A repcetermesztés talaj-előkészítésének és vetésének legfontosabb agrotechnikai elemei, eszközei

Ezek a növénynemesítéssel, technológiai- és műszaki fejlesztésekkel, illetve a termesztéstechnológiákkal kapcsolatos változások a repcetermesztés alapjait is lényegesen átformálták. A régebben még úgymond „megtűrt” repce mára már „sikernövény” lett, helye és szerepe a vetésforgóba, a termelés-szerkezetbe jól beilleszthető, gazdaságossága – megfelelő oda-/ráfigyelés mellett – elvitathatatlan.

 

 

 

1.kép Nehéz tárcsás borona (Omikron OMVT-6,2 NE)

 

Talajművelési rendszerek a repce termesztéstechnológiákhoz

A repce vetésszerkezetben (a vetésforgóban) elfoglalt helyét számos környezeti tényező befolyásolja (pl. a kártevők és a betegségek túlzott elszaporodása miatt a repcét önmaga után termeszteni nem javasolt.

Egymás utáni használatakor legalább 4 évenkénti periódus szükséges; őszi búza elővetemény után vigyázni kell egyes gabona gyomirtószerek utóhatására; stb.).

Ezért termesztéstechnológiai alapjai nagy körültekintést igényelnek.

Elővetemény igénye nem jelentős, termesztésének alapvető kívánalma, hogy magjai a korán betakarítható termények – hazánkban ez legelterjedtebben őszi búza/árpa – után kerüljenek a talajba.

A repce termesztése már az elővetemény szakszerű – minél kisebb szemveszteséggel történő – betakarításával elkezdődik, mert a betakarításkor elhullatott magvak a későbbiekben gyomosítják a repcét.

A talaj-előkészítési munkák megkezdése előtt szükséges az elővetemény szalmájának begyűjtése is, nehogy a túl sok szerves maradvány a későbbiekben, a repce kelésekor (akár súlyos) gyökérfekély-kártételt okozzon.

A repce termesztéstechnológia egyik kritikus pontja a talaj-előkészítése, illetve annak gépi megvalósítása.

Valamennyi talaj-előkészítési eljárás (gépi munkaművelet) lényege a nedvesség megőrzés, a víztakarékos és vízmegőrző vetőágy kialakítás.

Kalászos elővetemény után, márpedig a repcék döntő többségének előveteményei a kalászosok, a nyári hőségek és az általánosnál kevesebb csapadék mellett még a rendelkezésre álló idő is kevés, hogy optimális talaj-előkészítést lehessen elvégezni.

 

 

 

2.kép Rövid tárcsás borona (Dal-Bo Maxidisc)

 

Hagyományos, forgatásos (szántásos) alapművelés

A repcetermelés hagyományos forgatásos („klasszikus” szántásos) talajművelési rendszereiben a talaj-előkészítés minden esetben a tarlóműveléssel, pontosabban a tarlóhántással kezdődik, amelynek széles körben elterjedt eszközei a tárcsás boronák.

Ezek a tárcsás talajművelő eszközök az alapművelés, tarlóhántás, szántáselmunkálás, talajápolás, vetőágy-készítés és vegyszerbekeverés alapgépeinek is tekinthetők, és különböző (2-12 m) munkaszélességekben állnak a termelők rendelkezésére.

A tarlóhántást sekélyen (6-12 cm, maximum 15 cm mélységben), mulcshagyó módon, az elővetemény betakarítását követően a legrövidebb időn belül szükséges elvégezni, és a talaj felszínét azonnal vissza is kell zárni!

A tarlóhántásra egységes szabályt kimondani nem lenne célszerű: minden évben, évjáratban a körülmények figyelembevételével kell ezt a talajművelési műveletet megszervezni és elvégezni.

Viszont alapszabály, hogy mindenképpen a talaj hasznosítható vízkészletének megőrzésére szükséges koncentrálni.

