Töltéstaván megfognak minden forintot

Az agronómusi szoba falán egy évszám nélküli, de régi térkép feszül, amelyen zöld festékkel a legelőket színezték ki. A többtenyérnyi foltok arról árulkodnak, hogy nagy kaszálók, rétek és legelők húzódtak errefelé, s a paraszti időkben feltehetően jelentős számban tartottak szarvasmarhát, legelő állatokat. Házigazdánk meglepő módon azt mondja, manapság a községben alig néhány család bajlódik tehénnel, kevés nagykérődző állatot látni a legelőkön, és noha a házak körül sertést, tyúkot még itt-ott tartanak, de sehol nincs nagy állattartás. Az egykori szövetkezetből kialakult zrt-ben a marhatelepet 6 éve szűntették meg, az istállók egy részét felújították nemrégen, ahol 800 anyakocát és annak szaporulatát gondozzák. Rét és legelő szinte nincs a határban, idővel a helyét felszántották, hogy ott nagyüzemi módon haszonnövényeket termesszenek.

Boros Jánost a korábbi elnök csábította át Töltéstavára, jó munkát, szakmai előrelépést és versenyképes fizetést ígérve. A fiatal agrármérnök elfogadta az ajánlatot, és párjával előbb a szomszédos nagyvárosban, Győrben találtak maguknak lakást, most ősszel pedig átköltöztek a közeli Ménfőcsanakra, egy kertes társasházba.

Töltéstaván megfognak minden forintot

Nem mindennapi ajánlat

Töltéstava fiatal község, 1936-ban szakadt el Pértől. A lakosság zöme a tíz kilométerre fekvő Győrben keresi meg a kenyerét. Az emberek gépkocsival közlekednek, de gyakran fordul be a község főútjára a távolsági autóbusz is. A falusi nyugodtság újabban vonzerő sokak szemében, mind többen hátat fordítanak a nagyvárosi életnek, s kiköltöznek a tömbök közül a gyarapodó kistelepülésre. A Kocsról érkező Boros Jánosnak is „más volt a vidék”, itt a földek jóval szélsőségesebbek, akad kötött rész, homokos folt egyaránt a rábízott 1.600 hektárnyi területen, amelynek jelentős része bérlemény. A legtöbb táblában pedig sekély a termőréteg. Ugyan a legnagyobb szántóföldjeik Töltéstaván és Pázmádfaluban húzódnak, ám nehezíti a gazdálkodást, hogy a birtoktestek szétszórtak, egy-egy kisebb területük belóg Győr valamint Ravazd határába, egy harmadik pedig a Pannonhalmi Borvidékbe. Ezzel együtt most úgy fogalmaz, ilyen állásajánlatot nem mindennap kap az ember –, s 2010 október végén átvette a feladatokat, ahogyan mondja „a kukoricatörés és az őszi szántások csúcsán”.

Az öt főnövény

A legnagyobb területek a szántóké. A kukorica és az őszi búza vezeti a sort. Az előbbiből átlagosan 500-600 hektárt vetnek, utóbbiból 400-at. A határból 200 hektárnyi a napraforgóé, 180 körüli az őszi árpáé, de a repce is elfoglal 200-250 hektárt. Ezekben a növényekben látják a jövőt, ezt stabilan vállalják, amit időnként mégis átír az időjárás szeszélye. Például a szárazság és az igen késő őszi esőzések legutóbb alaposan felforgatták a vetésforgó elképzeléseket.

A talajművelést a tárcsázásra, mélyszántásra alapozzák. Ez persze idővel változhat. Főleg ha abból indulnak ki, hogy tavaly augusztusban kivetette az ekét a föld, az igen későn jött első komolyabb eső pedig mindjárt havat hozott magával. A repce mégis túlélte. A lekerült elővetemény helyét tárcsázták, hengerrel lezárták, kiszórták az alaptrágyát, majd augusztusban nagy kínlódással szántottak. A szeptemberi kevés eső ellenére jól kelt a repce, fejletten ment végül tél alá, s most május végén nyoma nincs a korábbi viszontagságoknak. Szép, egységes, jó termést ígér.

Boros János úgy értékel, hogy tavaly, látva az időjárás alakulását, előre kiegyezett volna a kukorica 7 tonnás eredményével, noha errefelé tíz tonna és afeletti átlagokkal nevelik. Amennyire lehet, mindig korán vetnek, többnyire április első dekádjában. Most is igyekeztek a munkával, hogy ne maradjon sok vetnivaló május elejére, legfeljebb a kisebb táblákban. Két hatsoros gépet használtak, máskor mindig szinte megállás nélkül dolgoznak, most azonban, amilyen nehezen indult a tavasz, március közepén őket is eltorlaszolta a nagy hóesés és vihar, olyan gyorsan haladtak a vetőgépek, így nyújtott műszakokkal is elvégezték a feladatokat. Szakmai szempontból lenne igényük a szántás nélküli talajművelési eljárásra, végül is jól jönne az energiaszámlák csökkentése, de a jó állapotú talajművelő gépeiket nem kívánják lecserélni. Boros János szerint a szántás nélküli művelés mellett pártolók ritkán hangsúlyozzák a szármaradványok gondját, költségét. Látta ő is, levágták a termést, lazították a talajt, de ott maradt a rengeteg szármaradvány, ami a kikelő növény indulásához nem egy ideális állapot. Ehhez nem egy náluk ismert és megszokott technológiát, gépsort kell alkalmazni, hanem egy másik jellegűt, ehhez pedig egyelőre kevés a rákölthető pénzük.

A kukorica egy biztos növény, de a sertésnevelő ágazatuk igényli a sajáttermelésű gabonát és a szóját. Ez utóbbiból mennyi kellene? E kérdés gyakran elhangzik vezetői értekezleteken, a mennyiség attól is függ, hogy miként formálódik, gyarapodik az állatállományuk. A szója igényét nehéz előre megbecsülni, de a szükséges mennyiséget sehogyan nem tudnák megtermelni. Két éve 140 hektárt szavaztak meg a szójának, mégsem lett elegendő. Mérlegelték, hogy mekkora területet kifizetődő elvenni a többi haszonnövény elöl. Kell a takarmánynövény, de az árunövényeket is meg kell termelniük, elvégre főként abból élnek meg a cégnél. A növénytermesztésben Boros János a főagronómus, kollégája a termelésirányító. Összesen tizenhárman szántanak, vetnek, végzik el a növényvédelmet, s aratják le a termést, sőt önerőből oldják meg a fuvarozás gondjait is.

A növényvédőszer-forgalmazók különféle módszereket ajánlanak például a kukorica gyomirtásához. A mosonmagyaróvári egyetemen növényvédelmi szakmérnöknek is kitanult Boros János a javaslatokra és tanultakra támaszkodva tavaly a kukorica vetésterületének jelentős részén a vetés utáni alapkezelést választotta munkaszervezési okokból. Mit ad isten, az alapkezelés a csapadék hiánya miatt nem sokat ért, csak állománykezeléssel bírtak a gyomokkal. Most ellenben csak az állományban végzett védekezés mellett döntöttek. Már látszik az eredmény, eddig jobban sikerült a védekezés, mint legutóbb. Ha kell, kultivátorral is utána mennek gyomoknak, ne vehessék el az erőt a kukorica elől.

Amikor Töltéstavára érkezett, abban az évben egy ország fuldokolt az esőtől, mindent elleptek a gyomnövények. Errefelé a köles, fehér libatop, pokolvar libatop, parlagfű és a csattanó maszlag fertőzött leginkább. Boros János úgy látja, a szántással és a szükséges vegyszerhasználattal jól kordában tarthatják a gyomokat.

Töltéstaván megfognak minden forintot

Kivártak a tavaszi trágyázással

Az őszi kalászosok esetében vetnek hazai és külföldi fajtákat egyaránt. Igazából nem takarmánynak valót, hanem minőségi malmi búzát szeretnek aratni. Jobban és könnyebben tudják értékesíteni. A fajtákat tapasztalat alapján választják ki, egyik sem kap különleges bánásmódot. Ellenben a növényvédelem időzítése a lényeges, ez a döntő. Rendszeresen szemlézik a határt, ellenőrzik, hol és mikor támadnak a kórokozók, rovarok. Egyes fajták kevésbé érzékenyek, mások esetében végzetes lehet a kivárás. Arra rendezkedtek be, hogy a gyomirtásokon felül kétszer kezelik a növényeket. Minden védekezésnél mikroelemekkel dúsított lombtrágyát is kevernek a rovar- és gombaölő szerekhez. Alaptrágyának 200-250 kilónyi, 9-20-30-as összetételben választanak a műtrágyákból, tavasszal kétszer fejtrágyáznak. Elsőként 200 kilogramm, másodjára 150 kilogramm pétisót szórnak ki. Tavaly ammónium nitrátot használtak, idén átálltak a pétisóra, főként, hogy ne kelljen bajlódniuk a különleges előírásokkal, és így reményeik szerint elkerülhetik a várható ellenőrzések vegzatúráit. Ha nem muszáj, az ember nem csinál magának plusz munkát. Nem arról van szó, hogy a forgalmazó nem hozná ki akár naprakészen a szükséges mennyiséget, sokkal inkább az nyomott a latban, hogy a raktárba tett készlettel jobban gazdálkodhatnak, illetve kényelmesebb kiszolgálniuk a náluk kopogtató helyi gazdákat.

