fbpx

A MOSZ sérelmezi, hogy kihagyták az érdekegyezetésből

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 06.

Budapest, 2013. március 6., szerda (MTI) – A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) sérelmezi, hogy kihagyták az új földtörvénnyel kapcsolatos keddi, a vidékfejlesztési tárcánál lezajlott, a civilszervezetek képviselőivel tartott érdekegyezetésből – ezt közleményben tudatta az agrár-érdekképviselet szerdán az MTI-vel.

 

 

A MOSZ közleménye szerint „a minisztérium, az eddigi gyakorlatát követve, csak az általa kiválasztott szervezetekkel tudta le az illendő egyeztetést.”

Nem kapott viszont meghívást az egyeztetésre a termőföld közel felét használó társas vállalkozások érdekképviselete, a MOSZ.

„Talán azért, mert korábban részletesen elemezte a kormány törvényjavaslatát és kimutatta a mezőgazdasági termelésre, a vidéki foglalkoztatottságra várható negatív hatásait és nyomatékkal felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény következtében az élelmiszer árak drasztikusan növekedni fognak” – véli a MOSZ.

A közlemény megjegyzi: a MOSZ – annak ellenére, hogy eddig (szerinte) nem került sor érdemi egyeztetésre – fenntartja a tervezettel kapcsolatos észrevételeit és követeli azok figyelembe vételét.

Így többek között: elfogadhatatlan, hogy a földtulajdon-szerzésre jogosultak személyi körének néhány tízezer főre való leszűkítése leértékeli a termőföld tulajdont és ezzel vagyonvesztéssel sújtja a közel kétmillió tulajdonost.

„A MOSZ tiltakozik az ellen is, hogy a termőföld szerzésére egyedül jogosult földműves fogalmából a tervezet kizárja a mezőgazdaságban élethivatásszerűen dolgozó alkalmazottakat, akiknek nem lenne lehetőségük még minimális mértékű földtulajdon szerzésére sem” – közölték.

Emellett a jogállamisággal ellentétes az, hogy a tervezet önkényes mérlegelési, döntési lehetőséget adna az engedélyező állami szervnek – állítja a MOSZ.

Az agrár-érdekképviseletnél úgy gondolják, hogy „a társas vállalkozások földhasználatának irreálisan alacsony szintre (1200 hektár) való korlátozása kérdésessé teszi ezek életképességének fenntartását”.

Továbbá kritizálják azt is, hogy „a tervezet a társas vállalkozások számára foglalkoztatási kötelezettséget ír elő”.

A MOSZ közleményében hangsúlyozza a miniszter személyes felelősségét a törvénytervezetért.

 

MTI 2013. március 6.