A tárcsás boronák tárcsaleveleinek átmérője, osztástávolsága és munkamélysége mellett, a tárcsalevelek fajlagos terheléséből (30-250 kg/db) adódó szakmai elnevezések (könnyű-; középnehéz-; nehéz- vagy szupernehéz tárcsás boronák).

A gépek különböző kötöttségű talajokon történő minőségi munkavégzésére is utalnak, ezért alkalmazásuknál, megválasztásuknál ezt is figyelembe kell venni.

A tárcsatagok elrendezése alapján egysoros (egyirányú), illetve kétsoros „V” és „X”, valamint párhuzamos elrendezésű ún. kompakt vagy rövid tárcsák különböztethetők meg.

Közülük – az újabb fejlesztésű –, a két sorban, párhuzamos elrendezésű, de ellentétes szögállású tárcsatagokkal ellátott rövid tárcsás boronák használhatók a legkedvezőbb munkaminőséggel, területteljesítménnyel és ezáltal a legjobb eredményességgel.

Ezek a kompakt tárcsák mindegyike már rögtörő-tömörítő hengerekkel (hengersorokkal) is ellátott, így velük a megfelelő minőségű talajlezárás a tarló hántásával egy menetben, jó munkaminőséggel elvégezhető.

Amennyiben a régebbi konstrukciójú tárcsás boroná(k)hoz talajlezáró elem (pl.: gyűrűs-, profilos-, pálcás-, stb. henger) nincs hozzákapcsolva, úgy a hántott tarló azonnali visszatömörítését, lezárását – ez által a nyári talajnedvesség megőrzését – egy külön menetben üzemeltetett (pl. gyűrűs) hengerezéssel szükséges biztosítani.

Könnyebb művelésű talajokon a tarlóhántásra – az utóbbi időben egyre népszerűbbé váltak – a különböző ásóboronák is, amelyek (természetesen kiegészítő tömörítő-talajlezáró hengerekkel kapcsoltan) megfelelő munkaminőséggel használhatók.

 

 

3.kép Váltva forgató eke szántáselmunkálóval (Lemken VariDiamant 10 + Variopack)

A tarlóhántást – a körülményektől függően, időben 2-4 héttel eltoltan – a tarló ápolása követi, amelyet ugyanazon (hengerboronás lezáró elemekkel felszerelt) középnehéz- és nehéz-, „V” vagy „X” elrendezésű, illetve a kompakt tárcsákkal lehet elvégezni.

A tarló ápolásakor is elkerülendő a művelés határán kialakuló tárcsatalp-réteg, és ezt a műveletet a tarlóhántásnál néhány centiméterrel mélyebben szükséges elvégezni.

Ügyelni kell az egyenletes talajfelszínképzésre és a megfelelő visszatömörítésre, a talaj nedvességmegőrző lezárására.

A tárcsás boronás tarlóhántás és tarlóápolás gépeinek munkasebessége 6-10 km/h (ásóboronák esetében 10-14 km/h) közötti értékekre javasolható.

A talaj-előkészítés munkaműveletei közben, az alapművelés előtt kell kiszállítani és kiszórni a foszfor (P) és kálium (K) alapműtrágyák teljes mennyiségét, valamint a nitrogén (N) műtrágyák 1/3-át, 1/4-ét.

Ezekre a műveletekre a függesztett vagy vontatott műtrágyaszóró gépek, ill. a tehergépkocsira szerelhető műtrágyaszóró felépítmények széles választéka használható.

A repce talajának alapművelése és a kiszórt alapműtrágyák talajba keverése a különböző kialakítású ágy- vagy váltva forgató ekékkel valósítható meg, amelyeket célszerű szántáselmunkáló (felszínelmunkáló) eszközökkel ellátni, és egy menetben az elmunkálást, ill. a talaj lezárását is elvégezni.

Szántásos (forgatásos) művelési mód esetén az alapművelés idejét a tarlóápolás utáni talaj „beéredés” és az időjárási körülmények határozzák meg, de ezt a műveletet a vetés előtt legalább 4-5 héttel szükséges lebonyolítani.

A szántás mélysége 20-25 cm-ben, az ágy- és váltva forgató ekék üzemeltetési sebessége 6-12 km/h-ban határozható meg.

A szántás módja nemcsak a forgatás minőségét és energiaigényét, hanem a talaj terhelését is befolyásolja.

Új beruházás esetén előnyben részesítendők a változtatható fogásszélességű váltva forgató ekék, mert azokkal – a műveleti és mozgásmódbeli jellemzőkből adódóan – kisebb mértékű a káros talajtömörödés, csökken az erózió mértéke, jobb munkaminőség érhető el, valamint (a táblaméret függvényében) további üzemeltetési és energetikai előnyök elérésére is lehetőség van.

Abban az esetben, ha az alapművelést végző eke szántáselmunkálóval nincs ellátva, az elmunkálást, illetve a talaj visszatömörítését-lezárását külön menetben szükséges elvégezni.

 

Az alapművelés (szántás) után – a gyomok kelésétől függően – a vetőágy-készítéséig már csak felületi művelés, kiegészítő elmunkálás jöhet szóba, amelynek eszköze – talajlezáró elemekkel ellátott – tárcsa vagy ásóborona lehet.

Közvetlenül a vetőágy elkészítése előtt – függesztett, vontatott vagy magajáró – permetezőgépekkel (presowing módon) juttathatók ki a gyomirtó szerek, amelyek talajba keverése, bedolgozása ezeket a műveleteket követő magágykészítő gépek feladata.

A repcetermesztés talajművelését lezáró, befejező forgatásos technológiákban, a hagyományosan egy-egy műveletet elvégző, vetőágy kialakító gépeket a kombinált – egy menetben több munkaműveletet is elvégző – magágykészítő gépek (ún. „kompaktorok”) váltották fel.

Ezekkel a talajművelés műveleteinek számát csökkenteni lehet, és ez egyúttal víztakarékos – nedvesség megőrző – vetőágy kialakítást tesz lehetővé.

A repce esetében is lényeges. hogy a vetés idejére kevés „taposással”, a felületen aprómorzsás, nyirkos, tápanyagban gazdag, kertszerűen elmunkált– de nem poros –, alul egyenletesen megülepedett, kissé tömör talaj álljon az apró repcemagok „rendelkezésére”.

A vetőágy készítési talajművelési eljárások elvégzésére a különböző függesztett, félig függesztett és vontatott nehéz magágykészítők, ~3-12 (vagy akár 18!) méter munkaszélességű változatai közül választhatnak a felhasználók.

Közöttük olyanok is megtalálhatók, amelyekkel – egyetlen menetben – 6-8 technológiai alapművelet (pl. talajlazítás; porhanyítás; aprítás; forgatás, keverés; felszínalakítás, tömörítés, stb.) is elvégezhető.

Az 5-6 cm mélységben dolgozó nehéz magágykészítő gépek agrotechnikai munkasebesség-tartománya 8-14 km/h közötti.

Olyan gépkapcsolások is ismertek, amikor a vegyszertartályt az üzemeltető erőgépre szerelik fel, és így a magágykészítéssel egy menetben a (presowing) gyomirtó vegyszerezés is elvégezhető.

Az előzőekből látható, hogy a forgatásos (szántásos) alapművelési technológiák igen sok műveletből állnak, és bármennyire jó minőségben, megfelelő időben, gondos odafigyeléssel végzik el azokat, valamennyi művelet – a nem kívánatos – talajnedvesség vesztéssel is jár.

 

 

4.kép Magágykészítő gépkombináció (Farmet Kompaktomat K 1000)

Forgatás nélküli (lazításos) alapművelés

A repcetermesztési technológiák talajművelési rendszerében, a hagyományos forgatásos (szántásos) művelési módok mellett egyre inkább előtérbe kerültek (kerülnek) az energia- és művelettakarékos, forgatás nélküli – a lazító+tárcsa alkalmazását előtérbe helyező – alapművelési eljárások és eszközök.

