A zöldborsó (Pisum sativum) nemcsak a hazai konyha egyik kedvelt alapanyaga, hanem mezőgazdasági és gazdasági szempontból is jelentős, sokoldalúan felhasználható zöldségnövényünk. Legyen szó frisspiaci értékesítésről, mélyhűtésről vagy konzervipari feldolgozásról, a gazdálkodók célja minden esetben a kiváló minőségű és nagy volumenű hozam elérése. Ezt a célt azonban számos tényező fenyegetheti, amelyek közül a rovarkártevők fellépése az egyik legkritikusabb.
A zöldborsó esetében a növényvédelmi döntések időzítése különösen nagy jelentőségű. A rövid tenyészidő, a gyors fenológiai változások és a feldolgozóipari minőségi követelmények miatt egy-egy megkésett beavatkozás már nemcsak terméskiesést, hanem értékesítési vagy feldolgozási problémát is okozhat. Ezért a kártevők jelenlétének korai felismerése, a rajzásmegfigyelés és a rendszeres állományszemle a védekezés alapja.
A kártétel nem áll meg a rágásnál
A borsót érő rovartámadások rendkívül változatosak: a lombozat rágása, a növényi nedvek szívogatása, a gyökérzet roncsolása vagy magának a betakarítandó termésnek a felélése mind súlyos gazdasági károkat idézhetnek elő. Ráadásul a közvetlen esztétikai és mennyiségi romlás mellett fokozottan számolnunk kell a kártevők által közvetített vírusbetegségekkel is, amelyek tönkretehetik az egész állományt.
A legfontosabb borsókártevők
Borsózsizsik (Bruchus pisorum): a zsizsik a mag belsejében okozza a legnagyobb kárt. Kétségtelenül a zöldborsó első számú, legveszélyesebb ellensége. Ez a 4–5 milliméteres, zömök, barnásszürke bogár kifejlett alakban telel át, majd a tavaszi felmelegedés során kezdi meg az érési táplálkozást. A nőstények a petéiket közvetlenül a fejlődő, zsenge hüvelyekre vagy azok közelébe helyezik. A kikelő lárvák a magok belsejében táplálkoznak, így a károsított termés emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik, a magok torzulnak, és utat nyitnak a különféle gombás és baktériumos fertőzéseknek. A probléma súlyát növeli, hogy a lárvák a betakarítást követően, a raktározás során is tovább pusztítanak.
Borsómoly (Cydia nigricana, 1. kép): a zsizsik után a második legjelentősebb kártevőnk.
A lepke hernyója kikelés után azonnal befurakodik a hüvelybe, ahol ürülékével és rágcsálékával szennyezi a termést, miközben fogyasztja a magokat. A károsított szemek elszíneződnek, szennyeződnek, és értékesíthetőségük romlik.
Levéltetvek (2. kép): kedvező, meleg és párás időjárás esetén robbanásszerűen képesek felszaporodni.
(fotó: a szerző felvétele)
Sűrű kolóniákban szívogatják a zsenge hajtásokat, leveleket és virágokat, amitől a növény torzul, satnyul, és végül leáll a fejlődésben. Kártételüket súlyosbítja az általuk kiválasztott ragacsos mézharmat, amelyen megtelepszik a korompenész, drasztikusan lecsökkentve a növény fotoszintetizáló képességét. Emellett e fajok a legfőbb terjesztői a rendkívül veszélyes vírusbetegségeknek (pl. borsó sárga mozaikvírusa), amelyek jelenléte vetőmag-előállításnál azonnali kizáró okot jelent.
A levéltetvek elleni védekezésnél ezért nemcsak a látható kolóniák nagyságát kell figyelni, hanem a vírusátvitel kockázatát is. Vetőmag-előállításban már alacsonyabb egyedszám mellett is indokolt lehet a fokozott megfigyelés, mert a vírusfertőzés később már nem korrigálható növényvédelmi beavatkozással.
