fbpx

„A gazdáknak a megbízhatóság legalább olyan fontos, mint a technológia”

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 07.
A MF gyár, melynek gyökeri egészen 1847-ig Kanadáig nyúlnak vissza, idén ünnepli az MH-20 – mint a világ első önjáró kombájnja – bevezetésének 75. évfordulóját.
Napjainkban a Massey Ferguson továbbra is úttörő a gondolkodásban.
A gazdákkal való szoros együttműködés sok éves tapasztalata is arra ösztönzi őket, hogy új berendezéseket fejlesszenek annak érdekében, hogy megfeleljenek a ma és a holnap kihívásainak.
A vállalat élvezi a lehetőséget, hogy az új ötletek és technikák katalizátora lehet, ahogy az volt már oly sokszor a múltban is.

Tudnivalók az AGCO-ról

Az AGCO, a világ egyik vezető mezőgazdasági vállalata, mely mezőgazdasági gépek tervezésére, gyártására és forgalmazására fókuszál.
AGCO a hatékonyabb gazdálkodást támogatja a teljes traktorsorral, kombájnokkal, széna szerszámokkal, permetezőkkel, takarmánykeverőkkel, talajműveléssel, eszközökkel, gabonatárolókkal, fehérje termelési rendszerekkel, valamint a hozzájuk kapcsolódó alkatrészekkel.
Az AGCO termékek értékesítése négy jelentős gépmárkán keresztül történik, amelyek közül az egyik legmeghatározóbb a Massey Ferguson.
Világszerte 3.150 független kereskedő és több mint 140 ország viszonteladója forgalmazza az AGCO termékeit, amely viszonteladók közül Európai szinten is az egyik legjobb értékesítő az Austro Diesel.
A minősített vásárlóknak az AGCO Finance kiskereskedelmi finanszírozás is rendelkezésére áll.
Az AGCO-t 1990-ben alapították, központja Duluth, Georgia, USA. 2012-ben, az AGCO nettó árbevétele 10,0 milliárd dollár volt.

A Fuse technológia

A Fuse technológia egy könnyen érthető, precíziós gazdálkodás technológiai megközelítés és egy egységes, globális precíziós gazdálkodási kezdeményezés.
Nem egy termék stratégia a Fuse technológia, hanem egy üzleti stratégia.
Magában foglalja azokat a technológiai termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat, amelyek középpontjában a mezőgazdasági tevékenység fejlesztése áll.
Ez egy elkötelezettség az ügyfelek felé, hogy olyan megoldásokat nyújtson, melyek optimalizálják, összehangolják és zökkenőmentesen összekapcsolják a gépeket és a gazdaságukat.
Azáltal, hogy a termelők a megfelelő eszközökhöz, megoldásokhoz és támogatáshoz jutnak, okosabban gazdálkodhatnak.
Az AGCO család márkáin keresztül megoldásokat biztosítson a hatékonyabb működéshez a Fuse technológia.
 Úgy tervezték, hogy segítsen kezelni az emelkedő költségeket a leghatékonyabb inputok alkalmazásával, továbbá biztosítsa azokat a technológiai megoldásokat, amelyek segítenek maximalizálni a hozamot.
A Fuse arra is összpontosít, hogy összekösse a felhasználót a műveletekkel, a megbízható szolgáltatóival és gépeivel, így a gazdaság logisztikáját optimalizálhassa, az eszközöket hatékonyabban kezelhesse, és a műveletek adatait megoszthassa a kulcsfontosságú partnereivel és tanácsadóival.
A rendszer által tárolt adatotokat az AGCO természetesen csak a gazda hozzájárulásával használhatja.
Az AGCO támogatással és képzéssel biztosítja, hogy a globális kereskedői hálózatnak rendelkezésére álljanak azok az eszközök és támogatás, melyekkel segíteni tudnak a Fuse technológia megvalósításában és optimalizálásában.

