fbpx

A kukorica drágult, de a folytatás bizonytalan

Írta: - 2016 május 04.

Budapest, 2016. május 3. – A kukoricaárak felfelé mozogtak a második negyedév kezdetével a világban, míg a búza ára összességében stabil maradt. A magyarországi történések is illeszkedtek a globális folyamatokba, ám a változások sokkal kisebbek voltak. A Magro Gabonaindexen (MGX) például alig láthatóan, egy százalékot sem elérő mértékben növekedett.

A március végi jelentős visszaesés után az április jobbára a kukorica drágulásáról szólt a világ jelentősebb határidős piacain. A hónap utolsó hetében aztán történt egy kisebb visszaesés, de összességében így is pozitívban zártak az árfolyamok. Chicagóban (CBOT/CME) 154 USD, Párizsban (MATIF/EURONEXT) 163 EUR környékén zárt a tonnánként számított fronthavi jegyzés, ami mintegy 11, illetve 7 százalékos erősödést jelent a megelőző havi záróárhoz képest. A változás oka az volt, hogy erősödött a keresleti oldal, másrészt pedig Brazíliában a nagy szárazság a várnál kisebb kukoricatermést valószínűsít.

A magyar árutőzsde egy ideig más utat járt be. Minimális forgalom mellett – 44 ezer forint környékén – jobbára stagnált a kukorica árfolyama, ám a hónap végére hirtelen ez is erősödni kezdett. Végül, 4 százalékos emelkedés után 45 800 forinton zárta a hónapot.

Ezzel szemben a hazai fizikai piacon – a külföldi árutőzsdék ármozgásaival ellentétesen – olcsóbb lett a termény és átlagosan 41,5 ezer forintról 40,5 ezer forintig jutott. A Magro.hu piactéren egészen pontosan 40 536 ezer forint volt a tonnánkénti átlagár. Nyugat-Magyarországon ettől 1-2 ezer forinttal drágábban, az Alföldön pedig ezer forinttal olcsóbban lehetett kukoricát vásárolni.

A búza ármozgása már sokkal kevésbé volt egyértelmű áprilisban. Chicagóban egy jó nagy vargabetű után a hónap végére a görbe lényegében visszatért a nyitóértékre, Párizsban pedig kis kilengések mellett egész hónapban oldalazott az árfolyam. A tengerentúlon valamivel 175 USD, a MATIF-on pedig 150 EUR fölött zártuk a hónapot.

A budapesti tőzsdén teljes érdektelenség mellett némileg drágult a búza: az étkezési búza 44 ezer forintig a takarmánybúza 42 ezer forintig erősödött.

Ezzel összhangban a prompt árakban is kisebb növekedést láthattunk. Az étkezési búzát minőségtől függően 45-46 ezer, a takarmánybúzát pedig 42 ezer forintért adták-vették.

A fenti adatok függvényében a folytatás bizonytalan. A búza mozgása eleve nem volt egyértelmű áprilisban, de nem látszik az sem, mi tartaná tartósan növekvő pályán a kukorica árát. Így inkább a stabilitás vagy kisebb változások várhatók a folytatásban.

További adatok megtekinthetők: http://www.magro.hu
Valamint az MGX: http://www.magro.hu/magro-gabona-index/