fbpx

A környezettudatos gazdálkodás oktatásáról tanácskoztak Verőcén

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 06.

Verőce, 2013. március 6., szerda (MTI) – A környezettudatos gazdálkodás oktatása és a nemzetközi tangazdaságok rendszerébe való bekapcsolódás volt a témája a negyedik alkalommal megrendezett verőcei gazdatalálkozónak szerdán.

 

 

A mezőgazdasági vállalkozások fenntarthatóságát és azok környezettudatos működtetését segítő képzések, valamint a nemzetközi tangazdaságok rendszerében rejlő lehetőségek, ezen belül pedig a külföldi diákok magyarországi gazdaságokban történő fogadása állt annak a tanácskozásnak a középpontjában, melyet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Közép-magyarországi Agrár Szakképző Központ (KASZK) váci intézménye szervezett két nemzetközi projektben való részvétele alkalmából.

A tanácskozáson felszólalt Illés Zoltán, a VM környezetügyi államtitkára is, aki az MTI-nek elmondta: egyre környezettudatosabbak a gazdák, hiszen nem abban érdekeltek, hogy fölszámolják a tulajdonukat, elszennyezzék a földjüket s megsemmisítsék a továbbélés lehetőségét.

Mint fogalmazott, ezt a tudatosságot a családból hozzák, ugyanakkor oktatással is segíteni kell ennek érvényesülését és kialakulását.

Hozzátette: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter döntései alapján a minisztérium pénzzel is segíti a továbbképzést, illetve a tárcához tartozó iskolák fenntartását.

Az államtitkár kiemelte: az egyre erőteljesebb tudatossággal a lakosság élelmiszer-biztonsága is növekedhet, és az elérhető árú jó minőségű magyar termékek kiszoríthatják a külföldről érkező, sokszor élelmiszernek nem nevezhető árut.

Az Európai Bizottság Leonardo da Vinci programján keresztül megvalósuló C-TEST, illetve AQUAP projekt keretében a VM KASZK célja többek között egy online tanfolyam és egy kézikönyv létrehozása, valamint egy adatbázis megteremtése azon gazdaságok leírásával, amelyek külföldi diákok gyakorlati képzését vállalják.

 

MTI 2013. március 6.