Az aratás új generációja

„Az ipar legmegbízhatóbb BETAKARÍTÁSI ÜZLETI PARTNERE akarunk lenni.” – mondta Eric Hansotia alelnök.
„Ezt csak úgy érhetjük el, ha mindenben, amit csinálunk, a KIVÁLÓT célozzuk meg.”
Az európai gyárban, ami Breganze-ban, Olaszországban található, 2013-ban 1.200 db gépet terveznek legyártani, amiből 380 MF.
A gyárlátogatások különösen a kombájn üzletben nagyon fontosak, mert a gazdák megtapasztalhatják, érezhetik, hogyan készül a gépük, mennyire vigyáznak rá, hogyan kel életre.
Megérinthetik és láthatják a gép magas minőségét.
Új látogatói központot építettek, melynek neve: AgriDome, ahová 2014-ben 3500 látogatót várnak majd.
Fejlesztések a gyárban: az összeszerelő sor, a teljesen automata hegesztő robot, valamint az új festési szisztéma, mely a legmodernebb festőrendszer a kombájngyártásban.
Utóbbi sokmillió dolláros befektetés volt.
Új kereskedelmi és aratási szerviz-épület is van, továbbá új területeket is vásároltak a rendelések kiszállításához, hogy ezzel is biztosítsák a magas minőséget.

„MAGASRA TESSZÜK A LÉCET, A KIVÁLÓSÁG LEGMAGASABB SZINTJÉRE”

Szállítási védőburkolatok

Az első és jelenleg az egyetlen gyártó ebben az iparágban, aki az új kombájnjait egy exkluzív időjárásálló huzattal védi a téli szállítások során a sérülések elkerülésére.

„A BETAKARÍTÁS A MINDENÜNK”

Kombájnok – könyörtelen haladás

2011-ben vezették be az MF Activa S Utility közepes kategóriás kombájnt, majd 2012-ben Skyline fülkével és ParaLevel hegyikombájn opcióval az MF Beta kombájnt.
2013-ban a MF BETA egyes országokban kibővül az új MF 7360Pl-i verzióval, ahol az i jelentése: integrálható az MF 7360 PLI-hez.
  • 5 szalmarázóládás kivitel ParaLevel hegyikombájn funkcióval 20% lejtésszög kiegyenlítésig,
  • Hátsó tengely szintezés akár 30%-ig,
  • Szabványos 4WD hajtáslánc.

Az új MF Delta és MF Centora sorozat jellemzői:

  • 3 modell automatikus vágóasztal magasság szabályzással,
  • MF 7380 / MF 7382 – 8 szalmarázós Centora,
  • MF 9380 – hibrid technológiás Delta,
  • 12.500 literes magtartályig (10.500 AL),
  • Új Skyline fülke,
  • Tier 4 motorok az AGCOPOWER-től,
  • MF 7380 Centora – 379 LE / MF 7382- 404 LE,
  • MF 9380 Delta 496 LE,
  • Új generációs 10,74m PowerFlow vágóasztal az MF 9380 Deltához,
  • SuperFlow gyűjtőcsiga – teljes szélességű bedobó ujjak,
  • 41%-kal nagyobb hasznos felület, mint a legközelebbi versenytársé,
  • Legegyszerűbb csigabeállítás,
  • Két oldalról csavarral felfogatott kettős recézésű kaszaszerkezet,
  • Akár 15%-os teljesítmény-növekedés.

Cséplés-választék és teljesítmény

MF Centora kombájn:

Az egyedülálló 8 szalmarázóládás rendszer (az eredeti 6-hoz képest) akár 33%-kal is nagyobb hatékonysággal dolgozik.
A gyengéd leválasztás, az alacsony teljesítményigény és ezért a kevesebb üzemanyag pedig tökéletesen bálázható állapotban hagyja a szalmát.

MF Delta kombájn:

Az MF Delta hibrid kombájn a következő szezontól még többet kínál.
Új az MF Delta sorozatnál, hogy a dobkosarat 40 mm-ig ki lehet nyitni.
A Delta-kombájn behordó szalagjai óránként akár 100 tonnát szállíthatnak – még a legnagyobb fajsúlyú szemekből is korlátozások nélkül. Ennek a rendszernek nagy előnye a kíméletes szalmakezelés.
Magkezelés
  • 4 különböző ürítési kombináció a különböző asztalméretekhez
  • 12.500 literes magtartály kapacitás, 120 l/mp ürítési sebesség
  • A ferdefelhordónak 50%-kal nagyobb a teljesítménye, mint a korábbi modelleknek, hogy megbirkózzon a megnövekedett kapacitással.
  • Időjárásálló magtartályfedelek
Újdonságok a kezelőnek:
A Skyline fülke egyszerűen speciális, nagyon csöndes, a legmodernebb kialakítású, tágas, optimális láthatóságot biztosít és kezelőbarát.
Minőségellenőrzés – egyszerűen:
Powergrip kar ujjhegyérintésű szinte impulzusmeghajtással, TechTouch terminál a teljes ellenőrzéshez, hátsó kamera a nagyobb láthatóság érdekében.
Jellemzők:
  • Hozam hozzárendelési képesség
  • Gép teljesítményének mérőszámai
  • Adatátvitel – TECHDATA PRO
  • Beépített Auto-Guide xls
ATRAK gumihevederes alacsony-talajnyomású rendszer
660 mm, teljes közúti közlekedési szélesség kevesebb, mint 3,5 m
Integrált gumi felfüggesztési rendszer
Progresszív integrált blokk felfüggesztés: egyszerű, de hatékony a zökkenőmentes működéshez.

