fbpx

A NESTRO piacvezetőnek számít

Írta: Szerkesztőség - 2017 április 11.

A NESTRO® Lufttechnik GmbH a fennállásának 40. évében a 15 / G69 csarnokban mutatkozik be, most először egy kétszintes 192 m2-es kiállító standdal. A cég nagyobbrészt a szűrő- és felületkezelési technikáját mutatja be élőben és örül annak az újbóli megbízatásnak, hogy az összes „HOMAG-City” megmunkálógép működése során keletkező por elszívásához szükséges berendezéseket telepítheti. A por-, forgács-, festékköd elszívás területén a NESTRO piacvezetőnek számít ezért a kis- és nagyüzemi faiparban is teljes rendszermegoldásokat kínál. A növekvő követelményeknek – tekintettel az energiahatékonyságra és hangcsillapításra – a cég kompetens, átfogó tanácsadással és megfelelő technológiával tesz eleget.

Jelentős energiamegtakarítás valósítható meg berendezési oldalról a nagyhatékonyságú ventilátorok, motorok (IE3, IE4) és frekvenciaváltós ventilátorvezérlés alkalmazásával, illetve az elszívott levegő visszatáplálásával, valamint a visszatérő levegő hasznosításával a fűtéshez vagy a klimatizáláshoz. Ehhez néhány országban vannak támogatási lehetőségek, amiket maga a meglévő berendezések átalakítása – például szívott-nyomottból tiszta szívottá – tesz érdekessé. A zajkibocsátás is drasztikusan csökkenthető az optimális termék és berendezés kialakítással, valamint különböző szigetelési eljárások által. A kiállítást meglátogatók üzemelés közben számos felhasználást élőben láthatnak és értékelhetnek a NESTRO-nál.

NE 200 kompakt elszívó berendezés

Egy NE 200 a „HOMAG-City” táblafelosztó gép porát és forgácsát szívja el. Mivel minden NESTRO kompakt elszívó berendezés vákuumban dolgozik, – a ventilátor a szűrő után van telepítve – ez biztosítja a magas energiahatékonyságot és az abszolút portömörséget. Ezen kívül a vákuumos technológia csökkenti a szikra okozta tűzveszélyt, mivel a ventilátor járókereke nem érintkezik fém részecskékkel. Az üzemeltetés a maximális 72 dB(A) hangnyomásszinttel „olyan halk, mint a suttogás”, az MRI (gépekre vonatkozó irányelv szerint szabadtéren 1,0 m távolságban és 1,6 m magasságban; ENISO 11201 szerint, névleges légteljesítménynél anyagtranszport nélkül mérve) szerinti zajszint alapján. A porkoncentráció, ami a csarnok levegőjében marad 0,1 mg/m3 alatt marad.

NE 350 kompakt elszívó berendezés

Az NE 350 NESTRO kompakt elszívó berendezés a 9.500 m3/h-ás térfogatáramával a sikeres termékcsalád legerősebb tagja. A névleges térfogatárama 6.927 m3/h körül van 2.750 Pascal vákuumérték mellett, ami ideálissá teszi a faiparban való alkalmazását a nagysebességű megmunkálást lehetővé tévő CNCgépek vagy a nagyobb standard géppark elszívására, amelyben a különböző gépek egyidejű működése nagy légteljesítményt igényel. A BG által tanúsított kompakt elszívó felállítható a gépek közvetlen közelébe, valamint más – a porhoz kapcsolódó anyagok -, mint műanyag-, bőr-, papír vagy másfajta ipari porok szűrésére is alkalmas.

NFHSU 11/11-35 Szűrőház NBP C160 brikettáló géppel

A NESTRO vákuumos szűrőházzal kis helyen nagy szűrőfelület helyezhető el- és a leválasztott anyag napi tárolására alkalmazható.

A látogatók a 305 m2 szűrőfelülettel és két, egyenként 13.000 m3/h légmennyiséget elszívó ventilátorral felszerelt berendezésnél élőben láthatják, hogyan választja le, gyűjti össze, tárolja ki a faforgácsot és a faport, illetve hogyan dolgozza fel 60 mm átmérőjű briketté.

A számos HOMAG megmunkáló géptől, valamint a saját standdal rendelkező aprítótól elszívott anyagot az első csővezeték szállítja a szűrőházba.

