelve a talajvíz szintjét.

A projekt keretében megépült továbbá öt vízrajzi állomás, egy új gátőrház és egy védelmi raktár is.

A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése című program keretében elkészült tározó uniós és magyar költségvetési forrásból épült meg.

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc