fbpx

A gazdák versenyképessége mindenek előtt

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 május 29.

A Termőföldtől az asztalig stratégiát úgy kell megvalósítani, hogy az ne veszélyeztesse az európai gazdák versenyképességét – közölte Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős tagjának írt válaszlevelében. Stella Kyriakides korábban a brüsszeli állatjóléti és növényvédelmi előírások magyarországi végrehajtásával kapcsolatban fordult a tárcavezetőhöz.

A miniszter válaszlevelében emlékeztetett, a koronavírus-járvány során a gazdák bebizonyították, hogy az agrárium képes folyamatosan biztonságos élelmiszerekkel ellátni az Európai Unió lakosságát. Ez hatalmas értéket jelent mindannyiunknak, amelyet meg kell őriznünk. Nagy István egyetért azzal, hogy a mezőgazdaságnak is hozzá kell járulnia a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Ezt azonban úgy kell megvalósítani, hogy az lehetőséget és ne teljesíthetetlen terhet jelentsen az ágazat szereplőinek. Hozzátette: Magyarország számára kizárólag jól átgondolt, az európai mezőgazdaság számára reálisan teljesíthető feltételeket tartalmazó új szabályok és célok fogadhatók el.

A tárcavezető alapvetőnek tartja, hogy hatástanulmányok kapcsolódjanak a stratégiákhoz. Felelős döntést ugyanis kizárólag olyan vizsgálatok alapján lehet meghozni, amelyek a várható hatásokat megfelelően elemzik. Kifejtette: olyan döntést kell meghozni, amely úgy ösztönözi az európai agrárium fenntarthatóbbá válását, hogy közben annak versenyképességét is megtartja. A miniszter szerint a Zöld Megállapodásban foglaltak végrehajtása nagyban függ majd attól is, hogy mekkora költségvetés áll rendelkezésre a Közös Agrárpolitika számára. Magyarország álláspontja egyértelmű: nem várhatjuk el azt, hogy az uniós mezőgazdasági termelők egyre több feladatot teljesítsenek úgy, hogy közben csökkennek a támogatásaik. Ambiciózus zöld célokhoz, kellően ambiciózus költségvetés szükséges – emelte ki a tárcavezető.

Hangsúlyozta: az Európai Bizottság által kitűzött célok az európai agrárium versenyképességét veszélyeztethetik. Egyúttal megnyitják az utat a harmadik országokban jelentős környezeti károk mellett, nem fenntartható módon előállított és éppen ezért alacsonyabb árfekvésű termékek előtt. Másrészről nincs olyan nemzetközi előírás jelenleg, amely alapján a harmadik országok mezőgazdasági termelői kötelezhetőek lennének akár csak az európait közelítő környezeti- és klímavédelmi követelmények betartására – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Forrás: AM Sajtóiroda