Ezekkel a talajszerkezet-kímélő technológiákkal jelentősen csökkenthető a munkaműveletek száma, és ezek által az üzemeltetési költségek is csökkennek.

Az ilyen forgatás nélküli alapművelési technológiák további „hozadéka” – az egyre szélesebb elterjedésű (kapcsolt vagy összeépített) magágykészítő+gabonavető gépkombinációk alkalmazása is –, amelyekkel a repcetermesztési ágazatban jelentős beruházási és üzemeltetési költségek takaríthatók meg.

A lazításos és kultivátoros rendszerek alkalmazásával elkerülhető a káros eke-/tárcsatalp képződés, valamint a felszínen megmaradó mulcs-réteg elősegíti a talajnedvesség megőrzését és védi a talajt az időjárás szélsőséges hatásaitól.

Lényeges, hogy a teljes talajművelési rendszer max. 3-4 menetből álljon (tarlóhántás, mélyítő alapművelés, magágykészítés, vetés), külön kiemelve az egyes műveletek gondos talajfelszín lezárását, a talajnedvesség megőrzését.

A szántás nélküli alapművelés jelenleg elterjedt/elterjedő eszközei a szántóföldi kombinált nehéz kultivátorok, a középmélylazítós tárcsás boronák és kiegészítő elmunkáló-lezáró elemeik.

De részben ide sorolhatók a korszerű magágykészítő+gabonavető gépkapcsolások, a mulcsba vető gépkombinációk is.

 

 

 

 

5.kép Nehéz szántóföldi kultivátor (Razol Makila MAK)

A mezőgazdasági gépgyártás fejlesztéseit követve a különböző szántóföldi kombinált nehéz kultivátorok fokozatosan hódítanak teret a repce forgatás nélküli talajművelésében.

Ezek az eszközök a csökkentett menetszámú mulcsos alapművelés minőségi munkát végző energiatakarékos munkagépei.

A mulcsos alapművelés legfontosabb előnyei: a mulcsos-lazításos alapművelésű terület kb. háromszor több nedvességet tud tárolni a növényzet számára a szántottal szemben.

A szántásos alapművelés – területegységre vonatkoztatva – átlagosan 30%–kal nagyobb üzemanyag-felhasználást eredményez, mint a lazításos művelés, és nem mellékesen, a forgatás nélküli talajművelés – kedvezően – háromszorosára növeli meg a földigiliszták számát.

A talajművelésben a kombinált, nehéz szántóföldi kultivátorokat (grubbereket) általában univerzális eszközként használják a sekély műveléstől kezdve egészen a mélyebb lazításig.

A korszerű kultivátorokkal ~30-38 cm mélységig lehet intenzív lazító-keverő-porhanyító munkát végezni, mindezek mellett elmunkálják és lezárják a talaj felszínét, megőrizve annak nedvességét.

Az ilyen műveléshez azonban szükség van a különböző lazítási mélységhez igazodó késekre is.

A lazítókések szélességének vonatkozásában a gyakorlati tapasztalatok bebizonyították, hogy:

• minél szélesebb a kés, annál inkább alkalmas a sekély egész felületre kiterjedő tarlóművelésre és a felszín közeli szerves anyagok bekeverésére;
• minél keskenyebb a kés, annál jobban ajánlható a mélyebb művelésre, és ezzel a hajtóanyag-felhasználás, a vonóerő-igény ésszerű korlátok között tartható, valamint a „nehezebb” talajokon is kevesebb nagyméretű rög kerül a talaj felszínére.

A lazítókéseket az elhasználódástól, a kopástól függő gyakorisággal cserélni kell.

Amelyre a gyártók többféle gyors kapcsolású rendszert fejlesztettek ki, így az minimális időkieséssel elvégezhető.

A szántóföldi kultivátorok szerszámainak széles választéka (pl. a gyors cserélő kések ~60-310 mm közötti vágási szélessége), valamint a tömörítő-lezáró elemek – talajállapot függvényében történő – variálhatósága teszi ezeket az eszközöket univerzálissá.

