A BactoFil® technológia választ ad a klímaváltozás negatív hatásaira


Küldetésünk:
Adjuk vissza az életét a termőföldnek,
hogy az emberiség tiszta környezetben
és egészségesen élhessen a Földön!

Elfelejtett talajbiológiai szemlélet?

Az elmúlt 70 év a kémia, a gépészet és a genetika sikereit hozta a mezőgazdaságba. A talajbiológia háttérbe került, a talajra gyakran csak, mint a növények tartó és a tápanyagot biztosító közegére tekintenek.

Mezőgazdász, a mezőgazdasági tudományok doktora (1953), Kossuth-díjas (1954):

Kemenesy Ernő (1891-1985)
•1913. debreceni Gazdasági Akadémián kitüntetéssel végzett, a növénytermesztési tanszéken maradt.
•1920. több uradalom (felsőiregi, szőregi, szentmargitai stb.) vezetése.
•1945. budapesti Agrártudományi Egyetem alkalmazott üzemtani tanszéken egyetemi tanár.
•1948. a keszthelyi Agrártudományi Egyetem gyakorlati tanszékének vezetője és a Délnyugat-Dunántúli Kísérleti Intézet igazgatója.
•1954. a martonvásári Kutató Intézet igazgatója is.
•1955. visszatér Keszthelyre, ahol két évtizeden át az MTA munkatársaként a talajművelés, a talajerőgazdálkodás kutatásának országos vezetője.

Kemenesy Ernő a biológiai alapon álló, takarékos talajművelés fontosságát hirdette már 70 évvel ezelőtt azzal, hogy „a biológiailag jól beérett talajt tartotta a biztos- és nagy termések alapfeltételének.”(Stefanovics P.,1975)

Az elmúlt 50 évben a talajra sokan, mint a növények tápanyagellátását biztosító közegre tekintettek: agrokémiai és kémiai növényvédelmi termékeket juttattak ki a megfelelő talajművelés, agrotechnika és gépészet alkalmazása mentén.

Sajnos az egyetemeken nincs önálló talajmikrobiológiai oktatás az alapképzések során, ezért joggal merülnek fel a kérdések:

  • Mennyire értenek a gyakorló gazdászaink a talajmikrobiológiához?
  • Elvárható-e, hogy a gyakorló gazdászok ismeretek hiányában okszerűen használják a legkorszerűbb talajmikrobiológiai készítményeket?

Azért örvendetes, hogy az első kis lépések már megtörténtek a Szent István Egyetemen, ahol elindult a biológiai szemléletű talajerőgazdálkodási szakmérnök képzés!

Nagy kérdés, hogy lemondjunk-e a műtrágyázásról, a növényvédelemről és a mechanikai talajművelésről?

NEM!

DE! Amennyi kémiai és mechanikai, legalább annyi biológiai behatás is legyen, hogy ezzel kompenzálhassuk a káros hatásokat, s megfelelő egyensúlyt hozzunk létre napról napra!

Mára a talaj korlátozó tényezője lett a genetikai potenciálok kihasználásának. A precíziós gazdálkodás, a genetika és a kémia a csúcson, míg a talajélet a minimumon áll!

Okszerű talajoltással a talaj tulajdonságait jelentősen befolyásolható, ami folyamatos költségmegtakarítást eredményez. A csökkenő talajellenállás kevesebb vonóerőt igényel, ami alacsonyabb gázolaj-felhasználást eredményez, ezzel a hektáronkénti nyereséget és évről évre nagyobb profitot érhet el a gazdálkodó.

Az AGRO.bio Hungary Kft. kísérleteket végzett, vajon milyen hatást gyakorol BactoFil® technológia a talajra. A kísérletek során vizsgálták a talaj kötöttségének, nedvesség- és humusztartalmának változása mellett az üzemanyag-fogyasztást is:

Következtetések:

A DATE tangazdaságának kísérletében a BactoFil® talajoltó kezelés hatására a talaj kötöttsége 3 év alatt 30 cm művelési mélységben 85%-kal, a talaj kötöttsége 50 cm lazítási mélységben ugyanezen időszak alatt pedig 60%-kal csökkent. Emellett a kezelt területen jelentősen kisebb lett a vonóerőigény is.

Következtetések:

A kísérletben a BactoFil® hatására 3 év alatt 30 cm művelési mélységben 55%-kal, 50 cm lazítási mélységben pedig 82%-kal nőtt a talaj nedvességtartalma.

Következtetések:

Egy másik kísérletben a BactoFil Technológia 2 év alatt 38%-kal csökkentette a szántáskori gázolajfogyasztást, valamint (bruttó) 7.170.-Ft/ha KTG-megtakarítást, azaz PROFIT-növekedést eredményezett a második évi szántás során.
A termőtalaj értékét annak termőképessége határozza meg, amire a humusztartalom jelentős hatást gyakorol.

 HUMUSZ: a szervesanyagok baktériumok és gombák általi lebontásának a végterméke.

Következtetés:

Az Alma Kertész Kft. kísérletében a BactoFil® Cell alkalmazásával 4 év alatt 0-40 cm-s mélységben átlagosan 41%-al nőtt a talaj humusztartalma.

Összefoglalva, a BactoFil technológia alkalmazásával

Csökkentheti

  • a talajkötöttséget
    (3 év átlagában 20 – 40%-kal)
  • a talajellenállást
    (3 év átlagában 10 – 30%-kal)
  • a talajmunkák üzemanyag felhasználását
    (3 év átlagában 12 – 20%-kal)
  • csökkenti a növényi maradványok mennyiségét
    (3 év átlagában 75 – 85%-kal)

Növelheti

  • a talaj humusztartalmát
    (3 év átlagában 12 -30%-kal)
  • a talaj nedvességtartó képességét
    (3 év átlagában 30 -70%-kal)

agro.bio bactofil szárbontás tarlóbontás