Borsó-aknázólégy (3. kép): ez az apró termetű kétszárnyú rovar a levelek szövetébe rejti petéit.
(fotó: a szerző felvétele)
A kikelő nyüvek a levéllemez belsejében táplálkozva kanyargós, fehéres járatokat (aknákat) rágnak. Bár az idősebb állományok könnyebben átvészelik a támadást, a fiatal növényeknél a fotoszintetizáló felület hirtelen csökkenése komoly visszamaradást, sőt elhalást is okozhat.
Tripszek (4. kép): a tripszek apró, alig milliméteres, rejtőzködő életmódú, szúró-szívó szájszervű rovarok, amelyek a növény legérzékenyebb pontjait: a virágokat, bimbókat és hajtáscsúcsokat támadják.
Kártételük nyomán a kiszívott sejtek levegővel telnek meg, amitől a növényi szövetek jellegzetesen, ezüstösen elszíneződnek, a termésképződés pedig rendkívül vontatottá válik.
Talajlakó kártevők (pajorok, drótférgek): a drótférgek (a pattanóbogarak kemény, sárgás lárvái), a pajorok és a lótücsök a talajszint alatt, láthatatlanul károsítanak. A csírázó magvak és a zsenge, még fejletlen gyökérzet elrágásával foltos, hiányos kelést és hirtelen növénypusztulást okoznak, különösen a hűvösebb, csapadékos tavaszokon, amikor a borsó kezdeti fejlődése amúgy is lassabb.
Alkalmi kártevők: a friss vetést a felcsipegető galambok ritkíthatják ki. Száraz, aszályos nyárutókon a kétfoltos takácsatka képes tömegesen felszaporodni, súlyos lombkárt és levélhullást okozva. A fiatal, még gyenge növényeket esős időben a csigák, illetve a talajszinten a mocskospajor – a vetési bagolylepke lárvája – (5. kép) is tarrá rághatják.
(fotó: a szerző felvétele)
A virágzás és hüvelyképződés idején esetenként a gyapottok-bagolylepke zöldes-barnás hernyója is megtámadja a generatív részeket.
Védekezés csak rendszerben működik
A sikeres védekezés ma már nem alapozható pusztán a permetezőgépre. A modern és környezettudatos gazdálkodás alapja az integrált növényvédelem (IPM), amely a megelőzésre, a folyamatos terület-megfigyelésre és a csak indokolt esetben alkalmazott beavatkozásra épül.
A megelőzés már vetés előtt kezdődik
A legfontosabb lépéseket még azelőtt kell megtenni, hogy a mag a földbe kerülne:
– szigorú vetésváltás: a zöldborsó legalább 4 évig ne kövesse önmagát vagy más pillangóst ugyanazon a táblán. Ezzel az egyszerű lépéssel hatékonyan megszakíthatjuk a borsóspecifikus kártevők életciklusát.
– Célzott talajművelés: a precízen elvégzett őszi, mélyforgató szántás a felszínre hozza a talajban áttelelésre készülő lárvákat és bábokat, amelyeket a téli fagyok és a rovarevő madarak így könnyedén elpusztíthatnak.
– Ideális vetésidő és minőségi alapanyag: kizárólag fémzárolt, egészséges, vírusmentes vetőmagot használjunk. A korai, optimális vetésidő megválasztásával elérhetjük, hogy a növény gyorsan megerősödjön, és a legérzékenyebb fejlődési stádiumán túljusson, mire a kártevők tömeges rajzása megindulna.
Csapdák, hasznos élő szervezetek és biológiai megoldások
A környezet kímélése érdekében támogassuk a táblán és annak mezsgyéjén élő természetes ellenségeket (katicabogarak, fátyolkák, fürkészdarazsak, ragadozó poloskák és énekesmadarak).
A védekezés időzítésében kiemelt szerepük van a szexferomon-csapdáknak. Ezek kihelyezésével pontosan nyomon követhető a lepke- és molyfajok (például a borsómoly) rajzáscsúcsa, így a védekezés pont akkorra időzíthető, amikor a kártevő a legsebezhetőbb. A hernyók ellen ráadásul kiváló, specifikus és környezetbarát alternatívát nyújtanak a Bacillus thuringiensis baktériumtörzset tartalmazó mikrobiológiai készítmények.