A forgatás nélküli alapművelésre a középmélylazítók és tárcsás boronák.

Valamint elmunkáló/lezáró elemek összeépítéséből kialakított gépkombinációk is eredményesen használhatók.

Ezeknél a gépkapcsolásoknál jól érvényesülnek a középmélylazítók alkalmazásának előnyei:

• javítják a talaj fizikai és biológiai állapotát
• talajzáró réteget nem alakítanak ki
• a forgatásos eljárásokhoz viszonyítva fajlagos energiaigényük kisebb
• csökkentik a talajnedvesség veszteséget
• elhárítják a (későbbi) belvízveszélyt, stb.

A szárnyas késes középmélylazítók munkájuk során nem sértik a talajszerkezetet, megőrzik a talaj vertikális szerkezetét és növelik víz-befogadóképességét.

Új talajművelő gépberuházás esetén nem elég „csak” a repcére gondolni, hiszen ezek az új fejlesztésű univerzális gépek

• tarlóhántó kultivátorok
• a talajlazítókra szerelhető aprómagvető adapterek
• mulcs magágykészítők
• nehéz tárcsás borona kombinációk, stb

a talaj-előkészítés elvégzésének teljes szántóföldi ágazati vertikumát átfoghatják, alkalmazásuk igen széleskörű lehet.

 

 

 

 

6.kép Középmélylazító+tárcsás borona kombináció (VogelNoot TerraDig KLD)

Talajművelési alternatívák

Az előzőekben részletezetteket figyelembe véve a repce talajművelési rendszerének elemei – az elővetemény szempontjából – a következők lehetnek:

• korán lekerülő – kedvező – elővetemények (a jól aprítható tarlómaradványt hagyó hüvelyesek; magkeverékek; olaj- és rostnövények; korai burgonya, illetve a nyár közepéig feltört, nem gyomos évelő pillangósok) után: tarlóhántás, a hántott tarló ápolása; alapművelés, az alapművelés elmunkálása; magágykészítés;
• a nyár közepéig betakarított – a repce szempontjából közepesnek nevezhető – elővetemények vagy a vetésváltással termesztett őszi- és tavaszi kalászosok után: tarlóhántás és tarlóápolás; alapművelés szántásos technológiával, vagy szántás nélküli (középmély lazítás, nehéz tárcsa, v. nehéz szántóföldi kultivátor alkalmazása) eljárásokkal; az alapművelés elmunkálása könnyű tárcsával; szántáselmunkálás ásóboronával és vetőágykészítés kombinált magágykészítővel (pl. kompaktorral).

Az egyes eljárások, módszerek gazdaságossága és gépei – a legköltségesebbtől az olcsóbb módszerek felé haladva – a következők:

• szántásos alapművelés (ágy- v. váltva forgató ekével);
• középmély lazítóra alapozott művelés (középmély lazító + tárcsa kombinációja);
• nehéz szántóföldi kultivátorra alapozott művelés (kombinált nehézkultivátor);
• nehéz tárcsára alapozott művelés (nehéz tárcsás kombináció);
• talajmarós művelés és vetés, (talajmaró + elmunkáló elemek + kapcsolt vetőgép);
• vetőkultivátoros művelés és vetés (vetőkultivátor + kapcsolt vetőgép);
• direkt vetés (direktvetőgép).

 

 

7.kép Mechanikus rendszerű gabonavető gép (Amazone D9 6000-TC)

A repcevetés technológiai alapjai

A repcemagvak vetésére is ugyanazok a gabonavető (ún. sorba vető) gépek használhatók, mint a kalászosok, a borsó vagy az aprómagvú takarmányféléknél.

Az őszi és tavaszi kalászosok vetéséhez képest, a repcemagvak kivetésénél az eltérést a jelentősen kisebb vetőmagnorma, a – 2-5 kg/ha repcemag mennyiség kivetése.

