A silótetőn és az oldalfalak mentén bekövetkező romlás jelentős takarmány- és pénzveszteséget okozhat. De megelőzhető-e mindez korszerű technológiával és fegyelmezett silózási gyakorlattal? A válasz egyértelmű: igen.
A láthatatlan veszteség is pénzbe kerül
A takarmányt az erjesztés során különböző veszteségek érik. A szakirodalom szerint a technológiai fegyelem betartásával, a jól és közepesen erjeszthető takarmányok esetében 11%, a nehezen erjeszthető takarmányok esetében 15% alá szorítható az összes veszteség. A gyakorlatban azonban nagy általánosságban 20% veszteséggel lehet számolni egy átlagos menedzsmentű telepen! Ezzel a nem hivatalos számmal az európai kollégák is egyetértenek. Még azokon a telepeken is keletkezik veszteség, amelyek jól szervezett silózási technológiával dolgoznak, költenek a drágább kétrétegű fóliazárásra, és a silófalat is jól tervezett ütemben, silómaróval bontják le. Jelentős veszteségforrás ugyanis a romlás mellett az erjedési veszteség, ami nem látható. Az erjedés során az értékes táplálóanyagok egy része olyan elillanó melléktermékké bomlik, mint a vízgőz, a CO2 vagy az ammónia.
Az erjedési és romlási veszteség együttes mennyiségét úgy tudjuk monitorozni, hogy a telepre beérkezett aprított takarmány és az etetésre bemért szilázs közötti különbséget számoljuk. Tehát láthatóvá tesszük, majd értékeljük a veszteség mértékét és mérlegeljük a lehetőségeket (pl. több traktorral tömörítünk, vékonyabb rétegben taposunk, duplafóliával takarunk).
Ehhez hozzátartozik az is, hogy gyenge technológia mellett kevesebb lesz az etethető mennyiség, nő a környezetterhelés, és kárba vész az a termőterület is, ahol a hiányzó tételnek megfelelő mennyiségű árunövény teremhetett volna. Amennyiben két szilázstípusra (rozsszilázs 100 vagon és fűszilázs 100 vagon) 5%-kal csökkentette volna a telep a veszteséget, akkor 100 tonnával többet tudott volna megetetni a betárolt készletből. Emellett összesen közel 10 ha termőterület veszett kárba, amelyen árunövényt is termelhettünk volna, miközben a művelési költség feleslegesen merült fel.
(forrás: a szerző számítása)
A silótető romlása milliós kárt okozhat
A legnagyobb mértékű veszteséget általában a silótetőn, az oldalfalakon és a nyitott silófalon bekövetkező romlás okozza (1. ábra).
(fotó: a szerző felvétele)
Gyenge silózási technológia mellett elérheti a 18%-ot is a romlási veszteség, míg jó technológiai fegyelemmel 3%-ra csökkenthető a veszteség mértéke. Gazdasági szempontból óriási a különbség. Vegyünk egy példát, amikor 20 cm romlott réteget találunk a silófólia alatt, amit ki kell dobni. A romlott silótető alapanyagát megtermesztettük, betakarítottuk, behordtuk, silóztuk, tároltuk, kézi erővel eltávolítottuk és kihordtuk a trágyatárolóba, majd tárolás után a szántóföldre. A tejtermelés szempontjából teljesen feleslegesen, de nagy munkabér-, üzemanyag-, gépamortizáció- és anyagköltséggel terhelten. Nézzünk egy kukoricaszilázs példát:
A romlott anyag tömege: 168 tonna, a romlott anyag értéke – VESZTESÉG: 2–3 millió Ft/év (2026), elmaradt HASZON (pl. árukukoricára fordítható): 5–7 ha terület.
Vegyünk példaként egy kisebb méretű depót, amiben lucernaszilázst tárolunk:
A romlott anyag tömege: 130 tonna; a romlott anyag értéke – VESZTESÉG: 4–500 ezer Ft/év, elmaradt HASZON (pl. el lehetett volna adni a szénáját): 22 ha terület (6 t/ha, 1. kaszálásra).
A gyakorlatban számos telepen már a múlté a 20 cm-es silótető, mert belátták, hogy veszteséget termel, gond van vele (le kell takarítani etetés előtt) és jó technológiával el lehet érni a 100%-os etethetőséget. A 2. táblázatban azt foglaltam össze, hogy hogyan alakul vékonyabb silótető esetében a veszteség és az elmaradt haszon értéke.
Látható tehát, hogy jelentős veszteséget tudunk okozni azzal, ha hagyjuk romlani a silótetőt. Ennek megelőzése összetett feladat.
