fbpx

Az igazi csapatmunka Párizsig repített

Írta: - 2017 május 11.

Már többször hírt adtunk a MezőgépÉSZek versenyről. Ezúttal a nyertesekkel, a hajdúböszörményi Széchényi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium „5. Ütem” csapatának tagjaival beszélgettünk nyereményükről, azaz a SIMA kiállításon tett látogatásukról.

Utazásuk után az iskolában készítettünk velük interjút a játékról, tapasztalataikról, élményeikről. Először Ficzere Róbert szakmai igazgató helyettestől kérdeztük meg, hogyan értékelte a diákok szereplését, és mennyire befolyásolja ez az első helyezés az iskolájuk hírnevét.

„Azt gondolom, óriási teljesítményt nyújtottak tanulóink a MezőgépÉSZek szakmai versenyen. A srácok apait- anyait beleadtak, hogy az ország legjobbjaiként végezzenek ezen a színvonalas rendezvényen. Lelkiismerettel és becsülettel helytálltak már az elődöntőben is. A kezdeti siker annyira felbuzdította az öt fiatalembert, hogy meg sem álltak az első helyig. Ezúton is gratulálok nekik!

Elért sikerüket és a hozzáállásukat követendő példaként állíthatjuk minden iskolánkban tanuló diák elé. Komoly motiváló erővel bírt, és egyben elismerés is számukra, hogy a médián keresztül az egész ország megismerhette a munkájukat és az elért eredményüket. Végezetül a jutalom sem maradt el, hiszen nagy dolognak tekinthetjük, hogy a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából középiskolás tanulóként a kijuthattak a Párizsba, egy ilyen nagyszabású tanulmányi útra.

Mindenképpen elismerően kell nyilatkoznom Gém Balázs fiatal gépésztanár kollégám munkájáról is, hiszen szakmai segítsége és felkészítő tevékenysége nélkül aligha érhettük volna el ezt a sikert.

A siker mindig a legjobb reklám egy iskola életében. Nagyszerű érzés volt látni a televízióban és a különböző médiumokban, hogy a tanulóink sikerét népszerűsítik és természetesen ezzel együtt iskolánk hírnevét öregbítik. Nemcsak Hajdúböszörményben, hanem az ország többi részéből is sokan gratuláltak a versenyen elért eredményhez. Felhívtuk magunkra a figyelmet, ami azt eredményezte, hogy nagy mezőgazdasági gépgyártók vezetői és képviselői is megkeresték iskolánkat. Bízunk benne, hogy ezekből a nemes kezdeményezésekből gyümölcsöző kapcsolat alakul ki és támogatókra talál iskolánk.”

Természetesen a felkészítő tanárok sincsenek ilyenkor könnyű helyzetben, hiszen 18-20 éves fiatalokat kell meggyőzniük arról, hogy miért is induljanak el egy ilyen versenyen. Gém Balázs gépésztanár egyetlen egy kérdést tett fel diákjainak: „Ki szeretné a franciaországi, SIMA mezőgazdasági gépkiállítást megtekinteni a helyszínen?!”, és innentől kezdve már csak a csapattagokat kellett kiválasztani. A csapat tagjai számára nagyon vonzó volt a főnyeremény, és szerették volna összemérni tudásukat más tanulókkal is és természetesen azért indultak, hogy a versenyt meg is nyerjék!

A többfordulós verseny majdnem négy hónapon keresztül zajlott, sok feladattal kellett szembenézniük, amíg eljutottak a döntőbe. „Nem volt olyan pillanat, hogy feladnánk, kitartottunk, mert megszerettük volna nyerni a versenyt. Feladni nem akartuk, mert kitartóak vagyunk. A verseny során inkább csalódottságat éreztünk, mikor visszaestünk a helyezésben”, mondta Kovács Krisztián és Molnár Bence a csapat két tagja. A döntőn már érezték, hogy akár meg is nyerhetik a versenyt és nagyon boldogok voltak, „az eredményhirdetés során, amikor kimondták a második helyezett csapat nevét, hisz ekkor tudtuk meg, hogy kitartó munkánk meghozta gyümölcsét és valóra vált legmerészebb álmunk, a játék megnyerése”, mondta Gém Balázs felkészítőtanár.

És, hogy milyen élményekkel is tértek haza a kiállításról?

Szakmai szempontból nagyon sok tapasztalatot szereztek, és nagyon sok céghez leszervezett bemutatókon is részt vettek, ahol a nemzetközi technológiákat is megismerhették. Több cég felajánlotta, hogy saját telephelyére várják a diákokat. Olyan jövőbeli technikákat is láthattak, mint pl. a fülke nélküli, önvezető traktor. A versenyzők közül többen először élhették át a repülés élményét és a kiállítás mellett arra is lehetőségük és idejük volt, hogy megtekintsék Párizs nevezetességeit, és gyönyörködjenek a város kultúrájában, szépségében.

Ezúton is gratulálunk az 5. Ütem csapatának (Felkészítőtanár: Gém Balázs, Csapattagok: Kovács Krisztián, Molnár Bence, Szabó István, Balsa Dávid és Simon Zoltán)!

A játékkal kapcsolatosan nagyon sok információt gyűjtöttünk a játékosoktól és a jövőben biztosan sokkal több gyakorlati feladatot fogunk a MezőgépÉSZek játék csapatai részére kialakítani. A verseny is bebizonyította, hogy nagyon tehetséges fiatalok vannak a szakmában. A rendezvény után több versenyző diákot is megkerestek tagjaink gyakorlati hely lehetőségével, illetve álláslehetőséggel. Az idei év őszén ismét elindítjuk versenyünket még több izgalmas feladattal és hatalmas nyereményekkel!

Várjuk az iskolai csapatok jelentkezését az idei évben is!

Forrás: Viczián Ágnes – MEGFOSZ
Képek: Gém Balázs, Benkő Norbert, Kereki Dávid