Illetve a talajállapothoz igazodó – 3,0 cm vetési mélység jelenti, azonban ez megfelelő gépbeállításokkal ma már valamennyi vetőgép esetében megoldható.

A gyakorlat a repce vetésének optimális időtartamát szept. 01-25. között jelöli meg, míg a vetés idejét fajtáknál szept. 01-15., hibrideknél szept. 10-20. közé korlátozza.

A vetés időpontját úgy kell megválasztani, hogy a kikelt repceállomány a fagyok beálltáig érje el a 8-10 leveles tőlevélrózsás állapotot.

A termés szempontjából kedvezőbb oldalhajtás-szám a dupla gabona-sortávolság (24 cm) esetén biztosítható leginkább, amikor is a téli fagyok elejére az alsó növényi szárak, levelek a felületet kellő mértékben beborítják (betakarják), ezzel a fagytűrőképességet növelik.

Ez a sortávolság növelés sorelzárásokkal szinte valamennyi vetőgép esetében műszakilag megvalósítható.

Ilyenkor azonban előállhat a természet – a hideg, erőteljesen fagyos időjárás – „megkülönböztethető” hatása: a nagyobb sortávolság és kisebb növényborítottság esetén nagyobb a kifagyások veszélye és lehetősége.

Ennek megfelelően a termesztéstechnológiában a sortávolság növelése jelentős rizikófaktorral is bír, és a végkihatás kizárólag a téli időjárás függvénye.

A kivetett repcemag mennyisége – a talaj típusától, a vetésidőtől, de a tájkörzettől is függ –, az adott terület időjárási viszonyaitól, és természetesen a repcemagvak ezermagtömegétől is függően 2,0-5,0 kg/ha közötti lehet.

A fajtáknál 50-70 db, a hibrid repce magvaknál 40-50 db csíranövényt jelent négyzetméterenként.

(Ez egyszerű számítással 400-700 E db csíra/ha értékű.)

Amennyiben a hibrid repce négyzetméterenkénti 50 csíranövényéből tavaszra csak 35-40 db növény/m2 marad meg, még ez is elegendő a nagyobb mennyiségű termés eléréséhez.

 

 

 

 

8.kép Magágykészítő+gabonavető gépkombináció (Pöttinger Terrasem 4000T)

A gabonavető gépek jellemző paraméterei

A gyakorlatban a hagyományos építésű gabonavető- (sorba vető); a kombinált magágykészítő+gabonavető-; a gabona direkt vető gépcsaládok, valamint a vetőkultivátorok ismertek.

Ezek a gépek a felhasználástól függően 1,8-15,0 m közötti munkaszélességekben készülnek.

Vetőcsoroszlyáik sortávolsága 9,4-18,5 cm közötti, amely a munkaszélességüktől is függ.

Ennek megfelelően a vetőcsoroszlyák száma 13-120 db is lehet.

A gépek vetőmagtartályai is igen különbözőek, mivel a vetőgépekre épített 300 liter befogadóképességű magtartályok mellett, az ún. vetőkocsik akár 7000 dm3 magtartály térfogattal is rendelkezhetnek.

A sorvető gépek fajlagos vontatási teljesítményigénye 22-220 kW közötti, ami 1,7-2,3 kW/vetőcsoroszlya fajlagos vontatási teljesítményigényt jelent.

A gépkialakítástól függően természetesen a géptömeg is változik: ez a könnyű és kisebb munkaszélességű függesztett gépek esetében ~ 300 kg, a nagyobb munkaszélességű – pl. a kombinált magágykészítő–vető – vontatott gépeknél 10–12 tonna is lehet.

A gépek átlagos üzemi teljesítménye szempontjából – a kialakítástól és a munkaszélességtől függően – a kisebb ~1,5 ha/h-s területteljesítmény mellett, akár 10 ha/h területteljesítmények elérésére is van lehetőség.

A gabonavetőgépek vetésre való felkészítéséről, a repce és az őszi kalászosok vetésének gépeiről az Agrárágazat augusztusi számában adunk részletes ismertetőt az olvasóknak.