A silótető romlásának megelőzése
Az oxigén bejutásának mértéke a falközi silók felületi tömörségétől, a műanyag fólia áteresztőképességétől és a takarási folyamat gyorsaságától függ, ami gyenge technológia esetében a szilázs felső régiójának aerob romlását eredményezheti. A kukoricaszilázs különösen érzékeny az aerob romlásra, ha oxigénnek van kitéve. A kukoricaszilázsban a tejsavat lebontó élesztőgombák az elsődleges romlást okozó mikroorganizmusok, bár az ecetsavbaktériumok és a penészgombák is okozhatnak aerob romlást (Spoelstra et al., 1988). Ezt kell megelőzni.
(forrás: Borreani és mtsai, 2017)
Négy ponton múlik a silótető védelme
A silótetőn mérhető romlás megelőzésének kulcsa a kezünkben van. A silótakarás 4 pontja az alábbi:
1. Felületi tömörség: ha laza a felső réteg, a fólia alatt is romlani fog.
2. Gyors takarás: lehetőleg 4 órán belül, még aznap.
3. Korszerű kétrétegű takarófólia: jelentős különbség van az olcsó egyrétegű és a drágább, de korszerűbb kétrétegű takarófólia hatékonysága között.
4. A fólia rögzítése: gumiabroncsokkal teljes felületen vagy kavicszsákkal, különösen az oldalfalak mentén.
(fotó: a szerző felvétele)
Az oldalfalak védelme
A silótető mellett az oldalfalak védelme is kiemelt jelentőségű a romlási veszteségek csökkentése szempontjából. Ennek alappillére, hogy a siló oldalfalát ne töltsük magasabbra, mint a betonfal, mert akkor az laza lesz. Az oldalfalakat hagyományos fóliával célszerű letakarni, majd a silózást követően a fóliát vissza kell hajtani a szilázs felületére. Erre kerül a kétrétegű takarófólia. A silótetőnek domborúnak kell lennie, az oldalfalak felé lejtve. Az oldaltakarással megakadályozhatjuk, hogy a betonfal és a szilázs között befolyjon a víz, vagy fellevegősödjön a szilázs. A víz így a fólia és a betonfal között fog lecsorogni. A széleken a fóliát kavicszsákokkal érdemes rögzíteni, mert a gumiabroncs nem illeszthető jól a falhoz.
(fotó: a szerző felvétele)
A gyors takarás jelentősége
A silófedés gyorsasága is kritikus pont. A silótető egy nagy „táptalajnak” tekinthető, mivel adott a meleg, a levegő, a nedvesség és a cukor, ami a legtöbb aerob mikroorganizmusnak elég a rendkívül gyors szaporodáshoz. Minél tovább hagyjuk állni a silótetőt, annál több élesztőgomba, penészgomba és aerob baktérium szaporodik el. Majd a silótető zárásakor ezek a mikroorganizmusok inaktív állapotba kerülnek, „elszundítanak”. Amikor viszont kinyitjuk a silódepót, akkor a silótetőn és a silófalon is hirtelen „felébrednek” ezek a káros mikroorganizmusok és nagy sebességgel kezdenek el szaporodni, közben kényelmesen elfogyasztják a tejsavat, ezzel megemelik a kémhatást, kaput nyitva a többi, romlást okozó gombának és baktériumnak (3. táblázat).
A késői takarással tehát csökkentjük a silótető és a silófal aerob stabilitását, azaz gyorsabban fog romlani. Így lehet például Aspergillus gombát „előtenyészteni”, majd továbbszaporítani a silótetőn és a silófalban, aminek meg is lesz az eredménye: nő az aflatoxin koncentrációja a szilázsban.
Nem mindegy, milyen fólia zárja a silót
Tehát a fóliatakarásra szükség van, ezt már évtizedek óta látjuk. De a veszteség mértéke tovább csökkenthető, ha korszerűbb fóliákat alkalmazunk. A fóliatípusok nagy változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben az oxigénáteresztés vonatkozásában. A vegyipar újabb és újabb megoldásokkal állt elő, mind az oxigénáteresztés, mind a veszteségek csökkentésének hatékonysága terén. Milyen legyen tehát a fólia?
Az OTR azt mutatja meg, hogy adott idő alatt mennyi oxigén jut át egy adott felületű fólián meghatározott körülmények (például hőmérséklet, páratartalom) mellett. Gyakori mértékegysége például: cm³/m²/24 óra/1 bar. Minél kisebb az OTR érték, annál jobb az anyag oxigénzáró-képessége. Ez alapján keressünk takarófóliát (2. ábra).
1. generáció: már 20 évvel ezelőtt leírták, hogy a szabványos polietilén fólia vastag és merev (nem tapad a felületre), ráadásul átjárható az oxigénnel szemben, és így nem akadályozza meg teljesen az oxigén bejutását a szilázs felső rétegébe (O’Kiely és Forristal, 2003). OTR: 1000 cm³/m²/24 óra/1 bar.