A védekezés alapja a rendszeres állományszemle. A keléstől kezdve figyelni kell a hiányos kelést, a rágásnyomokat, a torzuló hajtásokat, a levélaknák megjelenését, a virágok és hüvelyek károsodását, valamint a levéltetű-kolóniák kialakulását. A sárgalapok, feromoncsapdák és célzott növényvizsgálatok együtt adhatnak megbízható képet arról, hogy szükséges-e beavatkozás.
Kémiai védekezés és rezisztenciatörés
A rovarölő szeres kezeléseket csak a kártevők egyedszámának ismeretében, az ökológiai egyensúlyt szem előtt tartva, okszerűen alkalmazzuk. Fontos a különböző hatásmechanizmusú szerek váltogatása is, hogy elkerüljük a rezisztencia (ellenállóképesség) kialakulását.
A Nébih nyilvántartása (2026. május 30.) alapján borsóban az alábbi főbb hatóanyagok szerepelnek a borsóban felhasználható készítmények körében:
• Széles spektrumú taglózó és kontakt rovarölők: kiválóan alkalmasak a bagolylepkék, poloskák, tripszek, lombrágó hernyók és különféle bogarak elleni gyors fellépésre. Hatóanyagok: cipermetrin, deltametrin, lambda-cihalotrin, eszfenvalerát, flonikamid (IKI-220), emamektin-benzoát.
• Talajlakók ellen: dazomet, teflutrin.
• Felszívódó és specifikus szerek (elsősorban szívókártevők ellen): kifejezetten a mélyebben rejtőzködő, vagy erős kolóniákat képző levéltetvek, liszteskék és aknázómolyok ellen nyújtanak tartós védelmet.
A széles hatásspektrumú acetamiprid emellett a borsómoly és a tripszek ellen is bevethető, míg a tau-fluvalinát és a flupiradifuron célzottabban a szívókártevőket gyéríti.
• Biológiai rovarölő szerek (kizárólag lepkehernyók ellen): környezetbarát védelem, amely megkíméli a hasznos élő szervezeteket. Hatóanyag: Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki.
• Virágzó állományban különösen fontos a méhkímélő technológia betartása. A kezelések időzítésénél figyelembe kell venni a méhek aktív repülési idejét, a készítmények engedélyokiratát, valamint az élelmezés-egészségügyi várakozási időket is. A zöldborsó esetében ez azért is lényeges, mert a betakarítási időablak szűk, így egy rosszul időzített kezelés technológiai és értékesítési kockázatot is jelenthet.
A zöldborsó kártevői ellen tehát nem egyetlen beavatkozás ad biztonságot, hanem a megelőzés, a megfigyelés és az időben végrehajtott, okszerű védekezés együttese. A siker kulcsa az, hogy a gazdálkodó már a vetés előtt számoljon a kockázatokkal, a tenyészidőszakban pedig folyamatosan kövesse az állomány és a kártevők változását. A jól időzített védekezés nemcsak a termés mennyiségét, hanem annak piacképességét is megőrizheti.
Takács Attila
növényvédelmi entomológus
Agrárágazat Tudástár: zöldborsó kártevői – A zöldborsó kártevői, például a borsózsizsik, borsómoly, levéltetvek, tripszek, aknázólegyek és talajlakó lárvák rágással, szívogatással, vírusátvitellel és magkártétellel veszélyeztetik a termést; az integrált növényvédelem alapja a vetésváltás, állományszemle, csapdázás és időzített beavatkozás.
AÁ/NT
Webesítés
Kulcsszavak:
Főkulcsszó:
SEO cím – 5 szó, első szó: mezőgazdaság:
Metaleírás – 113 karakter:
Indító – 112 karakter:
Facebook-poszt
