A jó magágy kialakításának feltételrendszere

A csírázáskor, keléskor, valamint a növény kezdeti fejlődésekor a talaj felső 10 cm-es rétegének állapota a döntő, később pedig növényfajtól függően, a 35-45 cm mélységű talajzóna szerkezete határozza meg a talaj nedvesség-, hő- és levegőforgalmát, ezen keresztül pedig a gyökérfejlődést. Az új generációs, nagy csoroszlyanyomással rendelkező, magágykészítő vetőgépek megjelenése gyökeresen megváltoztatta a magágykészítés folyamatával szemben támasztott elvárásokat. Ma már nem a vetőgépnek, hanem a növénynek és a klímavédelemnek megfelelő magágyat kell készíteni.

Művelés – a talajnedvességhez igazítva

A növény számára kedvező magágy alapjait már a tarlómunkák, az alapművelés és annak elmunkálása során kell lefektetnünk. A sekély, mulcshagyó, lezárt felszínű tarlóhántás, majd az azt követő tarlóápolás alapvetően meghatározza, hogy az alapművelést milyen minőségben és mennyi energia felhasználásával tudjuk elvégezni. A tarlófázisban a talaj megújul, biológiai folyamatai felélénkülnek, átmegy az ún. beéredés folyamatán, melynek eredményeképpen nyirkossá, kedvező (morzsás) szerkezetűvé válik, azaz jó minőségben, okszerű/indokolt energia felhasználás mellett művelhető. A talaj nedvességállapotához jól időzített alapművelés, függetlenül annak módjától – azaz, hogy szántással vagy forgatás nélkül végezzük el – alakítja ki a növény számára kedvező és szükséges mélységű lazultságot, lazult réteget. A talaj lazultságával, a lazult réteg mélységével szembeni igény tekintetében vannak ugyan különbségek az egyes növényfajok között, viszont már korántsem tartható az a korábbi álláspont, hogy vannak mélyebb művelést igénylő gazdasági növények, míg egyesek a sekélyművelést alkalmazva is sikeresen termeszthetők. A talaj tömörödése, a művelőtalpak jelenléte megakadályozza a felszínre érkező csapadék talajba szivárgását, valamint a talajnedvesség mélyebb rétegekből történő felfelé irányuló mozgását. Az előbbi miatt felszíni vízpangások keletkeznek, míg az utóbbi a növényállomány aszályérzékenységét fokozza. Minél közelebb van a káros talpréteg a felszínhez, annál sekélyebben a gyökerezési mélység, és annál kevesebb a talajban tárolható víz mennyisége, azaz annál nagyobb a termesztési kockázat. Általánosságban fogadjuk el azt, hogy a 35-45 cm mélyen lazult talaj, csekély, alig kimutatható klímakár-kockázatot jelent, azaz biztonságosan alapozza meg a növénytermesztés sikerességét.

A síktárcsás porhanyító kisebb kockázattal használható elmunkáló eszköz, mint a hagyományos tárcsa.

Őszi szántások őszi elmunkálása

Az alapműveléssel létrehozott lazult talajállapot közvetlenül nem alkalmas vetésre, hiszen térfogattömege, pórustere túlságosan nagy, ezért kellő mértékben tömörödnie (tömöríteni) kell, továbbá elő kell segíteni a nedvességkülönbségek kiegyenlítődését és a biológia folyamatok felélénkülését is. Az alapművelés elmunkálása ezért egyengetést, porhanyítást, felületcsökkentést és bizonyos esetekben tömörítést (nyári alapművelések) jelent. Az őszi szántások őszi elmunkálása sok gazdálkodó számára még ma is nehezen értelmezhető, a gyakorlatba „nehezen” átültethető feladatot jelent, amelynek hátterében megint csak egy idejét múlt korábbi nézet áll, mégpedig a „hófogásra” alkalmas, téli csapadékot befogadó, barázdában hagyott felszín. A klímaváltozás enyhébb, csapadékosabb teleket hozott, a kevés hó, viszont az annál több szeles nap miatt fontos a felület csökkentése, a felszín tömörítése nélkül. Kivétel természetesen van, a szél- és vízeróziónak kitett, eliszapolódásra hajlamos talajokat nem kell elmunkálni, ugyanígy a későn, nedves állapotban szántott talajokat sem, ahol az elmunkálás csak tovább fokozná a szántással már egyébként is létrehozott talajállapot hibákat. Alacsony szervesanyag-tartalmú, gyorsan ülepedő, de megkímélt szerkezetű talajok omlékonyságuk révén szintén szükségtelenné teszik az elmunkálást, a felesleges talajterhelést.

