fbpx

A Cimbria vetőmagüzem szinte magától végzi a dolgát

Írta: - 2018 március 05.

− vallja a hajdúnánási Legény János, aki 4 éve önerőből megvalósította terveit, s mára egy modern, csaknem teljes technológiai gépsorral rendelkező Cimbria vetőmagüzem tulajdonosa.

A debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztem agrármérnökként és növényvédelmi szakmérnökként 1979-ben, majd 18 évet dolgoztam a hajdúnánási állami gazdaságban a növénytermesztési és gépüzemelési üzletágak vezetőjeként. Az egyéni vállalkozói tevékenységemet 1998-ban kezdtem, majd 2002-ben családi gazdaságot alapítottunk. Feleségem és három gyermekemből kettő szintén agrármérnök. Vállakozásunk fő tevékenységi köre a szántóföldi növénytermesztés, őszi búza, kukorica, árpa, tritikálé, napraforgó, cukorrépa és zöldborsó termesztésével foglalkozunk mintegy 270 hektár területen, és csaknem 700 hektáron végzünk integrátori tevékenységet.

Hogyan került kapcsolatba a CHH Műszaki KFT-vel?

– Jelenlegi telephelyünket 2011-ben már tervszerűen úgy építettük Hajdúnánáson, hogy alkalmas legyen a vetőmagüzem elhelyezésére. Vetőmagtermesztési tapasztalataink alapján döntöttünk a vetőmagüzem létesítése mellett, s ehhez megbízható, jó hírnévvel rendelkező szakértő csapatot kerestünk. Ismereteink alapján jutottunk el a CHH Műszaki KFT-hez, akik a világhírű, dán technológiát ajánlottak. A 2011-es AGROmashEXPO és AgrárgépShow szakkiállításon tárgyaltunk először a Cimbria képviselőjével, Horváth Zoltán ügyvezető úrral.


 

Ismerték már a Cimbria gépeket?

– A céget és a márkát is ismertük! Két éven át tervezgettünk, és tárgyalásokat folytattunk a cég szakembereivel. Végül 2013-ban saját erőből kiviteleztük az óránként 5 tonna vetőmag feldolgozására alkalmas, Cimbria technológiára épült komplett üzemet, a CHH Műszaki KFT szakmai irányításával. A rendszer áll egy fogadógaratból, felvonó rendszerekből, egy Delta síkrostás vetőmagtisztítóból, ahonnan egy fajsúlyszeparátorra kerül az anyag. Csávázás után kerül a kiszerelő-, zsákoló rendszerre, ami igény szerint biztosít lehetőséget 10-10000 kg-os kiszerelési egységek előállítására. Évente 800-900 tonna vetőmagot dolgozunk fel, nagyrészt őszibúza-, illetve tritikálé- és ősziárpa-fajtákat értékesítünk. A családi gazdaság területéből évente 70 hektáron termesztünk őszi kalászos vetőmag alapanyagot. A saját alapanyag feldolgozásán túl a környező vállalkozásoknak bérmunkában végzünk vetőmagtisztítást, -csávázást és -csomagolást.

Mi a nagy előnye a Cimbria vetőmagüzemnek?

– A CHH Műszaki KFT-vel kötött szerződést követően a technológiai elemek leszállítása pontosan, határidőre történt. A kivitelezés magas színvonalú szakmai irányítás mellett folyt, így a 2013-as szezon kezdetére teljes kapacitással tudtuk kezdeni a feldolgozást. A kezdetekkor nagy segítséget jelentett a gépkezelők betanítása és az üzem automatikus működésének összehangolása. Mivel jelenleg a legnagyobb gondot talán a munkaerő hiánya jelenti, számunkra fontos volt, hogy minél kevesebb élőmunkával tudjuk működtetni a technológiát. Ez egy teljesen automatizált üzem, a működtetéséhez maximum 4 fő kell még akkor is, ha kiszsákos kiszerelést készítünk. Bigbages kiszerelésnél mindössze 2-3 ember szolgálja ki a gépsort. A Cimbria vetőmagüzem szinte magától végzi a dolgát! Köszönhetően a magas színvonalú technológiának és a kiváló kivitelezésnek, nagyon jó minőségű vetőmagvakat tudunk előállítani, melyet a minőségi bizonyítványok is alátámasztanak. A technológia teljesen megbízható, az elmúlt négy évben nem volt műszaki problémánk és a berendezések sem igényelnek utólagos beállítási feladatokat. Mindezeknek köszönhetően visszatérő, elégedett ügyfeleink vannak, az előállított termékeket maradéktalanul értékesíteni tudjuk.

Igazán csúcstehnológiás üzemmel büszkélkedhetem. Természetesen a továbbfejlesztés lehetősége is adott, de jelenleg ez a modern berendezés maradéktalanul megfelel elvárásainknak. Napjainkra bővíteni tudtuk tárolókapacitásunkat is, ezzel biztosítottá vált az egyre növekvő igények kielégítése.

Bátran ajánlom a CHH Műszaki KFT-t annak, aki magfeldolgozó technológiában gondolkodik!

Kalmár Nárcisz