9/4-30 Közbenső szűrőberendezés a visszatáplált levegő hasznosításával

A 15-ös csarnok nyugati frontja előtt kerül felállításra a több mint 8 m magas NESTRO 9/4-30 közbenső szűrőberendezés, amely a második csővezetéken keresztül további HOMAG megmunkáló gépek porát képes elszívni. Ennél a szűrőberendezésnél jól látható az egyes elemekből történő moduláris felépítés. Így gyakorlatilag az elszívási teljesítmény az ügyfelek számára egyedileg szabadon kialakítható, 4.000- től 150.000 m3/h-ig. Az itt alkalmazott 9-4-30-as kialakítás elemenként 77 m2 szűrőfelülettel rendelkezik. A három ventilátor akár 45.000 m3/h légteljesítményre képes. Az elszívó-torony kiemelkedő látványossága a NESTRO tipikus belső peremezéssel kialakított sima felületének köszönhető. A levegő újra visszavezetéssel kerül a csarnokba, felváltva ezzel a klímaberendezéseket és tartósan javítja a levegőminőséget (visszamaradó porkoncentráció <0,1 mg/m3).

NST 95 csiszolóállomás csiszolatporhoz – ÚJDONSÁG

Az NST 95 NESTRO csiszolóállomás 9.500 m3/h légteljesítményével a nagysikerű NST 75 „nagy testvére” akár 95%-os porleválasztási hatékonyságot eredményez 5400×3100 mm munkafelületen. Ez biztosítja a nagyon nagy munkadaraboknál a maximális szabad mozgást. A látogatók maguk is meggyőződhetnek arról, ahogyan a csiszolatpor a turbulencia és az irányított légáramlás segítségével hatékonyan megragad a könnyen tisztítható szűrőelemekben. A recirkulációs üzem energiaköltségeket takarít meg a felhasználónak és gondoskodik a munkahelyi szabályozás betartásához szükséges kellemes, huzatmentes beltéri klímáról.

NAST 24 csiszolóasztal csiszolatporhoz – ÚJDONSÁG

A NAST 24 NESTRO csiszolóasztal a 2000×1000 mm-es munkafelületével áthidalja a szakadékot a két elterjedt méret, a 16-os és a 28-as között, és most számos ügyfél kérésére felvették a szabványos terméklistára. Minden csiszolóasztalhoz tartozik hidraulikus asztalmagasság állító, pneumatikus berendezés a munka egyértelmű megkönnyítéséhez, valamint túlnyomásos elszívó csatlakozás a kézi szerszám elszíváshoz és a tisztításhoz.

NZL4 aprító

A NESTRO aprítója a hulladék ártalmatlanítási költségeket energianyeréssé alakítja át. NZL4-nél a forgó késtengely átalakított elrendezése gondoskodik az alacsony energiaszükségletről és lassú működése biztosítja a halk üzemmódot. Minden kopó alkatrész nagyon tartós, és ez által hosszú életű. A nagy kémlelő ablakon keresztül a látogatók megfigyelhetik a tengelyen lévő forgó kések és a fixen rögzített kések között az anyag (keményfa, puhafa és farostlemez) nagyhatékonyságú aprítását.

PAINTLINE-System a festékköd elszíváshoz

A felületkezelés elszívási igényeire a NESTRO a PAINTLINE-System-et kínálja három teljesítményosztályban 7.500-tól 24.500 m3/h légmennyiségig. A cég a standnál a közepes teljesítményosztályút mutatja be szemléltető üzemmódban. Mivel az oldószerek és a lakkok a nagy sűrűségük miatt a padlóra süllyednek, ezért a festékrészecskék egy folytonos, gyenge légáram keretében padlóközelben lesznek elszívva, majd megragadva a szűrőanyagban. A PAINTLINE-System folyamatos üzemben lehetővé teszi a lakkozásban az állandó magas minőséget az egyszerű kezelhetőség mellett. Minden ilyen rendszert a NESTRO az ügyfél követelményeinek és a helyi adottságoknak megfelelően egyedileg telepít. A különálló rendszerek szükség szerint modulként osztályozhatók.

Az 1977-ben alapított NESTRO® Lufttechnik GmbH ma az egyik legnagyobb elismert gyártója az elszívó és szűrőtechnikának, valamint az ehhez kapcsolódó fűtési technológiának, a felületkezelési, az osztályozó- és ártalmatlanító technológiáknak. Mintegy 180 dolgozóval gyárt és fejleszt az ügyfelek egyéni igényeinek megfelelően Németországban, Lengyelországban és Magyarországon.

A sajtótájékoztatóval kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk:

NESTRO Hungária Kft.
7630 Pécs, Házgyár utca 2.
Tel.: +36-72/216-461 | E-mail: [email protected]