„A GAZDÁK VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGET AKARNAK!”

Az új MF Delta és MF Centora a teljesítményre és a szalma minőségére egyaránt választási lehetőséget kínál az ügyfeleknek.
A MF kombájn kínálata soha nem volt ilyen erős, márkakereskedői hálózata is egyre nagyobb bizalomnak örvend és magas színvonalú szolgáltatást biztosít ügyfeleinek.

MF 5600 sorozat

MF 5611 – MF 5612 – MF 5613
Bevezetésre került az új 4 hengeres modell.
Rendkívül sokoldalú és többféle alkalmazhatóságú traktor az állatállománytól a szántóföldi ágazatokig.
Mindegyik traktor lejtős motorháztetejű. Különleges modellek, hogy minden szegmensnek megfeleljenek.
Az új, teljes MF 5600 sorozat 2013-tól elérhető.
6 féle Dyna-4 modell
3 hengeres MF 5608 85 LE
MF 5609 95 LE
MF 5610 105 LE
4 hengeres MF 5611 110 LE Új modellek
MF 5612 120 LE
MF 5613 130 LE
3 féle Dyna-6 modell
4 hengeres MF 5611 110 LE Új modellek
MF 5612 120 LE
MF 5613 130 LE

3 és 4 hengeres, lejtős motorháztetejű traktorok 85-130 LE

Új motor
  • AGCO Power 44AWIC
  • 4 hengeres, 4,4 literes
  • 3b környezetvédeli fokozat besorolás
  • Hengerenként 4 szelepes
  • Common rail
  • Viszkosztatikus ventilátor
  • 120 amp váltóáramú generátor (175 amp opció)
  • SCR károsanyag-kibocsátás ellenőrzés
  • Öntvény olajteknő (tartalmazza a rögzítési pontot az első felfüggesztéshez)
Új mellső emelőmű
  • 100% MF tervezés
  • Teljesen integrálva a traktorba, maximalizálja a hasmagasságot, az elfordulási szöget, a szög oszcillációt és a kényelmet
Új hidraulika
  • A hátsó kiadószelepek új elrendezése
  • Új homlokrakodó rendszer
  • Elektronikus mellső kiadószelep
  • Elektronikus joystick
  • Választható hidraulika átfolyási sebességek
  • 58 l/perc vagy 100 l/perc nyílt központ vagy 110 l/perc zárt központ

MF 5600 sorozat – a rakodó traktor

Főbb jellemzők:
  • Jól látható motorháztető
  • Beépített rakodó kivitel
  • Beépített hidraulika
  • Joystickek
  • mechanikus és elektronikus
  • irányváltó gomb
  • irányváltás agresszivitás állítás
  • 3. és 4. programozható funkció gombok
  • Visio tető
  • Kivételes manőverezhetőség
Új Massey Ferguson fülke ajánlat a MF 7600 modellből:
Panoráma fülke az Essential verziókban az MF 5600, MF 6600 és természetesen az MF 7600 modellekhez is. Jellemzői: biztonsági ablak, plexiüveg anyag.
MF 9000 sorozat – teleszkópos rakodók
4 Modell: MF 9205, MF 9306, MF 9407 és MF 9407 S
Kockabálázók:
A nagy kockabálázók új választéka: MF 2200 sorozat
Az új bálázó kis körfogatú bálákhoz: MF 1840
A Massey Ferguson által gyártott termékeket a gyakorlati bemutatón volt szerencsénk működés közben is megtekinteni, sőt kipróbálni is.
A nagyközönség pedig Hannoverben, az Agritechnikán ismerkedhet meg közelebbről az újdonságokkal, 2013 novemberében.