fbpx
▼Hirdetés

▼Hirdetés

Pénz jár a szőlőkabóca elleni védekezésért – lépni kell!

Írta: Kohout Zoltán - 2026 április 08.

Idén is számíthatnak támogatásra a szőlőtermesztők az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez a mezőgazdaságban. Ugyanakkor a rendszer átalakulása miatt érdemes időben felkészülni a változásokra.

A korábbi években hektáronként 12 ezer forintos támogatás volt elérhető, amelyet két részletben lehetett igényelni, és az idei konstrukció is hasonló alapokra épül, de magasabb keretösszeggel. A tervek szerint többsávos támogatási rendszer léphet életbe. Ennek lényege, hogy a növényvédelmi hatóság által kijelölt fertőzöttségi szintekhez igazodik a támogatás mértéke. Az enyhébben érintett területeken védekezésenként mintegy 16 ezer forint támogatásra számíthatnak a gazdák, míg a legsúlyosabban fertőzött ültetvények esetében akár az eredetileg javasolt, hektáronként 50 ezer forintos támogatás is elérhetővé válhat.

A jogszabály részleteinek kidolgozása még folyamatban van, ugyanakkor a szőlő vegetációs időszaka hamarosan elindul, így a termelők számára kulcsfontosságú, hogy időben megismerjék a feltételeket. A védekezés ugyanis nem halasztható: a kabóca elleni kezeléseket támogatástól függetlenül el kell végezni.

A szakmai szervezetek hangsúlyozzák, hogy a védekezés nem csupán egyéni érdek, hanem közös felelősség is. Az ország mintegy 50 ezer hektárnyi szőlőterületének teljes körű ellenőrzése nem megoldható kizárólag hatósági eszközökkel, ezért a gazdák aktív közreműködése elengedhetetlen.

A közös fellépés, a rendszeres megfigyelés és a megfelelő időben elvégzett növényvédelmi kezelések jelentik az egyetlen hatékony eszközt a kabóca terjedésének megfékezésére. A támogatás segítséget ad, de a döntő tényező továbbra is a termelők felelősségteljes hozzáállása.


▼Hirdetés

▼Hirdetés