A kormány folytatja a harcot a magyar gazdák pénzéért

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 24.

A magyar kormány folytatja a harcot a magyar gazdák pénzéért. A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak közösen kell fellépniük a KAP-források megtartásáért és a gazdabarát, egyszerű szabályozásért, mondta Nagy István agrárminiszter a Didier Guillaume francia mezőgazdasági miniszterrel folytatott keddi kétoldalú megbeszélést követően Párizsban.

A találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy a KAP-forrásokat a jelenlegi szinten szükséges megtartani a 2020 utáni időszakban is. Ez azért fontos, hogy az európai gazdák versenyképesek maradhassanak a globális piacon. Nem kérhetünk többet a gazdáktól úgy, hogy közben csökkennek az uniós források, emelte ki a magyar tárcavezető. A kormány kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. A becslések szerint a magyar agrárium és magyar gazdák támogatását 25 százalékkal akarják csökkenteni.

A megfelelő KAP költségvetés mellett legalább olyan lényeges, hogy egyszerűbb legyen a források gazdákhoz történő eljuttatása. Csökkenteni kell az olyan uniós előírások számát, amelyek szükségtelenül bonyolítják a forrásokhoz történő hozzáférést. Nagy István és francia kollégája abban is egyetértettek, hogy az új KAP végrehajtási szabályainak valódi egyszerűsítést kell hozniuk mind a gazdák, mind pedig a kifizetésben közreműködő nemzeti hatóságok számára.

Az új 7 éves uniós költségvetés és a KAP jogszabályi javaslatok vitája ősszel folytatódik Brüsszelben, amelyek során Magyarország Franciaországgal és a V4-ekkel közösen határozott álláspontot fog képviselni az agrárforrások megtartása és a megfelelő KAP szabályozás elfogadása érdekében, adta hírül az AM Sajtóiroda.