A helyi szövetkezetnél vásárolt esztergapaddal léptünk nagyot hajdanán

„30 évvel ezelőtt volt egy álmom, és belevágtam. Voltak hullámvölgyek, könnyebb és nehezebb időszakok, de ez az élet velejárója. Ne álmodd az életed, éld az álmaid! – én ezt tettem, és ma már gyermekeim is velem együtt élik meg. Én többet nem is kérhetnék, megvalósultak az álmaim.” Interjú Gubacsi Imrével, a 30 éves Omikron Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével.

Röviddel a rendszerváltás után, milyen ötlettel és előzményekkel alapította vállalkozását?

– 1971-ben a kecskeméti Mezőgép Vállalatnál kezdtem el dolgozni, ahonnan a TÖVÁL-hoz kerültem át. Három évvel később bevonultam katonának, sorkatonai szolgálatomat Ercsiben töltöttem egy hidász alakulatnál, ahol gépkocsivezetőként a pontonhidak elemeit szállítottam, vagy a gépjárműszervizben dolgoztam. Leszerelésem után visszamentem a TÖVÁL-hoz, szerkezetlakatosként ott maradtam egészen 1982-ig. Egy volt kollégám – aki már korábban elkezdett kisiparosként dolgozni – elhívott a vállalattól, és pár hónap elteltével, 1984-ben önállósítottam magam. Iparengedélyem birtokában eleinte lakossági szolgáltatással indultam, különböző kerítéselemeket, csigalépcsőket gyártottam, emellett pedig a kecskeméti Mezőgép Vállalatnak is végeztem bérmunkákat. Hamarosan kiderült, hogy a megrendeléseket nem győzöm egyedül, így magam mellé vettem egy társat, és ettől kezdve komolyabb bérmunkákat is vállaltunk, más cégeknek is bedolgoztunk. 1989-es év végén alapítottam az Omikron Kft-t, gépgyártási céllal, mert a Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdasági gépgyártásba kívántam bekapcsolódni. A ’90-es évek elején talajművelő gépek fejlesztésébe kezdtem, ezek gyártásával, forgalmazásával indultunk meg, három alkalmazottal, a családi házuknál kialakított műhelyben. 1992-ben léptünk nagyot előre: a helyi szövetkezetnél vásároltunk egy esztergapadot, és bérbe vettük hozzá a telephelyet is. Akkor két csarnok és egy romos raktár állt a területen, azóta azonban nem csak ezeket tettük rendbe, hanem 1994ben megvéve az ingatlant, újabb két csarnokot, raktárat építettünk. 2014-ben megvásároltuk a telephellyel szemben lévő ingatlant, az ott álló családi házból elkészült az irodaépület, és a kényesebb alkatrészek tárolására új raktárakat is építettünk. Ma átlagosan 25 kolléga dolgozik a vállalkozásnál. Jónéhány hazai és külföldi beszállítóval dolgozunk, évi 500-600 tonnányi fémet használunk fel, a legfejlettebb technológiákat – pl. a festési eljárásban az elektrosztatikus porbeégetést – alkalmazzuk, ami a magyar mezőgépgyártásban egyedinek mondható.


Gubacsi Imre ügyvezető tulajdonos

Az önökkel egykorú cégek a generációváltást élik, küzdik épp. Önöknél több Gubacsi nevet is látunk a vezetésben, ezek szerint ez tudatos és talán folyamatos is lehetett. Szívesen csatlakoztak a fiatalok?

– Az, hogy szívesen csatlakoztak-e, azt tőlük kellene megkérdezni, de ahogy én látom, szívesen és önszántukból kezdtek el dolgozni az Omikronnál. 1977-ben született első leánygyermekem, Szilvia, a cégben pénzügyi, könyvelési feladatokat lát el, 1980-ban született Imre fiam, kereskedelmi vezetőként hozzá tartozik az anyagbeszerzés egy része, főként az alkatrészbeszerzés, ill. a kereskedelem másik oldala, a késztermékek értékesítése is, amit ma már részben saját webáruházunkon keresztül működtet. 1986-ban született második leánygyermekem, Melinda, ő főleg a marketing területén tevékenykedik. A családban jól működik a munkamegosztás, úgy érzem. Persze büszkeséggel tölt el, hogy gyermekeim tovább viszik a céget, ezzel is megőrizve és folytatva az álmomat.

Mit tanácsolna a most kezdő gépgyártóknak, tervezőknek? Vágjanak bele? Van perspektívája a hazai gépgyártásnak a multik mellett?

