fbpx

A burgonyatermesztés titka

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 26.

A burgonyát sokoldalú felhasználhatósága tette népszerűvé világszerte: sütve, főve, pirítva, pürésítve, köretként, főételként, levesként számos elkészítési móddal kerülhet az asztalra.

Burgonyatermesztés során lényeges a megfelelő fajta kiválasztása, a talaj-előkészítés, a tápanyag-utánpótlás, a jó időben történő ültetés és a növényvédelem, olvasható az AGRÁRIUM BLOG oldalán.

Első lépésként megfelelő talajt kell találni a növénynek: olyat, ami könnyen felmelegszik, enyhén savanyú, laza, morzsás szerkezetű. Igényli a tápanyagot, az istállótrágyát pedig kifejezetten kedveli: ősszel vagy az előző növény alá kijuttatva négyzetméterenként 4-5 kilogrammal számolhatunk. Műtrágya alkalmazásakor pedig ősszel a komplex, foszforban és káliumban gazdag típust válasszuk, míg tavasszal a nitrogéneset juttassuk ki a földre ammónium-nitrát formájában.

Az ültetés ideje akkor megfelelő, ha a talaj felső 10-12 centimétere már 7-8 °C-os. Ha ez teljesül, akkor az ültetőgumókat úgy kell elhelyezni, hogy éppen a talajfelszín alatt legyenek. 75 cm-es sortávokat érdemes tartani, így egy hektárra 50-55 ezer gumó kerül, vagyis hektáronként 2,5-3 tonna vetőgumóra lesz szükség.

A krumpli meglehetősen vízigényes, amit a gumókötés kezdetétől az intenzív gumónövekedés végéig kell öntözni. Fontos, hogy az árasztás itt nem opció, egyszerre ugyanis 20-30 mm-nél több vizet nem szabad rászabadítani a földre, így inkább gyakrabban és kevesebb mennyiséggel érdemes öntözni. A sok öntözés miatt a burgonyát számos baktérium megtámadhatja.

Baktériumos megbetegedése a sugárgombás varasodás, a hervadás és rothadás. Gomba okozza a burgonyavészt és a burgonyahimlőt, vírus pedig a levélsodródást és a vonalas betegséget. A kártevőkkel is számolni kell, mint a burgonyabogár, a közönséges burgonya-fonálféreg és a zöld őszibarack-levéltetű.

Betakarításkor legfontosabb a megfelelő érettségi állapot. Akkor lehet megkezdeni a szedést, ha a szár és a levelek már elszáradtak, a gumó könnyen leválik, a héja pedig nyomásra sem hámlik le. Betakarítás után néhány hétig tároljuk száraz, sötét helyen néhány, csak aztán tegyük a végleges helyére.

Felhasználás szerint a burgonya lehet salátának való (A), főznivaló (B) és sütnivaló (C). Salátának való fajta például a Somogyi sárga kifli és az Agata, főznivaló például a Desirée és a Kondor, a sütni valók közé pedig olyan fajták tartoznak, mint például az Agria és a Góliát.