fbpx

A magyar vetőmagágazat stabilan ott van a világ élvonalában

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 07.

A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján. A rendezvényen első alkalommal adták a Vetőmag Szövetség-díjat, amelyet dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapott.

A hazai vetőmag szektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata. Szakmai színvonalát és eredményeit nemzetközileg is számon tartják, kimagasló exportteljesítménye, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági alátámasztását jelenti. Szakemberek generációinak tudása, szorgalma és odafigyelése építette fel ezt az elismertséget hangsúlyozta köszöntőjében dr. Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait és képviselte azt mindenfelé a nagyvilágban. A Vetőmag Szövetség fontos partnere az agrárkormányzatnak.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke előadásában kifejtette: – a mai Vetőmag Szövetség erős alapokon áll, ebben nagy szerepet játszott az alapító szakemberek elszánt, következetes munkája. A szektor magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őriznünk az ebből fakadó előnyöket és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét.

A hatóságokkal közösen eredményesen léptek fel a hamisított vetőmagok ellen, amelynek eredményeként szinte teljesen visszaszorultak az illegális tételek a magyar piacról. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen bonyolítják le az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezen kívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmag-használat erősítése érdekében és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén. A szervezet elnöke ismertette: az évente 1500 fajta vetőmagot előállító magyar ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Az ágazat főszereplői nemcsak a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, hanem jelentős mértékű – több mint 100 milliárd forintos – exporttevékenységet folytatnak. Ezzel Magyarország a világ élvonalában van. Takács Géza szerint a következő 25 évben egy rendkívül gyorsan változó környezetben, a klímaváltozás hatásaival számolva kell tovább dolgoznia a szakembereknek – foglalta össze Takács Géza, az elmúlt időszak eredményeiről.

Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében méltatta a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történek legsikeresebb – 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó – kongresszusát.

Kitűntetés

A Vetőmag Szövetség 2018-tól évente egy szakember munkássága előtt, kitüntető díjjal tiszteleg.  A Vetőmag Szövetség-díjat – Varga Dóra üvegművész alkotását – a jubileumi rendezvényen dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta.

Dr. Balikó Sándor Iregszemcsén kezdte pályáját 1974-ben, majd egy évvel később Bólyra került, ahol több évtizeden keresztül dolgozott a vetőmag-nemesítés és előállítás területén.  Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat magáénak a szántóföldi növények vetőmagtermesztése, kutatása és termeltetése területén. Kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője öt szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint két babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre. A jeles szakember alapító elnökségi tagja a Vetőmag Szövetségnek. Nevéhez számos fontos szakmai publikáció fűződik.

A rendezvényen dr. Feldman Zsolt az agrártárca nevében elismerő oklevelet adott át Michael Kellernek, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkárának a 2017-es budapesti Vetőmag Világkongresszus sikeres rendezéséért. Rajta kívül oklevelet kapott Ivan Ivanovics Kuzmin, a Független Államok Közössége Vetőmag Szövetségének elnöke a szektor területén kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként.

Összeállította:
Kalmár Nárcisz