A simító alkalmazásának kockázata

A talaj elmunkálhatóságát egy egyszerű, ún. tenyérpróbával dönthetjük el, miszerint ha a 20 cm-es rétegből vett talaj morzsálható, akkor elművelhető. Az ősszel egyengetett talajok táblaszinten egyformán nedvesednek át a téli félév során, tavasszal pedig egyformán szikkadnak, ami a nedvesség tartalom szempontjából egyöntetű talaj kialakítása miatt fontos. A tavasszal több lépcsőben kelő növényállomány okát kutatva ez jusson elsőként eszünkben, és ne feltétlenül a vetőgép műszaki meghibásodására, vagy a gépkezelő mulasztására gondoljunk. A barázdában hagyott szántás elmunkálására még ma is sokan használnak simítót, ami a hagyományos tárcsa mellett az egyik legkártékonyabb eszköz a talajszerkezetre nézve. A simító a barázdaszelet ormain lévő szárazabb talajt (főként fagymorzsa) a mélyedésekbe húzza, az alatta lévő nedvesebb részeket pedig elkeni, és ezzel az eltérő nedvesség tartalmú frakciókat összekeveri. Ez a nedvességkülönbség vetésre már nem egyenlítődik ki, így a csírázás feltételei táblaszinten nem lesznek egyformák. A szántáselmunkálás hagyományos eszközei csak szűk talajnedvesség-intervallumban használhatók, a fogasboronát nyirkos talajon legfeljebb kényszerűségből, a hagyományos tárcsát pedig egyáltalán ne használjuk! Helyettük a talaj nedvességállapota függvényében rugósszárú simító-henger kombinációt, henger nélküli magágykészítőt vagy rövidtárcsát válasszunk!

A szántás kockázatait jól szemléltetik a fent írottak, ezért is megfontolandó a forgatás mértékének csökkentése. Ebből a szempontból a kultivátoros alapművelés kisebb kockázatot hordoz magában, ugyanis az eszköz eleve áttelelésre alkalmas felületet hagy maga után, amit nem szükséges egyengetni, ráadásul a klímavédelem szempontjából elengedhetetlen felszíntakarás is biztosított a téli időszak alatt.

A rugósszárú simító széles intervallumban használható, páratlan porhanyító és egyengető eszköz.

Aprómorzsák a mag körül

A magágykészítés során az alapműveléssel és az elmunkálással létrehozott és fenntartott kedvező talajszerkezetet igazítjuk a vetés körülményeihez. A jó magágy nyirkos, ülepedett, gyommagvaktól mentes és morzsás szerkezetű. Mivel talaj agronómiai szerkezetét tekintve az aprómorzsa (0,25-0,5 mm) igen közel áll a porfrakcióhoz (<0,25 mm), felül kell bírálni azt a korábbi álláspontot is, miszerint a magágynak „aprómorzsásnak” kell lennie. Mivel a két frakció elhatárolása a gyakorló gazda számára szinte lehetetlen feladat, fogadjuk el azt, hogy csak a vetés mélységében, a mag körül legyenek aprómorzsák, a felszínen morzsás (2,5-10 mm), kisebb rögökkel (10-20 mm) változó talajállapot minden növény számára elégséges feltételt teremt. A vetősorok között ily módon kialakított érdes felszín védelmi szempontból is előnyösebb, hiszen a szél nem hordja el, a csapadék pedig nem iszapolja el a talajfelszínt. A magágyat lehetőség szerint minél kevesebb bolygatással és taposással kell kialakítani. A magágyalap legyen tömör, de ne túltömörített, az alatta lévő réteg pedig kellően lazult maradjon, biztosítsa a gyökérzet zavartalan fejlődését. Gyakori magágykészítési hiba a vetés mélységéig kiszárított, elporosított magágy, ami elsősorban nyárvégi és őszi vetéseknél fordul elő, főként akkor, amikor a magágykészítés több nappal megelőzi a vetést. Az őszi alapművelés és a magágykészítés hibáira utal, ha a vetőmagok eltérő mélységbe kerülnek, mert nincs vagy eltérő mélységű, tömörségű a magágyalap. Szintén ezekre a hiányosságokra vezethető vissza az eltérő nedvességű és aprózottságú magágy, mely lépcsős kelést eredményez. Általános szabály, hogy a magágykészítés mélysége soha ne haladja meg a vetés mélységét! A nem megfelelő eszközválasztás is magágyhibákhoz vezethet, ilyen például az ún. kompaktor típusú gépek használata nyirkos, nedves talajon, ami sekély – a gyökerezést gátló – tömörödés kialakulásához vezet. Nyirkos talajon a pálcás hengerboronával rendelkező kombinátorok jól alkalmazhatók, szármaradvány esetén pedig a forgóelemes magágykészítők is. Nedves talajon az ún. henger nélküli magágykészítők használata javasolt, ásóboronát, forgóboronát viszont kerüljük. A száraz tavaszokon és/vagy sekély, finom szerkezetű magágyakhoz a kompaktorok tűnnek megfelelő választásnak.

Szemnek talán nem a legtetszetősebb magágy, viszont felszínvédelem szempontjából tökéletes.

Dr. Kalmár Tibor