2. generáció: a romlás mértékét jelentősen csökkentő kétrétegű (vagy 3 rétegű) takarás ma már nem számít újdonságnak. Az alsó réteg egy vékony, de lépésálló és korszerű fólia, ami ráadásul a melegedő silótetőn tovább lágyul, így szinte légmentesen rá tud feküdni a felületre, követve annak egyenetlenségeit. Ezt szinte nem is kellene lenyomni gumiabroncsokkal, csak az UV-sugárzástól és a mechanikai sérülésektől kell védeni egy második réteg fóliával. Az alsó fólia minősége széles határokon mozoghat. Olasz kutatók megállapították, hogy mezőgazdasági üzemi körülmények között, Olaszországban
• egy speciális, ko-extrudált oxigéngátló, kétrétegű fóliatakarás esetében (125 μm vastagság, OTR: 100 cm3/m2/24 óra/1 bar) a felső 40 cm-es rétegben a szárazanyag-veszteség 10% volt (Borreani és mtsai, 2007).
• a hagyományos polietilén fólia esetében a szárazanyag-veszteség 38% volt (180 μm vastagság, OTR: 990 cm3/m2/24 óra/1 bar). Azt is megállapították, hogy a falközi silók szélein (oldalfal, silótető) a penészgombák koncentrációja alacsonyabb volt a ko-extrudált fóliatakarás alatti szilázsban, mint a hagyományos fólia alatt. Hozzátették, hogy még akkor is további javulást mutatott a szilázs stabilitása a silótér szélein az OB-fólia hatására, amikor megfelelő volt a silózási menedzsment (gyors töltési sebesség, nagy tömörség és megfelelő ütemű kitárolás mellett hatékony szilázsadalékokat is használtak). A cél ugyanis nem a technológiai hibák kompenzálása, hanem a jó silózási technológia mellett jelentkező veszteségek további csökkentése, vagyis a takarmány- és pénztakarékosság.
3. generáció: a következő fóliageneráció az ultravékony, de lépésálló fólia lett. A legkorszerűbb megoldás az OB-fólia (oxigénbarrier fólia), kifejezetten alacsony oxigénáteresztésű anyag, ezért az OTR (Oxygen Transmission Rate) értéke nagyon kicsi. (0,1–10 cm³/m²/nap/bar). A pontos érték azonban nagyban függ a fólia típusától és rétegrendjétől. Az OB-fólia célja az oxigén bejutásának minimalizálása. Gyakran tartalmaz olyan rétegeket, mint például EVOH (nagyon jó oxigénzáró) és PA (mechanikai szilárdság + közepes barrier). Kedvező hatást mutattak ki az extra vékony, 45 μm vastagságú OB-fóliával végzett vizsgálatok, mind a fű-, mind a kukoricaszilázsban. Gyakorlatilag nem találtak látható felületi penészt vagy romlást, és az etethetetlen szilázs is kevesebb volt a háromszorosan ko-extrudált, vékony OB-fóliával lezárt silók esetében, összehasonlítva az egy- és kétrétegű, standard, vastagabb (125 μm vastagságú) polietilén fóliával lezárt silókkal szemben (Wilkinson és Rimini, 2002). Az OB-fólia hatékonyabb a szabványos polietilén fóliánál mind a silók tetején, mind pedig az oldalfalain. Egy amerikai kísérletben 240 napig falközi silókban tárolt kukoricaszilázs és nedves kukorica esetében azt tapasztalták, hogy az OB-fóliával lezárt silókban gyakorlatilag nem volt látható elszíneződés vagy felületi romlás (a mintákat a felszíntől 0–15, 15–30 és 30–45 cm-re vették négy helyen, az egyes vizsgálati területek szélességében). A szabványos fóliával lezárt silóterekben azonban látható volt penészesedés és aerob romlás, különösen a kukoricaszilázs felső 30 cm-es rétegében (Bolsen és Bolsen, 2006).
Úgy gondolom, hogy minden évben embert próbáló feladat a silózásra felkészülni, azt fegyelmezetten végrehajtani. Teheneink nyári termelése, egészsége és a következő évben születő borjak száma azonban nagyrészt a tavaszi szezonban dől el! És a veszteségek csökkentésének kérdését sem szabad többé a szőnyeg alá söpörni.
Dr. Orosz Szilvia
Agrárágazat Tudástár: silózárás – A silózárás a betárolt szilázs oxigéntől, víztől és felületi romlástól való védelmét szolgáló technológiai művelet, amely megfelelő tömörítéssel, gyors takarással, alacsony oxigénáteresztésű fóliával és teljes felületű rögzítéssel csökkenti a takarmányveszteséget, javítja az etethetőséget és mérsékli a gazdasági kárt.