Töltéstaván jellemzően közepes a talaj humusztartalma, míg a foszfor és a kálium szint szinte táblánként változó, néhol közepes, máshol jól ellátott, addig rézből és cinkből csak nyomokat találni. Az őszi árpát főként a sertéstelepeik igényére termesztik, a takarmányszükséglet biztonsága elsődleges, csak a fölösleges mennyiséget kínálják fel eladásra. A felújított sertésólak modern komfortja nem fogadja be a visszamaradt rengeteg szalmát, a még fenntartott öreg ól esetében pedig csupán minimális mennyiséggel számolnak, így a gabona szalma nagy részét beforgatják a talajba.

A kiváló búzával korábban sem voltak értékesítési gondjaik, főként, hogy az eső errefelé nem sietteti az aratást. Tavaly például mire megjött a nyári zápor, akkor már a munka végén jártak, és pont akkora táblákban érte a kombájnokat, hogy még teljesíthették a keverőüzem búzaigényét. Ezzel együtt keveset adott a búza, a csapadékhiánnyal nem lehetett mit kezdeni. Boros János szerint, ha áprilisban kalászol a búza, az sok jót nem jelent, miként az sem, ha eső híján ősszel nem képes bokrosodni. Az október elején elvetett búzák esetében szépen fejlődött az állomány, a november közepén vetett állományoknál már látni lehetett, ott ezúttal közepes terméssel számolhatnak. Szerencsére enyhébb volt errefelé a kora tél, s február közepén megenyhült az időjárás. Sokan hitték, vége a télnek, hozzáláttak a műtrágyák kiszórásához. Ez, mint utólag tudjuk, a márciusi hóesés és lehűlés miatt hibának bizonyult. „Mi kivártunk, megvártuk a hó elolvadását, ezzel elkerültük, hogy az olvadó hóval túl mélyre szivárogjon a tápanyag”.

Nem egyszerű sosem a döntés

A tavaszi gépi munkák az áprilisi vetések idején torlódhatnak. Több csapatra osztva dolgoznak a földeken. Az aktuális teendőkben a repce élvez elsőbbséget, vagyis míg az egyik csoport folytatja a vetést, addig a másik elvégzi a talajmunkát, növényvédelmet. Az utolsó tábla kukorica elvetését követően kerítenek sort a szójára. Töltéstava vidéke nem ideális a szójának, de a növénytermesztés támogatási kötelezettsége miatt fel kellett vállalni a termesztését. A szója a sertéstartás ideális fehérjenövénye lehetne, de nem mindenképpen. Boros János emlékeztetett rá, hogy a száraz meleg a szóját alaposan meggyötörte, végül elmaradtak az 1 tonnától, holott korábban arattak már 1,5-2 tonnát is. Arra senki nem számított, hogy a vetés időszakában már tombolhat a hőség, a gyomok gyorsabban nőnek a szójánál. Főként a libatop okozott gondot. A 12 cm-es sortávval vetett szója esetében a sorközi művelés szóba sem jöhetett, a kémiai védekezésen kívül nem volt más lehetőség. Az sem segített, hogy rövid tenyészidejű fajtákból választottak, bízva abban, hogy szeptember végén, október elején arathassanak.

A közelmúltban felújított sertéstelepen hígtrágyás rendszert működtetnek. A trágyaelhelyezés komoly kötöttségekkel jár együtt. Előbbre hozták a tilalmi időszak kezdetét, fagyos időkben megtiltották a kijuttatását, így ősszel és kora tavasszal úgy kell „sakkozni”, hogy eljussanak azokra a táblákra, ahová kaptak kijuttatási engedélyt. Kötöttség az is, hogy a trágyát azonnal be kell dolgozni a talajba, és két héten belül be kell vetni. A munka szervezése, időzítése mind Boros János tiszte, miként az is, hogy a négy szippantó kocsi és a trágyaszóró reggeltől estig folyamatosan úgy dolgozzon, hogy a lakóházakhoz közeli földeket nem érinthetik, és a szórógépek után folyamatosan tárcsázzanak, szántsanak. Töltéstaván is érthető elvárás, hogy minden forintot meg kell fogni. A trágya hasznosítása mellett mivel lehet még takarékoskodni? A növényvédelemmel. Ez értelemszerűen megint csak Boros János asztala. A takarékosság kulcsa az optimális időszak, és készítmény kiválasztása. Szakmérnöki vizsga ide, tapasztalat oda, az időszerű védekezésben nem egyszerű a döntés. A pannonhalmi magaslatok tövében három napból kettő idején számolni kell kisebb-nagyobb szelekkel, illetve a csapadék is rapszodikus, míg az egyik határszélen esik, a másikon izzik a levegő. Azért nem kell aggódni, szakszerű munkát várhatunk, hiszen Boros Jánosnak jó professzorai voltak Mosonmagyaróváron, sőt már korábbi tanáraitól sokat tanult a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskolában.

árpa búza kukorica napraforgó növénytermesztés riport talajművelés trágyázás