fbpx

90 milliárd forint friss EU-s forrás várja a feldolgozóipari kkv-kat

Írta: - 2015 június 05.

Kevesebb, mint egy hónapja van a projekttervek összeállításához, s a pályázathoz szükséges önerő előteremtésére azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az elsők között kívánnak jelentkezni a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) elsőként megjelent pályázatára. A június 22-én ötmilliárd forintos keretösszeggel megnyíló első GINOP kiírás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása, amelyet hamarosan a termelési célú kapacitásbővítést és a szabad vállalkozási zónákban létszámbővítést tervező kkv-kat segítő pályázatok követhetnek, együttesen 85 milliárd forintos keretösszeggel. 

Az első, kifejezetten a feldolgozóipari vállalkozásokat megcélzó GINOP pályázat 5 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg. A GINOP-1.3.1-15 kódszám alatt megjelent kiírás keretében a kedvezményezett vállalkozások 1,5 millió és 20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség legfeljebb 50 százaléka lehet.
A GINOP-1.3.1-15 kiírást rövid időn belül további két GINOP pályázat követheti, amelynek keretéből a kkv-k kapacitásbővítésre, illetve az ún. szabad vállalkozási zónákban történő munkahelyteremtésre igényelhetnek majd vissza nem térítendő támogatást. A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési célú kapacitásainak bővítését segítő GINOP-1.2.1 pályázat a kormányzati tervek szerint 80 milliárd, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások szabad vállalkozási zónákban történő munkahelyteremtő beruházásainak támogatására szolgáló GINOP-1.2.2 pályázat 5 milliárd forintos keretösszeggel fog megjelenni. A vállalkozások körében széles körben várt – a Budapesten és Pest megyén kívül az ország egész területéről igénybe vehető – GINOP-1.2.1 pályázat keretében a kedvezményezett szektorban tevékenykedő vállalkozások egyszerűsített eljárás keretében várhatóan 10 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke pedig 35 és 50 százalék között változhat a cégmérettől, illetve a földrajzi elhelyezkedéstől függően.
A szakértők szerint a speciális gyártási technológiát igénylő területeken komoly nehézséget okozhat a termelő beruházást végrehajtó vállalkozásoknak, hogy a gépbeszerzésekhez -, ahol a gyártói ajánlat beszerzését is csatolni kell – minden esetben legalább három ajánlatot kell bemutatni.
A kapacitásbővítésre irányuló pályázat esetében a pályázóknak érdemes kiemelten figyelniük a kötelező vállalásokra. Egyrészt a projekt fizikai befejezését követő két évben minimum 5%-kal vagy a támogatás összegével megegyező mértékben növelniük kell nettó árbevételüket, másrészt foglalkoztatotti létszámukat jelenlegi információink szerint minimum 4 fővel, 15 millió forintos támogatásonként 1 fővel emelniük kell, majd a bázislétszámhoz képest nettó növekményként a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt évig ezt a létszámot fenn is kell tartaniuk. Ez várhatóan komoly kihívások elé állítja majd a pályázni kívánó kis- és közepes vállalatok többségét.
GINOP pályázatok legfontosabb adatai:

Felhívás azonosító jele Felhívás neve Keretösszeg (Mrd forint) Felhívás megjelenésének módja Pályázatok benyújtásának kezdődátuma
GINOP-1.2.1 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése 80 Egyszerűsített n.a.
GINOP-1.2.2 Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása a szabad vállalkozási zónákban 5 Egyszerűsített n.a.
GINOP-1.3.1 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása 5 Egyszerűsített 2015. június 22.

n.a. – nincs adat