– Ahhoz, hogy valaki belevágjon a vállalkozásba, kell egyfajta merészség, kockázatvállalási hajlandóság és kitartás, hiszen biztos, hogy minden vállalkozás életében lesz egy mélypont, amit egyszerűen bírni kell idegrendszerrel. A siker eléréséhez legfontosabb a kitartás, el kell határozni, melyik lesz az ember életében az az irány, amiben ki tud teljesedni. Ha abba belead apait-anyait, fáradhatatlanul dolgozik, akkor sok munkát befektetve elérheti a célul kitűzött eredményeket. Mindehhez nélkülözhetetlen, hogy legyen mögötte egy támogató, biztos családi háttér.

Az előbb elmondottak alapján, ha ezek megvannak, úgy gondolom, hogy van perspektívája a hazai gépgyártásnak még a multi gépgyártók és -forgalmazók mellett is. De mindezt csak úgy érdemes csinálni, ha becsülettel, odaadással dolgozik az ember. Kiváló minőségű alapanyagokat, alkatrészeket használ fel, hogy ha legközelebb találkozik az eladó a vevőjével, az baráti találkozás lehessen. Természetesen emberek vagyunk, ebből kifolyólag hibázhatunk, de a hibákat ismerjük el, és a lehető leggördülékenyebben oldjuk meg!


A legfiatalabb és legkedvesebb: a folyékony műtrágya kijuttatására alkalmas kultivátor

Három évtized alatt sok terv születhetett azon az asztalon. Van, amelyikhez jobban kötődik? És visszaigazolta a piac, hogy a kedvenc lett a legkeresettebb?

– Mindegyik termékünket „szeretem”, mert ezek a mi fejlesztéseink. Szó mi szó, a kedvenc, és a legkeresettebb a sorközművelő kultivátor. Ezt a gépcsaládot 1993-tól gyártjuk, eleinte 3, 4 és 6, ma már 8 és 12 soros kivitelben is, majd megalkottuk a szilárd műtrágyaszórós változatot, többféle változatban. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a cégünk által eladott sorközművelők száma meghaladja a 2000 db-ot. Ez köszönhető a minőségnek, illetve a jó ár-érték aránynak, amelybe besegít a folyamatos fejlesztés. Van egy régi mondás: a kultivátorozás felér egy jó esővel. Tehát a kultivátorozás talajnedvesség-megőrző és gyomirtó hatása mindenki számára ismert. Mindezt fokozhatjuk, ugye, szilárd műtrágya kijuttatásával, de csak akkor tökéletes, ha van megfelelő mennyiségű csapadék a felszívódáshoz. A szárazság, sőt, klímaváltozás idején viszont az igazán tökéletes megoldást a folyékony műtrágya kijuttatása jelentheti. A folyékony műtrágyát ki lehet juttatni a levélre, gyors hatást elérve, illetve a talajba, azonnal betakarva a párolgási veszteség minimalizálása érdekében. Ennek a gondolatnak a mentén fejlesztettük tovább a kultivátorunkat, és 5 évvel ezelőtt megszületett a folyékony műtrágya kijuttatására alkalmas változat.

A gép felszerelhető mindkét kijuttatási rendszerrel, így a felhasználó igénye szerinti kijuttatási módot választhatja. A kijuttatott mennyiségek Bravo számítógéppel szabályozottak, kerékre szerelt jeladóval, sebességarányos kijuttatás biztosított. A gép 60 litertől 420 liter/ha mennyiségig nagy pontossággal beállítható, a számítógépen tárolt adatok fontos információval szolgálnak a felhasználó részére. Folyékony nitrosol adaptereink tartálya nagy szilárdságú, rotációs technológiával készült műanyag tartály, mely 660 és 1100 literes változatban is elérhető. Mivel az idő is egy befektetett érték, ezzel is takarékoskodtunk: a kijuttatásra használt szivattyú önfeltöltésre is alkalmas.

30 év után mi lehet a kihívás? Vannak új tervek a fiókban?

– Kihívás mindig volt, és lesz is. Igazodni kell nemcsak a mai trendekhez, hanem az időjárási viszonyokhoz, talajadottságokhoz is. Mindent figyelembe kell venni egy-egy gép továbbfejlesztésénél. Ilyen például a már említett folyékonyműtrágya-kijuttatós kultivátor. Ezt a gépet folyamatosan, még most is fejlesztjük, természetesen úgy, hogy a régebbi gépeknél is lehessen alkalmazni. Persze új gép is van a tarsolyban, de ennek még titokban marad a kiléte.

folyékony műtrágya gépgyártó kultivátor műtrágyázás Omikron sorközművelő talajművelés tartály
..